XV. Régizenei Nyári Egyetem
Ott a helyed!
Idén július 9–14. között szervezik meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál hagyományos kísérőrendezvényét, a XV. Régizenei Nyári Egyetemet. Az érdeklődők tavalyhoz hasonlóan kilenc mesterkurzus közül választhatnak az előképzettségüknek és érdeklődési területüknek megfelelőt, ahol neves külföldi és hazai előadóművészek, vezető tanárok irányítása alatt fejleszthetik zenei tudásukat, majd mutathatják azt meg a nagyközönségnek a nyári egyetem zárókoncertjein.
A mesterkurzusok között a következők sorakoznak: Lant és gitár – Kónya István vezetésével; Furulya, fuvola és kamarazene – Széplaki Zoltán vezetésével; Ének – Palócz Réka vezetésével; Barokk hegedű – Vitárius Piroska vezetésével; Csembaló – Fülöp Mária vezetésével; Viola da gamba és violone – Csata István vezetésével; Kórus és karvezetői mesterkurzus – Kovács Gábor vezetésével; Reneszánsz együttes kurzus (főtárgy) – Csörsz Rumen István vezetésével; Ütőhangszerek a régizenében, ütőhangszeres kamarakurzus – Kasza Roland és Sudár Balázs vezetésével. A mesterkurzusok mellett három szabadon választható, minden hallgató számára nyitott kurzusra lehet jelentkezni: Reneszánsz együttes kurzus (melléktárgyként) – Csörsz Rumen István vezetésével, Énekmondó klub – Csörsz Rumen István vezetésével és Reggeli tánc – Kovács Gábor vezetésével. A kurzusok résztvevőinek a szervezők igény szerint tolmácsot biztosítanak.
A nyári egyetem kurzusaira bármely 10. életévét betöltött hallgató jelentkezhet, a kurzusokon való részvételhez előképzettség, illetve (hangszeres) tapasztalat szükséges. A Régizenei Nyári Egyetemen az aktív hallgatók részvételi díja 300 lej/fő, mely aktív részvételre jogosít az általa választott 1 mesterkurzuson és a szabadon választható kurzusokon. Két különböző mesterkurzus esetében 2×300 lej regisztrációs díj fizetendő.
A Nagy István Művészeti Középiskola több éve fennálló partnerségének köszönhetően az iskola diákjainak és tanárainak 200 lej/fő kedvezményes részvételi díjat biztosítunk. A helyek száma korlátozott, maximum 2 fő vehet részt kurzusonként. Túljelentkezés esetén szociális szempontokat és tanulmányi eredményeket figyelembe véve az iskola tanárainak ajánlásával kerül eldöntésre, hogy kik vehetnek részt Nagy István ösztöndíjasként az adott kurzuson.
A részvételi díj lejben fizethető a kurzust megelőzően a Hargita Megyei Kulturális Központ székhelyén (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4.) vagy a Nyári Egyetem helyszínén (Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda, Márton Áron utca 80.).
A részvételi díj NEM TARTALMAZZA a szállás és az étkezés költségeit.
A mesterkurzusok bármelyikére június 5-ig, hétfő éjfélig lehet jelentkezni a következő linken elérhető jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével: https://forms.gle/dw7NbDEdCUxJRHtF8
A nyári egyetem mesterkurzusain a résztvevők száma korlátozott, a rendelkezésre álló helyek elfoglalása a jelentkezési sorrend alapján történik.
További részletek a nyariegyetem@regizene.ro e-mail címen, a +40-266-372044-es vezetékes telefonszámon, valamint Csíkszeredában személyesen, a Temesvári sugárút 4. szám alatt igényelhetők. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem honlapja: www.regizene.ro
Szervezők: Cultura Nostra Egyesület, Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa
Társszervező: Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata
Partnerek: Márton Áron Főgimnázium, Nagy István Művészeti Középiskola
Régizenei Nyári Egyetem
2023. július 9–14.
Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, Márton Áron utca 80.
Csíkszeredai Régizene Fesztivál, 2023. július 8–16.
Mesterkurzusok:
- Lant és gitár – Kónya István (Magyarország)
- Furulya, fuvola és kamarazene – Széplaki Zoltán (Magyarország)
- Ének – Palócz Réka (Magyarország)
- Barokk hegedű – Vitárius Piroska (Magyarország)
- Csembaló – Fülöp Mária (Svájc)
- Viola da gamba és violone – Csata István (Románia)
- Kórus és karvezetői mesterkurzus – Kovács Gábor (Szeged)
- Reneszánsz együttes kurzus (főtárgy) – Csörsz Rumen István (Magyarország)
- Ütőhangszerek a régizenében, ütőhangszeres kamarakurzus – Kasza Roland és Sudár Balázs (Magyarország)
Szabadon választható, minden hallgató számára nyitott kurzusok:
- Reneszánsz együttes kurzus (melléktárgyként) – Csörsz Rumen István (Magyarország)
- Énekmondó klub – Csörsz Rumen István (Magyarország)
- Reggeli tánc – Kovács Gábor (Magyarország)
Csembalón kísérnek:
Erdős Amalia (Románia), Kostyák Zsuzsa (Románia), Garai Zsolt (Románia)
Közreműködők, fordítók: Elena Maria Șorban (Románia), Hanke Katalin (Románia)
A kurzusok résztvevőinek igény szerint tolmácsot biztosítunk.
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
A nyári egyetem hangszeres kurzusain részt vehet bármely, 10. életévét betöltött hallgató. A kurzusokon való részvételhez előképzettség, illetve (hangszeres) tapasztalat szükséges.
A kurzuson való részvétel módjai:
- Aktív hallgató részvételi díja 300 lej/fő, mely aktív részvételre jogosít az általa választott 1 mesterkurzuson és a szabadon választható kurzusokon. Két különböző mesterkurzus esetében 2×300 lej regisztrációs díj fizetendő.
- Nagy István Művészeti Középiskola diákja/ tanára
A Nagy István Művészeti Középiskola partnerségének köszönhetően az iskola diákjainak és tanárainak 200 lej/fő kedvezményes részvételi díjat biztosítunk. A helyek száma korlátozott, maximum 2 fő vehet részt kurzusonként. Túljelentkezés esetén szociális szempontokat és tanulmányi eredményeket figyelembe véve az iskola tanárainak ajánlásával kerül eldöntésre, hogy kik vehetnek részt Nagy István ösztöndíjasként az adott kurzuson.
A részvételi díj lejben fizethető a kurzust megelőzően a Hargita Megyei Kulturális Központ székhelyén (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4.) vagy a Nyári Egyetem helyszínén (Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda, Márton Áron utca 80.).
A díj tartalmazza a Régizene Fesztivál eseményein való részvételt.
A részvételi díj NEM TARTALMAZZA a szállást és az étkezést.
Szállás: A szállásfoglalás egyénileg történik.
Étkezés: A nyári egyetem helyszínének közelében számos étterem található, amelyekben többféle napi menü közül lehet választani.
Jelentkezés: A következő linken elérhető jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével jelentkezhet kurzusaink valamelyikére: https://forms.gle/dw7NbDEdCUxJRHtF8
A nyári egyetem mesterkurzusain a résztvevők száma korlátozott, a rendelkezésre álló aktív és passzív helyek elfoglalása a jelentkezési sorrend alapján történik.
Jelentkezési határidő: 2023. június 5., hétfő, éjfél (24:00 UTC+2).
További részletekért keressenek bennünket a nyariegyetem@regizene.ro
e-mail címen, az alábbi telefonszámon: +40-266-372044 (vezetékes), illetve Csíkszeredában személyesen, a Temesvári sugárút 4. szám alatt.
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem honlapja: www.regizene.ro
Szervezők: Cultura Nostra Egyesület, Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa
Társszervező: Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata
Partnerek: Márton Áron Főgimnázium, Nagy István Művészeti Középiskola