A prefektus ellen indított per kapcsán – tekintettel a korábban már jelzett bonyodalmakra – számos levelet váltottam a megyei törvényszékkel. Itt van példának két boríték:
boritekok
    Ha valaki első látásra nem veszi észre a számomra fontos különbséget, azt arra kérem nézze csak a címzett nevét. Most már megvan ugye?
Ilyen szempontból az első boríték tökéletesen megegyezik az összes korábbival, sőt, azokkal is, amelyeket más ügyek kapcsán más hatóságoktól szoktam kapni. S gondolom ezzel sokan mások így vannak: van egy becsületes nevük, amit a hatóságok önkényesen, ékezetek nélkül használnak. Mi pedig ezt tűrjük. Mint Toldi.
    S hogy mi történt a két boríték között eltelt 20 nap alatt? Hát nem csoda! Hanem az, hogy megelégeltem a dolgot, s legutóbbi levelemet megtoldottam egy bekezdéssel, aminek semmi köze a perhez, ennek ellenére látható módon azonnal hatott. Közöltem ugyanis a törvényszékkel, hogy a becsületes nevem – a személyi igazolványom tanúsága szerint – Árus Zsolt István és nem Arus Zsolt Istvan, s megkértem őket, hogy ezt így használják, az esetleges bonyodalmak elkerülése végett. Az eredmény pedig – némi malíciával – döbbenetes! A címzésben is, meg a kézbesített határozatban is mindenhol helyesen szerepel a nevem. Ebből is látszik, hogy nincs semmiféle objektív akadálya annak, hogy a magyar neveket helyesen leírják.
    Befejezésképpen, csak a rend kedvéért: ha kerülnek mások is, akik ugyanezt a lépést megteszik, akkor el fogunk jutni oda, hogy megszokják, s teljesen maguktól elkezdik helyesen írni a neveinket. Rajta hát!

Árus Zsolt