Zongorakoncert Gyergyóremetén
Szőcs Botond előadása
Szőcs Botond a brassói “ Transilvania Egyetem” zenei fakultásának hallgatója zongora szakon. Szaktanára dr. Stela Drăgulin egyetemi tanárnő, a Transilvania Egyetem Zene szakának dékánja, a hazai és nemzetközi zongoraiskola elismert személyisége. A fiatal tanítvány számos országos és nemzetközi versenyen tíz első helyezést ért el, 2012-ben a III. Victor Giuleanu Nemzeti Verseny első illetve külön díjat, valamint a Remember Enescu díjat, amit a George Enescu Alapítvány ajánlott fel számára. Szőcs Botond számos koncertet adott Brassóban, Székelyudvarhelyen, Szebenben, Marosvásárhelyen és Bukarestben (A Román Athenaeum Kistermében, a fővárosi Könyvtárban és nem utolsó sorban a Romániai Rádiótársaság “Mihail Jora” termében).
A 2012-2013-as évadban kezdte szolisztikai fellépéseinek sorozatát a hazai szimfónikus zenekarok kíséretével. Repertoárja magába foglalja W. A. Mozart F-dúr, KV 459, L. van Beethoven 3., c-moll koncertjét, E. Grieg a-moll zongoraversenyét és F. Chopin 1. Zongoraversenyében már őszintén emlékeztet az alkotóra, ki Szőcs Botond ujjaiba almondta ezt a művet, viharos, természetes ragyogásban.
2015-ben Angliában turnézott, Enescu és Chopin műveiből összeállított műsorral. Hangversenyeit mindig és mindenkor lelkesedéssel fogadta a nagyközönség és a zenei szakértők egyaránt: “Egy második Richter”, “odaadása és temperamentuma/…/, hihetetlen sokoldalúsága/…/, az átlagostól eltérő érzékenysége és lendülete lenyűgöző”. (Petra Gherasim, A fiatal Szőcs Botond a Román Athenaeumban).
“A fiatal zongorista csodálatra méltó érzékenységgel ragadtatja el a közönséget…” (Verona Maier).
“Megkérdőjelezhetetlen hangszertudással rendelkezik 20 éves korában. Hangszeres arzenálja,technikája, billentése, nemes érzékenységgel rendelkezik. Játékának felépítése érett, megnyilatkozásai a nagy közismert művészek közé sorolják.” (Carmen Manea).
Szőcs Botond rövid idő alatt meggyőzte a zenevilágot- energikus erős belső átélésével, dr. Stela Dragulin zongoraiskolája jellemzi minden előadásában. Foglalkoztatja a kamarazene is. 2015-ben Mozart-Beethoven teljes zongora-hegedű szonátabirodalmát tűzte ki célul, Peter Rosenberggel, aki a németországi Bamberger Simfoniker koncertmestere.
Játékában a zene költemény lesz, de mindig alárendelt a tartalomnak.
Kimagasló felfele ivelésével Botond nagyon igényes, előadásaival, hazánkban és határon túl is bizonyít. 2015. Anglia- London, Oxford és Bristol hallgatósága élvezhette a fiatal művész előadását.
2015. Március 6.-án Románia Bristoli Konzulátusán kiváló egyéniségek jelenlétében Debuty Lord Lieutenant of Bristol, Ms Susan Hamton II. Erzsebet kiralynő képviselője, Finnország kitüntetett Konzula, valamint Mr. Geoff Parsons városi tanácsos voltak jelen előadásain.
Debuty Lord Lieutenant javasolta a “standing ovation”- kitüntetésre a nagyon fiatal művészt.
“Botond, már “Hont” foglalt a nagy művészek ritka nagy tüzében, melyben kiteljesül igaz szerelme a zeneművészet” (Rakossy Olga).