Újabb forduló

Tegnap (április 12-én – a szerk. megj.) újabb forduló volt abban a perben, amit azért indítottam Hargita megye prefektusa ellen, mert a tavaly decemberben jogerőre emelkedett törvényszéki végzést vonakodik gyakorlatba ültetni. (Inkább csak érdekességként jegyzem meg erről, hogy idézést kaptam abba a tárgyalóterembe, ahol az előző két tárgyalás is volt, ehhez képest a tárgyalás egy másik teremben, az épület túlsó végében volt. Miután ezt szinte véletlenül megtudtam és átmentem a másik teremhez, ott az ajtó zárva volt, de kihallatszott, hogy bent már megkezdődött a tárgyalás. Nem kevés kopogtatásomba, már-már dörömbölésembe került, míg végül a jegyző egy másik ajtón kiérkezett, és szabadkozott, hogy elromlott a zár, majd kulcsával kinyitotta az ajtót.)
De vissza a témához: a prefektust ezúttal két munkatársa is képviselte, akik előadták, hogy úgy dolgoznak az ügyön, hogy csak na, de még kérnek kis haladékot, mert további dokumentumokat akarnak letenni, amelyek ugyan már léteznek, csak ezúttal valahogy nem sikerült elhozni, de legközelebb aztán biztosan. Ugyanakkor letettek némi írott magyarázkodást is, illetve egy tavaly decemberi prefektusi körlevelet, amivel azt akarják bizonyítani, hogy lám a prefektus már akkor keményen dolgozott azon, hogy biztosítsa a magyarok nyelvi jogainak a tiszteletben tartását. Erről a levélről van szó:

hr-prefektus-fenyeget

Namármost: az rendben van, hogy az ember igyekszik védekezni, kapkod fűhöz (habár ahhoz jobb nem nyúlni… 😉) fához, de az csak nincs rendjén, hogy egy prefektus annyira lebecsüljön bírót és ellenfelet, hogy ilyesmikkel próbálkozzon. A levél ugyanis távol áll attól, hogy arra szólítson fel bárkit, hogy tartsa tiszteletben a magyarok jogait. Ugyan felsorol néhány jogszabályt, ami erre a területre vonatkozik, de a lényeg ott van az utolsó mondatban: Romániában a hivatalos nyelv a román, s vegye tudomásul mindenki, hogy ezek az előírások kivételt képeznek, s szigorúan csak azokban az esetekben kell betartani, amikre vonatkoznak, nehogy valaki törvénytelen, diszkriminatív módon, visszaélésszerűen más esetekben is megpróbálja a magyar nyelv ismeretét elvárni valamely közalkalmazottól. Magyarán ez a levél egy fenyegetés, amit azért küldött szét a prefektus, mert kapott olyan jelzéseket, hogy egyes hivatalokban alattomos és eléggé el nem ítélhető módon a magyar nyelv ismeretéhez kötötték valamely tisztségek betöltését. Ezek után ilyet meg ne próbáljon senki, mert a törvény éles kardja kíméletlenül le fog sújtani rá. A prefektus ugyanis árgus szemekkel figyel arra, hogy nehogy a törvény – estenként félremagyarázott – betűje által rögzítettnél egy hajszállal is több jog jusson azoknak a fránya magyaroknak.
Félreértések elkerülése végett ugyanakkor fontosnak tartom tisztázni, hogy ezek a történetek nem arról szólnak, hogy X vagy Y milyen ember, miképpen viszonyul hozzánk. A prefektus egy közhivatalnok, a kormány képviselője a megyében. Amit tehát ő mond és tesz, az a kormány álláspontja és cselekedete. Következésképpen ezt is úgy kell érteni, hogy a kormány nyakra-főre dicséri saját magát, de a gyakorlatban minden eszközt megragad, hogy a jogainkat csorbítsa.

Árus Zsolt