Versenyfelhívás az Arany János-emlékév küszöbén
Arany Versek Bűvöletében
A magyar irodalom legnagyobb epikus költője, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, a Toldi szerzője, Arany János születésének (1817. március 2.) kétszázadik évfordulója közeleg. A bicentenárium alkalmából meghirdetett emlékév programsorozatában kiemelt helyet foglal el a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület által minden korosztály számára meghirdetett hagyományos, ám ezúttal világméretűvé bővített, Arany Versek Bűvöletében című szavalóverseny, amelyre 2016. október 15-ig lehet benevezni. A megmérettetést eldöntő eseményeket 2017. március 4–5-én rendezik meg Nagyszalontán.
A 22. Arany János Szavalóversenyre – melynek az Arany-év alkalmával az Arany Versek Bűvöletében, röviden az Arany VB címet adták – a szervezők négy korcsoportban várják a jelentkezőket. E szerint
• 7–8. osztályos diákok,
• 9–10. osztályos diákok,
• 11–12. osztályos diákok, valamint
• felnőttek
mérhetik össze tudásukat és tehetségüket.
Kötelező két témakörben verset választani:
• Arany János elbeszélő költeményeinek részlete;
• Arany János és a hit.
Mindkét kategóriában legfeljebb 4 perces lehet az előadás.
A jubileumi évre való tekintettel világméretűvé bővülő szavalóverseny elődöntőit régiónként tartják. Az elődöntők időszaka 2016. november 1 – 2017. január 31.
A döntőben korcsoportonként egy-egy fő képviseli a következő régiókat: Nyugat-Dunántúl; Közép-Dunántúl; Dél-Dunántúl; Közép-Magyarország; Észak-Magyarország; Észak-Alföld; Dél-Alföld; Felvidék; Vajdaság; Kárpátalja; Ausztria; Horvátország; Szlovénia; Bánság; Partium; Székelyföld; Nagyszalonta, valamint várják a diaszpóra magyarságának képviselőit is (korcsoportonként nyolc főt), a világhálón bejelentkezve. Így a teljes döntős mezőny korcsoportonként 25 fő lesz – vagyis összességében száz fő méri majd össze versmondói képességét jövő év március elején Nagyszalontán.
Az Arany Versek Bűvöletében (Arany VB) verseny döntőjét 2017. március 4-én tartják a nagy költő szülővárosában. Korcsoportonként ötfős, színészekből és szakemberekből álló zsűri rangsorolja majd a versenyzőket. A megmérettetés érdekessége, hogy az egyes csoportokban személyesen jelenlévő 18 versenyző mellett a teremben elhelyezett kivetítő segítségével 7 virtuálisan fellépő versenyzőt is meghallgatnak.
A teljes mezőny legkiemelkedőbb szavalójának az Arany János Művelődési Egyesület minden évben odaítéli az Arany János-díjat, ezért 2017. március 5-én, vasárnap délelőtt korcsoportonként az első három helyezett ismét a zsűri elé áll. A zsűri e 12 versenyző közül választja ki az Arany János-díjas szavalót.
Ezt követően az Arany VB díjkiosztóval zárul. Az első három helyezett és a fődíjas értékes könyvjutalmat és oklevelet kap, a többi versenyző részvételi emléklapot és könyvet vehet majd át.
A benevezéseket legkésőbb 2016. október 15-ig kell eljuttatni az Arany János Művelődési Egyesület vezetőségéhez. A jelentkezési lapon tüntessék fel: a versenyző nevét, korcsoportját, felkészítő tanára nevét és iskolája nevét, címét (amennyiben diákként jelentkezik a megmérettetésre), valamint az elérhetőségét (postacím, e-mail-cím, telefonszám).
A jelentkezést elküldhetik postán a nagyszalontai Magyar Ház irodájába (415500-Salonta, Str. Kossuth, Nr. 16., Jud. Bihor, Romania) vagy internet segítségével a patocs.julia@yahoo.com címre.
Az elődöntők helyszínéről és időpontjáról 2016 októberében tájékoztatják a jelentkezőket.
Az Arany János-emlékévről további információk itt érhetők el: http://arany200.eu/kezdolap/
Patócs Júlia,
az Arany János Művelődési Egyesület elnöke
a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa
Varga Gabriella
a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa
A címfotón a Csonka-torony bejárata fölötti Arany-szobor Nagyszalontán.
Szobrász: Kolozsvári Szeszák Ferenc.
Forrás: helikon7.files.wordpress.com