Boldogtalanok – A FILM

2021-02-17

Boldogtalanok – A FILM

Február 19-én, pénteken este 7 órai kezdettel

Füst Milán Boldogtalanok című drámáját januárban mutatta be a Figura társulata egyfajta hibrid előadásként; a színészek játékát egy részletekre összpontosító, élőben forgatott és vágott filmváltozat kíséri a játéktéren kifeszített vetítővásznon.

A nagy érdeklődésre és a korlátozott számú helyekre való tekintettel a színház YouTube csatornáján közvetítik az előadásból ily módon készült filmet február 19-én, pénteken este 7 órai kezdettel. Fontos hangsúlyozni, hogy a felvétel nem egyenértékű az előadással, hanem egy különleges szemszögből bemutatott hangulatkeltő, amely díjmentesen tekinthető meg, viszont előzetes regisztrációhoz kötött. A virtuális férőhelyek száma limitált, a jelentkezéseket péntek délig fogadják. Az online nézők kezdés előtt félórával jutnak hozzá a videó elérhetőségéhez e-mailben. A tökéletes élmény érdekében azt ajánlják, hogy lehetőségeikhez mérten látogassanak el a Figurához, és élőben is tekintsék meg a Boldogtalanokat.

A négyfelvonásos drámát Albu István vitte színpadra a Figura teljes társulatával és gyergyószentmiklósi tervezők segítségével.


A Figura Stúdió Színház közleménye

Fotók: Bartalis Előd

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben