Az elmélet ugyebár az, hogy az igazságszolgáltatás különböző szervei a törvények betartása felett őrködnek, a törvénysértőket pedig megbüntetik. Jogos elvárás tehát a társadalom részéről, hogy ők járjanak elöl jó példával. Nézzük hogy néz ki ez a gyakorlatban.

Minekutána tanúként beidéztek és kihallgattak Marosvásárhelyen, felmerült bennem az, hogy ez az egész procedúra nem volt teljes mértékben törvényes és szabályos, ezért az ügyészség vezetőjéhez fordultam egy petícióval, s kértem, hogy vizsgálja ki az általam jelzetteket, majd ha rendellenességet talál, tegye meg a szükséges intézkedéseket. A petíciót március kilencedikén postáztam.

Ebben szóvá tettem azt, hogy ugyan a 400 négyzetméteres terület története pontosan követhető a város honlapján elérhető határozatok alapján, s nyilvánvaló, hogy a polgármester semmiféle törvénysértést nem követett el, az ügyészség mégis nagy erőket mozgósítva, mindenféle korlátozó intézkedések foganatosítását kérte a bíróságtól, s az részben helyt is adott a kéréseknek, így már hetek óta nincs polgármestere a városnak, ami nem csak Mezei János, de az egész város számára hátrányt jelent.

Jeleztem, hogy ellentétben azzal, amit az alkotmány az ügyészség feladataként megjelöl, az ügyben eljáró ügyészek nagy erőfeszítéseket tesznek nem a vád tisztázására, hanem arra, hogy bebizonyítsák, hogy Mezei János megszegi a korlátozó intézkedéseket. Erre példa az is, hogy engem is beidéztek tanúnak, de nem kérdeztek semmit a kivizsgálás tárgyáról, csak arról, hogy tettem-e bármit, aminek célja a polgármester kimentése.

Leírtam, hogy állampolgárként érdekelt vagyok abban, hogy aki törvényt sért azt büntessék is meg, de az ilyen esetek nem csak a polgármester becsületén ejtenek foltot, hanem rossz fényt vetnek magára a városra is, illetve zavart keltenek egy fontos közintézmény működésében.

Befejezésképpen pedig felvetettem azt, hogy a beidézésem törvényessége két szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt kérdés, hogy törvényes módon szerezte meg az ügyész a telefonszámomat, másrészt pedig az, hogy lehet-e valakit telefonon beidézni, hisz elvileg bárki felhívhat telefonon, s mondhatja hogy ő ügyész, s jelenjek meg ekkor és ekkor itt és itt.

A petíció jogalapja a 27/2002-es Kormányrendelet, amelyik előírja, hogy bármely közintézmény vezetőjéhez lehet petíciót intézni, amit ő kötelese alaposan kivizsgálni és maximum 30 napon belül válaszolni rá. Vártam tehát harminc napot, majd még további nyolcat – tekintettel arra, hogy a romám posta nem villámgyors -, de minekutána semmilyen választ nem kaptam, április 17-én újabb levelet intéztem a főügyészhez, amiben emlékeztettem törvényes kötelességére, felvetettem, hogy az igazságszolgáltatás egyik fontos szervének a vezetőjétől elvárható a törvények szigorú betartása, illetve jeleztem, hogy ha továbbra sem válaszol a petícióra, akkor a közigazgatási bírósághoz fogok fordulni azzal a kéréssel, hogy a bíróság kötelezze őt válaszadásra.

Erre mintegy tíz nap elteltével a következő döbbenetes válasz érkezett:

korrupcioellen-valasz-1

Vagyis tájékoztatnak, hogy az április 24-i panaszomat továbbították az ügyészség marosvásárhelyi kirendeltségéhez, s majd onnan fogok választ kapni.

Vagyis nemcsak hogy megengedik maguknak azt, hogy úgy tegyenek, mintha csak áprilisban intéztem volna hozzájuk petíciót, de ráadásul azt a jogi képtelenséget is elkövetik (jelzem nem először találkozom sajnos ilyennel), hogy a petíciómat elküldik a bepanaszolthoz, hogy az vizsgálja ki saját magát. Arról nem is beszélve, hogy az idézések lebonyolítására vonatkozó belső szabályokra vonatkozó kérdést nyilván az intézmény vezetője tudja megválaszolni és nem egy területi kirendeltség. Ezeket újabb levélben hoztam a főügyész tudomására, s abban emlékeztettem arra is, hogy a vonatkozó jogszabály értelmében nem valaki más, hanem személyesen az intézmény vezetője felel azért, hogy a petíciókat valóban alaposan kivizsgálják, a jelzett problémákat megoldják, s az eredményről a petíciót benyújtót a törvényes határidőn belül tájékoztassák. Nem lehet tehát a felelősséget másokra hárítani, az személyesen az övé:

További két hét elteltével erre is válasz érkezett, de téved az, aki azt gondolja, hogy érdemi:

korrupcioellen-valasz-2

Simán kioktatnak, hogy nehogy már azt gondoljam, hogy ők az én igényeim szerint ugrálnak (mintha nem törvényes kötelezettségeiket idéztem volna), nekik megvannak a saját belső szabályaik, s azokat követik. Ha mégis valami kifogásom lenne az eljárásuk ellen, akkor panaszt tehetek a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál, de őket tovább hiába is zaklatom ezzel az üggyel, mert válaszolni sem fognak!

Ha azt hitték, hogy ezzel leráznak, akkor természetesen tévedtek, ugyanis két és fél hónappal a petícióm megfogalmazása után még mindig nem kaptam rá érdemi választ, ezért panaszt tettem a főügyészre Legfelsőbb Bírói Tanácsnál. Ebben ismertettem a történteket, majd jeleztem az általam sérelmezett dolgokat, vagyis:

– Mindenki köteles betartani a törvényeket, de joggal várható el, hogy az igazságügyi szervek ebben élen járnak. Az, amit a főügyész művel, egy igen súlyos kihágás.
– A petíciómban felvetett kérdéseket nyilvánvalóan az ügyészség központi szervei illetékesek kivizsgálni, mert jogi szempontból nonszensz valakit azzal megbízni, hogy saját magát kivizsgálja.
– A formális, érdemi kérdésekre választ nem adó, arrogáns levelek a személyem, illetve a jogszabály iránti lenézésről tesznek tanúbizonyságot.
– A második levében említett belső szabályok vagy nem léteznek, vagy léteznek de nem felelnek meg a törvény előírásainak, vagy léteznek, törvényesek, de akkor meg nem tartják be azokat. Egy dolog biztos: ha a főügyészhez petíciót intéztem, akkor az ő személyes felelőssége, hogy azt kivizsgálják, meghozzák a szükséges intézkedéseket, s minderről engem tájékoztassanak.

Tekintettel arra, hogy Mezei János ügyében az ügyészség egyfajta politikai rendőrségként jár el még inkább indokolttá teszi, hogy ebben az ügyben világosságot tegyenek, kérem tehát, hogy kezeljék kellő komolysággal a petíciómat, alaposan vizsgálják ki az általam jelzetteket és a törvényes határidőn belül tájékoztassanak az eredményről.

Május 28-án visszaigazolták, hogy a petíciómat megkapták és iktatták, várom a fejleményeket.

Időközben pedig megérkezett a marosvásárhelyi területi kirendeltségtől az „önvizsgálat” eredménye. Nem fogjak elhinni mi áll benne:

korrupcioellen-vasarhely-valasz

Ők nagyon alaposan kivizsgáltál saját magukat, de semmi rendellenességet nem sikerült találniuk. Egyszerűen tökéletesek.

Itt akár meg is állhatnék, s megadhatnám a választ a címben feltett kérdésre: létezik legalább egy jogszabály, amit a korrupcióellenes ügyészség, illetve annak vezetője következetesen nem tart be. Ez pedig minden, csak nem dicséretes.

A helyzet azonban az, hogy ha a Legfelsőbb Bírói Tanács netán elmarasztalja a főügyészt, attól még nem fog kiderülni, hogy mi a helyzet a telefonon idézéssel, meg a petícióban jelzett megkérdőjelezhető eljárással. Ezért még kicsit lapozgattam a törvénytárat, majd újabb petíciót fogalmaztam meg a főügyészhez.

Ebben már tételesen fogalmaztam meg a problémáimat, illetve jogszabályokra való konkrét utalásokkal jeleztem, hogy megkérdőjelezhető több mindennek a törvényessége:

– Elsősorban ott van a telefonszámom megszerzésének a kérdése. Az engem felhívó ügyésznek én nem adtam meg a telefonszámomat, s mást se hatalmaztam fel erre. Telefonkönyv nem létezik, s a szolgáltató sem adhatta meg a számomat, mert a szerződés cégre volt kötve, nem lehet tudni, hogy melyik számot ki használja. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy valahol valaki visszaélt egy személyes adatommal, márpedig ez törvénybe ütközik.
– Aztán ott van a telefonon idézés. A vonatkozó törvény azt mondja, hogy beidézi valakit írásban kell, s azt is felsorolja, hogy milyen elemeket kell tartalmazzon az idéző, ezek közül a legutolsó annak az aláírása, aki az idézést kibocsátja. Nyilvánvaló tehát, hogy valakit telefonon beidézni törvénybe ütköző cselekedet. (A Vásárhelyről kapott válaszban próbálják ezt magyarázni, de amint ők maguk idézik, az jogszabály azt mondja, hogy „prin notă telefonică”, ami nem „apel telefonic”, hanem szintén egy írott dokumentum.)
– Harmadsorban a büntető-eljárási törvény értelmében azt lehet tanúként beidézni, aki rendelkezik a kivizsgált ügyre vonatkozó információkkal, s a kihallgatás során ezekről lehet őt kérdezni. Mint már jeleztem, nekem ilyen információim nem voltak, de nem is kérdeztek egyáltalán a kivizsgálás tárgyát képező 400 négyzetméter eladásáról. Ebből következik, hogy a beidézésem és a kihallgatásom során nem tartották be ezeket a törvényes előírásokat. (Hogy még pontosabb legyek: a nem létezett semmiféle jogalap már a beidézésemre sem, feleslegesen töltették velem az időt és költették a pénzt. Vagyis nem teljesen, de erről később.)
– Negyedsorban a jogszabály értelmében az utazási költségemet meg kellett volna térítsék. A kihallgatás óta eltelt három hónap, ezt már kétszer kértem írásban, de semmi választ nem kaptam azokra a levelekre.

A címbeli kérdésre kicsit korábban adott választ tehát csak megerősíteni tudom: a jelek szerint törvényi előírások egész sorát nem tartja be a korrupcióellenes ügyészség. Persze lehet erre azt mondani, hogy milyen alapon általánosítok, saját tapasztalataim alapján csak arról beszélhetek, hogy az általam leírt esetekben nem tartották be a törvény. De gondoljunk csak bele: nem még kínosabb a helyzet akkor, ha más esetben tényleg betartják a törvényeket, csak velem szemben nem? Egyáltalán honnan venném én a bátorságot hogy olyat állítsak, hogy velem kivételt tesznek?

No de a történetnek nem csak azért nincs vége, mert két szál is elvarratlan maradt, hanem azért is, mert a főügyészhez intézett második petíció elküldése után, a témát a fejemben tovább forgatva kikristályosodott egy olyan gondolat, ami már március óta ott motoszkált bennem: az, hogy miért is idéztek be engem tanúként a Mezei János perében?

A helyzet ugyanis az, hogy amint már jeleztem, az ügyről semmilyen információt nem tudtam adni, de nem is kérdeztek, azt pedig a megkérdezésem nélkül is pontosan tudták, hogy milyen levelezést folytattam az V. Kerület polgármesterével. Látszólag teljesen értelmetlen volt tehát a beidézésem. De csak látszólag, mert ott van az a nem elhanyagolható tény, hogy valaki a sajtónak kiszivárogtatta azt, hogy beidéztek. Ha pedig valaki beírja egy keresőprogramba a nevemet és azt a három betűt, hogy DNA, akkor több tucat találatot kap, amelyek két nagy csoportba sorolhatóak. Egyikbe tartoznak azok, ahol a cím úgy kezdődik, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték, a másikba meg azok, ahol meg úgy, hogy Árus Zsoltot, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték. A kihallgatásomnak tehát nem volt semmi relevanciája a vizsgált ügy szempontjából, ellenben kiváló lehetőség volt a Székely Nemzeti Tanács lejáratására. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az ügyészség az által hogy beidézett és annak hírét kiszivárogtatta, vagy politikai célokat követett, vagy pedig azon eszközévé vált. Márpedig az alkotmány és a vonatkozó törvények értelmében nem ez az ügyészség feladata. Éppen ezért büntető panaszt tettem a korrupcióellenes ügyészség általam ismeretlen alkalmazotta/alkalmazottai ellen.

Az egész ügy végső konklúzióit majd akkor lehet levonni, ha mind a három folyamatban levő ág véget ér, ellenben egy általánosabb jellegű következtetés már most levonható, s ezt melegen ajánlom minden közszereplő figyelmébe: jogsértések ellen csak politikai eszközökkel nem lehet harcolni. Kell a tiltakozó nyilatkozat, kell a közvélemény, illetve nemzetközi szervezetek, kormányok, stb. tájékoztatása, de az nem elég. Aki jogsértést követ el, azt bíróságon kell ezzel szembesíteni, s meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatásnak, hogy ezekért elmarasztalja őket, vagy pedig tanúbizonyságot tegyen arról, hogy elfogult, vagy politikai befolyás alatt áll. S ez utóbbi esetekre ott van Strasbourgban az emberjogi bíróság.

Árus Zsolt