Victor Ponta benyújtotta lemondását
A miniszterelnök és a kormány együtt megy
Kelemen Hunor elképzelhetetlennek tartja, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondása után az a baloldali koalíció alakítson újabb kormányt, mely a Ponta-kormány számára biztosította a parlamenti többséget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán, Victor Ponta lemondása után értékelte az MTI kérdésére a Romániában kialakult politikai helyzetet.
“Nem látom elképzelhetőnek, hogy a mostani koalíció egy új miniszterelnökkel tovább kormányozzon. El tudom képzelni, hogy a mostani ellenzékből alakuljon kormány, vagy hogy kisebbségi kormány alakuljon, vagy hogy esetleg egy technokrata kormány alakuljon. És el tudom azt is képzelni, hogy előre hozott választások következzenek” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, Klaus Iohannis államfőnek kell szerdán vagy csütörtökön tárgyalásokra hívnia a parlamenti pártok képviselőit, és az elnökön áll, hogy kit bíz meg kormányalakítással.
Kelemen Hunor kevéssé tartotta valószínűnek az előre hozott választásokat. Megjegyezte, ez akkor történhetne meg, ha az államfő által megbízott miniszterelnök-jelöltnek két kormányalakítási kísérlete sem járna sikerrel, és emiatt fel kellene oszlatnia a parlamentet. Elmondta, az RMDSZ-t egyelőre egyik parlamenti párt sem kereste meg azzal a kéréssel, hogy lépjen kormányra.
“Az RMDSZ-nek van elég tapasztalata, hogy a megfelelő pillanatban meghozza a döntést. Akár azt, hogy egy technokrata kormányt, akár azt, hogy egy kisebbségi kormányt támogasson, akár azt, hogy a mostani ellenzékkel együtt kormányozzon” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke korainak tartotta azt a kérdést, hogy a szövetség kész-e kormányra lépni. “Nem tekintjük célnak, hogy kormányon legyünk” – jelentette ki. Hozzátette, a szövetség helyesen döntött, amikor tavaly év végén kilépett a Ponta-kormányból. Kilátástalan helyzetbe taszította volna ugyanis az RMDSZ-t, ha része lenne a most lemondott kormánynak.
Kelemen Hunor úgy vélte, a Ponta-kormánynak többféle lehetősége lett volna az elmúlt hetekben arra, hogy kezelje a kialakult politikai helyzetet, de mostanra a lemondás maradt “az egyedüli normális megoldás”.
“Politikai felelősséget kellett valakinek vállalnia a kialakult helyzetért. Ha a belügyminiszter nem volt erre hajlandó, akkor a miniszterelnök és a kormány együtt megy. Előbb-utóbb úgyis ez lett volna a vége” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Victor Ponta azt követően nyújtotta be szerdán a lemondását, hogy kedd este 25 ezren vonultak fel Bukarest utcáin Cristian Popescu Piedone negyedik kerületi polgármester, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Victor Ponta kormányfő lemondását követelve. A felvonulók felháborodását az váltotta ki, hogy a bukaresti kerület és a kormányzat szintjén senki nem vállalt felelősséget a Colectiv klubban pénteken este kiütött tűz miatt, mely 32 ember halálát, és több mint 150 ember súlyos sérülését okozta.
A kedd esti spontán felvonulás rendbontás nélkül zárult, a hírtelevíziók azonban forradalmi hangulatról számoltak be. A tömeg többek között azt skandálta, hogy “A korrupció öl!”, illetve “Ponta, ha ezer szekus (titkosszolgálati tiszt) véd, akkor sem menekülsz!”.
(Gazda Árpád/MTI)
A román ellenzéki liberálisok előre hozott választást akarnak
Victor Ponta miniszterelnök lemondása nyomán előre hozott választást akar Romániában az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL), és ezt az álláspontot fogja képviselni a Klaus Iohannis elnökkel folytatandó tárgyalásokon is.
Alina Gorghiu, a PNL társelnöke szerdán közölte, hogy a jelenlegi román politikai helyzetben az előre hozott választás az egyedüli jó megoldás, és a pártoknak meg kell egyezniük erről. A többi párttal tárgyalásokat kezdeményeznek, hogy mielőbb egyezség szülessen róla. Gorghiu szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a közvélemény akaratát. Úgy értékelte, hogy a kedd esti nagyszabású kormányellenes tüntetés a hanyagság, az arrogancia és a korrupció elleni állásfoglalás volt. Szerinte az állampolgárok és a civil társadalom hathatós figyelmeztetést intézett a politikusokhoz.
Romániában a jövő év őszén lennének esedékesek a parlamenti választások. Az államfő várhatóan konzultációra hívja a parlamenti pártokat, hogy egyeztessenek a Victor Ponta lemondása nyomán kialakult politikai helyzetről.
Ponta azt követően nyújtotta be lemondását, hogy kedden este 25 ezren tüntettek Bukarestben az ő lemondását is követelve Gabriel Oprea belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester távozásával együtt. A spontán tiltakozás amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők nem vállalták a felelősséget a múlt pénteki tűzvészért, amelyben 32-en vesztették életüket.
A kerületi polgármester is lemondott, Oprea pedig bejelentette, hogy személyesen nem kíván részt venni több kormányban, így akar szolidaritást vállalni Pontával.
A liberálisok azért akarnak politikai megállapodást kötni a többi párttal, mert az előre hozott választás kiírásának eljárását jelentősen leegyszerűsítené egy ilyen egyezség. Gorghiu szerint amennyiben egy ilyen megállapodás megszületne, valamennyi törvényhozó lemondana mandátumáról, és így azonnal ki lehetne írni a választást. Ellenkező esetben a román elnök csak akkor oszlathatja fel a parlamentet, ha a törvényhozás az általa javasolt legalább két miniszterelnök-jelöltnek nem szavaz bizalmat 60 napon belül, ami a politikai válság elhúzódását jelentené.
(MTI)