Zarándoklat Medjugorje földjére

Ahol az ember magára talál, de sosincs egyedül

    Senkit sem lehet ösztökélni, mint ahogy lebeszélni sem egy találkozóról. Ha az ember érzi a késztetést, s felerősödik benne az ottlét vágya, akkor nincs, ami visszatarthatná az indulástól. Biztatni nem kell az embert, csak tudatni vele: van lehetőség egy olyan útra, ahol bár sok más emberrel lesz együtt, mégis egyéni ösvényeit járja.
    Amit ott tapasztal, azt megjósolni sem lehetne, nincs két egyforma élmény. Csak egy ígérhető meg a sok-sok hazatért egybecsengő gondolata alapján: ez az az út, melyen az ember egy percig sem lesz magára hagyva.

    A Bosznia-Hercegovinában lévő Medjugorjeba indul zarándoklat Gyergyószentmiklósról. Időpontja: október 21-27., ám jelentkezni szeptember 20-ig kell a Szent István plébánián. A hagyományos zarándoklat szervező-vezetője immár évek óta Kádár Gizella, a csapat lelki vezetője Keresztes Zoltán plébános. A hozzávetőleg 25 órás autóbuszos út után az állítólagos Mária-jelenés helyszínén alkalom lesz magyar mise hallgatására – hisz ebben az időszakban ezernél is több magyar tartózkodik Medjugorjeban. A Jelenések hegyére és a Kereszthegyre zarándokol a csapat, majd ellátogat a csodaszámba menő Kravnica vízeséshez. A szenvedélybetegségből kilábalni akarók különös közösségébe nyerhet betekintést az ember, és ilyenkor szokott lehetőség nyílni azon személyekkel való találkozásra, akiknek gyerek-, illetve fiatalkorukban, 1981-ben megjelent Szűz Mária.
     Fontos leszögezni: a római katolikus egyház még nem ismeri el az állítólagos Mária-jelenést, de aki egyszer Medjugorjeba járt, állítja, nem is ennek reményében érdemes oda visszatérni. Más csodákat mérnek ott, és nem érdem szerint, hanem bő kézzel. Van, aki úgy érzi, ott teheti le az egész éven át cipelt terhét, van, aki azt mondja, amit ott kért, eddig mindig teljesült, van, aki azért megy, hogy a visszatartott könnyeitől megszabaduljon. Mert ez az a hely, ahol nem vigasztalják a síró embert. Keresztes Zoltán plébános, aki hetedik alkalommal indul a zarándoklatra, elmondta: „Medjugorje számomra a találkozás helye, a megbocsátás és újrakezdés forrása, ahová jó újból és újból visszatérni. Igaz, ezt itthon is meg lehet(ne) és meg is kell teremteni, viszont ott sűrítve kapod, ami segít, legalábbis engem, hogy az itthoni mindennapok taposómalmában meg tudjak állni, jobban tudjak figyelni Istenre és a rám bízottakra. A zarándoknak, amikor felfedezi és megízleli, hogy ő nem vándor, hanem Isten szerető társaságában élő ember, aki arra van teremtve, hogy ezt a küldetését megvalósítsa, ez olyan többletet ad az életéhez, amit senki és semmi nem pótol itt a földön.”
     
     Szeptember 20-ig kell jelezni a részvételi szándékot a Szent István plébánián 50 eurós előleg kifizetésével. A zarándoklat összköltsége 200 euró, amely tartalmazza a szállítást, szállást, az ottlét alatt napi két étkezést. Azon személyeket is várják, akik szeretnének részt venni, de anyagi helyzetük nem teszi ezt lehetővé. Két jólelkű személy idén is felajánlotta, hogy kilenc személynek kifizeti a részvételi díj felét, 100 eurót.

Balázs Katalin

Kérem ossza meg ismerőseivel: