Az 1916-os székely menekülés és befogadás centenáriumára készül Csíkszereda és Hajdúnánás

Az első világháború idején, 1916. augusztus végén bekövetkezett román betöréskor Magyarország védtelenül álló keleti vármegyéiből 206 ezer székely kényszerült arra, hogy mindent hátrahagyva elhagyja otthonát. A csatatereken harcoló férfiak otthon maradt családtagjai – gyermekek, asszonyok és idősek –, leginkább gyalog és szekéren hazájuk békésebb területeire próbáltak eljutni, ahol a veszély elhárultáig meghúzódhattak. Ennek a hatalmas népmozgásnak az eddig többnyire feltáratlan részleteit egy magyarországi néprajzkutató, Buczkó József néhány évvel ezelőtt kikutatta, feldolgozta és kötetben közreadta, továbbá lakótelepülésén, Hajdúnánáson – mely szintén befogadója volt nagyszámú egykori székely menekültnek – egészen páratlan lelkesedéssel és ötletgazdagsággal ápolja történelmünk e fejezetének emlékét; különböző emlékjelek állításával és emléknapok rendszeres szervezésével immár öt esztendeje fáradozik a két nép közötti szeretethíd újjáácsolásán. Ez idő tájt a megemlékezés nagyszabású centenáriumi eseményeit készíti elő.

Buczkó József néprajzkutató

A román hadseregnek a Kárpátok alig-alig őrzött szorosain át történő egyidejű benyomulása 1916. augusztus végén az egész világégés legnagyobb evakuálását idézte elő, a székelység jelentős része egyik pillanatról a másikra elmenekült otthonából. Mivel a hadra fogható férfiak a háború csataterein harcoltak, a nincstelenség és a bizonytalanság súlyos terhével gyalogosan, ló-, tehén- és ökörfogatokon, avagy nyitott és zsúfolt vasúti szerelvényeken útra kelt menekültáradatban leginkább édesanyák, gyermekek és idősek próbáltak megküzdeni mérhetetlen bánatukkal és kétségbeesésükkel, nem kevésbé a hosszú, megpróbáltatásokkal tele utazás viszontagságaival. Több napon, sőt több héten keresztül úton voltak, míg fedélhez jutottak. Ideiglenes tartózkodási helyüket az akkori magyar belügyminisztérium jelölte ki: a Csík és Maros-Torda vármegyéből érkezőket Hajdú és Szabolcs, a szebenieket és az alsó-fehérieket Bács-Bodrog, a brassóiakat és a nagy-küküllőieket Torontál, a fogarasiakat Csanád, a kis-küküllőieket Csongrád, a hunyadiakat Arad vármegyébe irányították.

A hajdúk földjére és annak fővárosába, Debrecenbe 1916 szeptemberében 20 ezer székely menekült érkezett, onnan vezényelték tovább őket Hajdú vármegye különböző településeire. Az Alföld északi peremén fekvő, akkor 17 ezer lakosú Hajdúnánás 3200, főként Csík vármegye településeiről érkezett menekültet fogadott be. Gyermekként közöttük volt Jakab Antal, a későbbi gyulafehérvári megyéspüspök – édesanyjával és négy testvérével együtt kéttehenes szekérfogattal tették meg a mintegy ötszáz kilométeres utat s ugyanazzal a fogattal tértek is vissza egy esztendő múltán –, és Domokos Pál Péter, a majdani neves néprajztudós, a moldvai csángók apostola is. Az elmenekült székelyek többsége számára a szülőföldtől való kényszerű távollét egy évnél is hosszabb időt jelentett; az utolsó szerelvények 1918 tavaszán-nyarán indultak vissza velük Székelyföldre.

Könyv az 1916-os székely menekülés és befogadás történetéről

Kilencvenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a menekülés körülményeit, a menekülő székelyek átélt megpróbáltatásait, a befogadó hajdúk kitárt szívét és kapuját, az együtt megélt mindennapok megannyi szépségét és nehézségét megismerjük, ennek részletei ugyanis napjaink székelyei és hajdúi előtt sem voltak ismeretesek egészen addig, míg Buczkó József néprajzkutató tollából 2011-ben meg nem jelent a „Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek” – Székely menekültek Hajdúnánáson 1916–1918 című kötet.

Buczkó József 2000-ben értesült az akkori hajdúnánási plébánostól, Papp Géza atyától arról, hogy az első világháború idején a városban tartózkodott egy fiúcska, Jakab Antika, akit bő hat évtized múltán nagy feladatra hívott el a Jóisten: 1980-ban ő lett a gyulafehérvári egyházmegye nagyra becsült püspöke. A szálak felgöngyölítésének elindítója az ő életútját feltáró monográfia volt, amely Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal címmel 2009-ben jelent meg, és amelyből források, dokumentumok, elbeszélések hiányában kimaradt az a bő egy év, amelyet a későbbi püspök gyermekként Hajdúnánáson töltött. Ekkor született meg Buczkó József elhatározása, hogy összegyűjt minden lehetséges adalékot Jakab püspök hajdúnánási életszakaszából. Ez szükségszerűen vezette el az 1916. évi székely menekülés és befogadás történetének feltárásához. A 2011. év elején megkezdett kutatómunkája során az írásos forrásokra – korabeli helyi lapokra, egyházi és állami anyakönyvekre – és az élő emlékezetre egyaránt támaszkodott. Végigjárta a középcsíki, felcsíki és a gyergyói egyházközségeket, átlapozta azok História Domusait, és kutatott a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban is. Még sikerült beszélnie Jakab Antal legfiatalabb húgával, a 91 éves Berta nénivel, akinek az emlékezete a befogadó család nevét is megőrizte. Ez eredményezte azt, hogy a Jakab család egykori hajdúnánási lakóhelyére is sikerült rábukkannia. Buczkó József Csíkcsicsóban találkozott olyan, száz esztendőt megélt bácsival, aki a menekülés gyermekkori emlékeiről adhatott tájékoztatást.

Az ilyetén széleskörű kutatások nyomán született hiánypótló munka 2011 őszére formálódott kötetté. A székely menekültekről és az őket befogadó hajdúkról a szerző ezt írja: „Úgy érzem, létezik valamiféle láthatatlan kapocs, amely ezt a két, hasonló lelkületű társadalmat összeköti.” A Hajdúnánást és Székelyföldet összekovácsoló szeretetről pedig így vélekedik: „Nem más ez, mint olyan kőszikla, amelyen felépülhet a nemzeti összetartozás temploma. Boltozata alatt pedig ismét összeölelkezhet a karddal szerzett nemesi múltjára oly büszke hajdú és székely magyar egyaránt.” A könyv azóta is alapműnek számít a magyarországi és az erdélyi irodalomban. Az elmúlt években Székelyföld számos településén bemutatták, többek között Gyergyóalfaluban, Kilyénfalván, Ditróban, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában. Több kiadást megért és tudományos konferencia témája is volt ez év júniusában. Formálójává vált annak a nemzetegyesülési folyamatnak, amely a hajdú és székely magyar nép ismételt egymásra találásában ölt testet. Úgy, ahogy a szerző a könyv előszavában írja: „A székely menekülés és befogadás sorstörténetének megismerése hozzásegítheti a maiakat ahhoz, hogy a nemzeti összetartozás felemelő érzését az elődök példáján átélhessék.”

Emléknap, Emlékoszlop és Emlékkereszt az egykori székely menekülteknek

A Székely Menekültek Emlékoszlopa

Az 1916-os történelmi eseményeket feltáró mű megjelenésével egy időben indította útjára Hajdúnánáson Buczkó József a Székely Menekültek Emléknapja elnevezésű rendezvénysorozatot a helyi római katolikus egyházközséggel és a város önkormányzatával szoros együttműködésben. Első alkalommal, 2011. szeptember 11-én a templomkertben felállított Székely Menekültek Emlékoszlopát – amelyet a befogadó szeretet emlékművének is neveznek – és a Székely Menekültek Emlékkeresztjét is megáldották a jelenlévő egyházi méltóságok: előbbit Horváth István gyulafehérvári kanonok-plébános és Gudor András gyulafehérvári református lelkész, utóbbit Bosák Nándor, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye akkori római katolikus püspöke. A kőemlékoszlop mellé két, a Hargitáról származó ezüstfenyőt is ültettek, talapzatához pedig az avatás alkalmával Kilyénfalváról és Csíksomlyóról hozott földet hintettek szét székely népviseletbe öltözött fiatalok.

A Székely Menekültek Emlékkeresztje

1918 nyarára végül minden székely menekült visszatelepülhetett szülőföldjére, ám közülük 38 léleknek a hajdúk földje lett a végső nyughelye. Az ő emlékükre faragta Buczkó József a Székely Menekültek Emlékkeresztjét, amely a székelyföldi utak mentén, a Hargita hágóin látható feszületekkel hasonlatos, és amelynek egyik hasonmása a Hargita tetején áll, nem messze attól a helytől, ahol 1567-ben a katolikus székelyek diadalt arattak János Zsigmond seregei felett s ezáltal megmaradhattak őseik szent hitében. A hajdúnánási templomkertben álló emlékkereszt tövénél elhelyezett kőurnában évről évre az elhunytak szülőhelyéről hozott anyaföld-rögöket helyeznek el a Székelyföldről érkező vendégek, hogy az itt nyugvók érezzék szülőföldjük közelségét és melegségét.

A minden év szeptemberében – a menekülés és befogadás hónapjában – megrendezett Székely Menekültek Emléknapja eseményen rendre Székelyföldről meghívott lelkipásztor mutat be ünnepi szentmisét a hajdúnánási római katolikus templomban. 2011-ben Horváth István gyulafehérvári kanonok-plébános, 2012-ben Fejér Lajos kilyénfalvi plébános, 2013-ban Pál Vilmos Barna alcsík-kászoni főesperes, csíkszentgyörgyi plébános, 2014-ben Böjte Csaba ferences szerzetes, 2015-ben pedig Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosa tisztelte meg ünnepi szentmise bemutatásával és szentbeszéddel a befogadó hajdúkat. Tettükkel és szavaikkal ez alkalmakkor ők is jelentős mértékben kiveszik részüket a székely-hajdú szeretethíd újraácsolásából. Pál Vilmos Barna főesperes-plébános például így kezdte beszédét 2013-ban: „Azért jöttünk el Székelyföldről, hogy megköszönjük a Hajdúságban élő magyar testvéreink nagy-nagy szeretetét. Megköszönjük az evangéliumi lelkületet. Megköszönjük, hogy annak idején irgalmas szamaritánusként fogadták házat és hazát odahagyó, menekülni kényszerült őseinket. Ezen a szent napon a menekültekre és azok befogadóira emlékezünk. Emlékezünk, méltósággal és alázattal. Hálával emlékezünk azokra, akik befogadtak. Kegyelettel adózunk nekik. Könnyekkel adózunk azok emlékének, akik menekülni kényszerültek, akik oda kellett hogy hagyjanak mindent, ami egy élet munkáját jelenti, hogy aztán majd verejtékezve újra otthont és hazát építsenek a romokon. Emlékezünk azokra is, akik miatt menekülni kellett, kérve számukra az Isten irgalmát, mert nem tudták, hogy mit cselekszenek. Imádkozunk azért is, hogy soha többé ne kerüljön sor ilyen eseményre, hogy menekülni kelljen embertársaink elől. Soha többé ne legyen gyűlölet és erőszak, amely elszakít embert embertől, családokat szeretteiktől, népeket hazájuktól…”

A centenárium főeseményei szeptemberben Székelyföldön és a Hajdúságban

Hajdúnánás Város Önkormányzata, Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség az elkövetkező napokban nagyszabású centenáriumi ünnepségsorozattal emlékezik meg az 1916-os székely menekülés és befogadás századik évfordulójáról. Szeptember 9-én Csíkszeredában a Székely kálvária című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Csíki Moziban. Szeptember 10-én 11 órakor Csíksomlyón felavatják a Székely Hadosztály emlékére állított szobrot, 18 órakor a Csíki Székely Múzeumban Kiss Róbert helytörténész megnyitja az Emlékképek a nagy háborúból, Csíkszereda – Hajdúnánás című kiállítást, majd Buczkó József bemutatja a székely menekülés és befogadás történetét feldolgozó könyvét. Szeptember 11-én a székelyek és a hajdúk közös megemlékezést és főhajtást tartanak az ezeréves határnál, Gyimesbükknél.

Ezt követően az ünnepségsorozat Hajdúnánáson folytatódik. Szeptember 16-án a Móricz Pál Helytörténeti Gyűjtemény épületében megnyílik a Márton Áron püspök életét bemutató, Az emberkatedrális című kiállítás. A centenáriumi ünnepségsorozat csúcseseménye szeptember 18-án a VI. Székely Menekültek Emléknapján lesz. Délelőtt 10 órakor a református templomban ökumenikus istentiszteleten vesz részt az emlékező közösség, 11 órakor pedig a római katolikus templom előtt felállítandó szabadtéri oltárnál dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be ünnepi szentmisét. A Makláry Lajos Városi Énekkar ősi székely himnusz kivonuló éneke után a megemlékezés folytatásában dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mond igei köszöntőt, majd Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szól az ünneplőkhöz. A megemlékezést délelőtt a templomkertben álló emlékjelek hagyományos megkoszorúzása zárja, majd délután a szabadtéri színpadon ditrói és hajdúnánási hagyományőrző csoportok mutatják be műsoraikat.

A hajdúnánási rendezvények fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök. A szervezők azt szeretnék, ha a megemlékezés ünnepi pillanataiban minél többen átéreznék Buczkó József szavait: „Az akkoriak emberbaráti cselekedetükkel, amikor székely testvéreikkel megosztották hajlékukat és utolsó falatjukat, egyben hidat is építettek a hajdúk és a székelyek között: a befogadó szeretet hídját, s föléje templomot emeltek: az összetartozás templomát, amely most is fölénk tornyosul.”

Varga Gabriella
Címfotó: 1.bp.blogspot.com

Buczkó József idén Jakab Antal-emlékdíjat vett át

Ez év július 30-án Hajdúnánáson a Móricz Pál Városi Könyvtárban rendezett ünnepségen a díjat alapító Jakab Antal Keresztény Kör képviselete Buczkó József néprajzkutatónak nyújtotta át az idei, világi személynek adományozható Jakab Antal-emlékdíjat. A könyvtár és helytörténeti gyűjtemény vezetője, múzeumalapító, tudományos kutató, húsznál is több könyv szerzője, a város képviselő-testületének és Hajdú-Bihar megye közgyűlésének tagja, az egyházközség világi elnöke a székelyek 1916-os menekülése és befogadása történetének feltárásáért és kötetbe foglalásáért, valamint a Székely Menekültek Emléknapja rendezvény évenkénti megszervezéséért vette át a rangos kitüntetést. A hajdúnánási díjátadó gálaműsor része volt a székely menekülés és befogadás századik évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi emlékév programsorozatának.