Zajló munkálatokat láttamoztak

Tetőfedés a múzeumnál, épül a tanuszoda is

A mai nap folyamán, a sajtó munkatársaival a Tarisznyás Márton Múzeumnál, valamint a készülő tanuszodánál zajló munkálatokat láttamozták.

Tetőfedés zajlik a múzeumnál

Három évvel ezelőtt indítottuk útjára a városunk múzeumépületének rehabilitációját célzó európai uniós pályázatot, amelyből egy év az elbírálás időszaka volt. A finanszírozási szerződést 2017 júliusában írtuk alá, azóta pedig a kivitelezési tervre, illetve a munkálatokra is háromszor zajlott közbeszerzési eljárás, tizenegy terv-ellenőrzési jelentés készült, az engedélyeztetési folyamat során pedig szám szerint öt engedélyt váltottunk ki.

A kivitelezési érték meghaladja a 2 360 000 lejt – ennek két százalékát szükséges önrészként biztosítsa a város – ugyanakkor, ehhez még egy 200 000 lej értékű eszközvásárlás is hozzájön.

Nagy Zoltán polgármester rámutatott, újabb fázisához érkezett a munka, hisz a speciális cserepekkel való tetőfedés is elkezdődött. Hozzátette, ennek befejezését követően – a kivitelező tervei szerint – beltéri teendőkkel folytatják a munkafolyamatot.

muzeum3

A kivitelező szakcég vezetője, Fórika Tibor megjegyezte, külön megrendelésre gyártanak hasonló cserepeket, így több időt kellett várni azokra.

Tavasszal, a tervek szerint a külső, homlokzati munkálatokkal folytatódik a felújítás, amely mint ismeretes, az épület L alakú, első részére vonatkozik.

Gyártják az uszoda tetőszerkezetének elemeit

A Fejlesztési Minisztérium támogatásával épülő tanuszodánál, az időjárási körülményekhez alkalmazkodva, jelenleg azokat a munkálatokat végzik el, amelyek nem lesznek veszélyeztetve a hideg miatt – közölte Nagy Zoltán polgármester.

Hozzátette, a több mint 6 millió lejes beruházás esetében, az alap megerősítésének munkálatait végzik, ugyanakkor a tetőszerkezet elemeit is megrendelték – utóbbi gyártási folyamat alatt van, az elkészítését követően pedig, amennyiben az időjárás engedi, hozzávetőleg kéthetes szerelési munkával számolva, a végleges helyére kerül.

uszoda

Nagy Zoltán megjegyezte, a tetőszerkezetet fából készítik, ragasztott gerendákból, ami egy speciális technológia eredménye.

„Valószínűsíthető, hogy mindezeket követően, tavasszal tudnak újabb munkálatokat kezdeni” – fogalmazott.

Kérem ossza meg ismerőseivel: