Véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Sajtóközlemény

A zene és a természet fiatalító, vidámító erejével feltöltekezve zártuk az idei fesztivált, amely július 9–17. között valóban a régizene fővárosává tette Csíkszeredát. A közönség számára talán kevésbé érzékelhető, de a fesztivál ideje alatt egy intenzív tanulási és próbafolyamat zajlik napközben a háttérben, közös próbákkal, fellépésekkel, ettől olyan különleges ez az esemény, amely így a találkozások, az eszmecserék, a kölcsönös tanulás kiváló terepe. Idén is örömmel nyugtáztuk, hogy töretlen a régizene iránti érdeklődés, a közönség nagyon értékelte a műsorkínálatot, telt házzal tisztelve meg a helyi és nemzetközi művészeket, valamint a szervező csapatot.

A XIV. Régizenei Nyári Egyetem diákjai és oktatói július 10–15. között zenével töltötték meg a Márton Áron Főgimnázium méltóságteljes tereit. A közel egyhetes tevékenységet két, a közönség számára nyitott záróhangverseny koronázta meg. Számokban összegezve: nyolc mesterkurzus, kilenc oktató, öt közreműködő kísérő és fordító, 60 részt vevő diák.

A fesztivál kilenc napja alatt 24 esemény zajlott, 16 koncerttel, két zenés helyismereti túrával, egy könyvbemutatóval, egy filmvetítéssel, egy borkóstolóval, egy reneszánsz gyermeknappal és táncházzal, továbbá egy régizene ovival, amely az idei év újdonságának számít.

Idén öt országból, kilenc napon át nyolc helyszínen több mint 170 zenészt tapsolhatott meg a publikum. Köszönjük a feledhetetlen zenei élményt a fellépő együtteseknek: Obsidienne (FR), Madéfalvi Schola (RO), Concerto Spiralis (HU, RO), Sempre (RO), Cipriana Smărăndescu (IT), Canlar (HU), Kájoni Consort (RO), Codex (RO), Flauto Dolce (RO), Barokk Fesztiválzenekar (RO), Carmina Renascentia (RO), Musica Historica (RO), Erich Türk (RO) és Hortus Musicus (EE).

A fesztivál színvonalas zenei tartalma közül ezúttal hármat emelnénk ki: nagyon jó volt a fogadtatása a franciaországi Obsidienne régizene-együttesnek az esemény hivatalos megnyitója napján. Hatalmas sikernek örvendett a Barokk Fesztiválzenekar nyújtotta műsor, amelyet Ulrike Titze koncertmester vezetett, csodálatos együttműködésben a nyári egyetem hallgatóival, akik a madárcsicsergés, a szélfújás, a hullámok, a vihar hangjait imitálva nagy tapsot arattak. Vasárnap a fesztivált egy világszínvonalú koncert koronázta meg: a Hortus Musicus felejthetetlen műsorát a csíkszeredai Lux Aurumque kamarakórussal közösen valóságos tapsorkánnal, állva tapsolva köszönte meg a közönség.

Nagy népszerűségnek örvendtek a múzeum régészei által vezetett zenés helytörténeti túrák is Csíksomlyóra és Csíkszépvízre, összesen közel százan túraztak velünk a természetben a két alkalommal. Köszönet illeti a Csíki Székely Múzeumot és a Csíkszépvízi Polgármesteri Hivatalt a partnerségért, és külön köszönet a Concerto Spiralis és a Role együttesnek, valamint Hunyadi Koppánynak, Benedek Tibor Magornak és Csibi Dávidnak.

A Régizene Zengőovi Ádám Rebeka zenepedagógus vezetésével szintén nagyon pozitív fogadtatásban részesült, a háromnapos foglalkozáson harminc nagycsoportos és kisiskolás gyermek kapcsolódhatott be az éneklésbe és zenebonálásba. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően a zengőovi jövőre is a fesztivál részét képezi majd.

A szombat hagyományosan idén is a reneszánsz gyermeknapé volt, amely zenével, tánccal, kézügyességi játékokkal, harcászati bemutatóval és kézműveskedéssel szintén időutazásra hívta a kicsiket és nagyokat egyaránt. A reneszánsz táncház az eddigi leghangulatosabb táncalkalomnak mondható, kiváló táncoktatókkal és nagyon jó muzsikával, vérbeli várbeli hangulattal.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy nagyon hálásnak bizonyult a természet tematika, reméljük, hogy a fotók és kisfilmek révén azok is betekintést nyernek abba a gazdag és különleges világba, ami a régizenélést, a régizene szeretetét jelenti, akik nem tudtak jelen lenni a fesztiválon. Ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni a kritikusok, a zeneértők, a szakmai hozzáértéssel velünk együtt dolgozó sajtós kollegák aktív jelenlétét a fesztiválon. Nagyon fontos számunkra, szervezők számára, hogy színvonalas és tartalmas kulturális élményhez juthassanak az emberek, és a visszajelzések tükrében úgy érezzük, hogy ez idén is sikerült. Bátran kijelenhetjük, hogy a fesztivál méltó a legjobb Európai Fesztiválok (EFFE) minősítésre.

A szervezőcsapat, a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsának alintézménye munkaközössége nevében hálásak vagyunk a támogatók, a média képviselői, a partnerek, a szolgáltatók, a fellépők, oktatók, hallgatók, kísérők és fordítók, gyakornokok, önkéntesek, valamint a közönség irányába, akik mindannyian hozzájárultak a fesztivál sikeréhez. Hatalmas munka ennek a fesztiválnak a megszervezése. Évről évre tanulunk belőle, és bízunk benne, hogy jövőre is be tudjuk építeni a tapasztalatokat és tanulságokat oly módon, hogy sikerüljön valamelyest tehermentesíteni a csapatot, hisz hozzáállásuk erőn felüli.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere

Filip Ignác, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti igazgatója

Fazakas Gabriella, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál programfelelőse

Kérem ossza meg ismerőseivel: