Az elmúlt hónapokban számos esetben írtam a különféle romániai intézmények kapcsán szerzett tapasztalataimról. Aki a részletekre kíváncsi, lapozzon bátran visszafele a bejegyzésekben, s talál bőven. Az ősz az összegzés, a mérlegvonás ideje, ezért most röviden én is ezt teszem.
    Az első megjegyzésre érdemes dolog az, hogy a román hatóságok következetesek. Ugyanakkor távolról sem igaz rájuk az, hogy nyáron megáll az élet, dolgoznak akkor is. Pont úgy, mint az év többi részében. Csapnivalóan. Levelekre későn, vagy egyáltalán nem válaszolnak, s amikor válaszra méltatják az állampolgárt, akkor abban semmi köszönet nincs. A vonatkozó jogszabály azt írja, hogy ha a polgár petícióval fordul egy hivatalhoz, akkor az köteles a petíciót alaposan kivizsgálni, ha szükséges akkor megtenni a megfelelő intézkedéseket, majd minderről tájékoztatni az illető állampolgárt. Erre kerek 30 napja van minden hivatalnak, s annak vezetője személyesen felel azért, hogy mindez így történjen.

    Sajnálattal állapítom meg, hogy az utóbbi jó fél évben számos petíciót fogalmaztam meg, de egy (egyetlen egy!) esetről sem tudok beszámolni, amiben a szabályt maradéktalanul betartották volna. Legyen szó prefektustól kezdve főügyészen át államelnökig, az összes, kivétel nélkül mindegyik semmibe veszi a törvény. S nem véletlenül adtam pont ezeket a példákat, mert csupa olyan személyről beszélek, akik a törvények betartatásáért, a jogállam védelméért felelősek. S akkor tegyük még hozzájuk a Diszkriminációellenes Országos Tanácsot, törvényszékek meg táblabíróságok bíráit, s nem utolsósorban a bírók és ügyészek tevékenységét ellenőrizni hivatott Jogügyi Felügyeletet. Kéz-kezet mos alapon az egyik áthágja a törvényt, a másik pedig menteget és takargat. Persze nem állítom, hogy ez minden esetben így van, de arra utaló jelek ellenben vannak, hogy ha az állampolgár netán magyar, a téma pedig a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, akkor igen. Akkor nagyon igen! Olyannyira, hogy van bíró aki leírja, hogy a maximális büntetés kiszabása teljes mértékben indokolt, összhangban van a cselekedet súlyával és társadalmi veszélyével, ha a megbüntetett személy olyat merészel tenni, hogy nem románul, hanem anyanyelvén nyújtja be a vagyonnyilatkozatát. Főleg hogy bár utólag sem bánja meg a bűnét, hanem bírósághoz merészel fordulni s a büntetés eltörlését kéri. Nyilvánvaló, hogy ez a bíró őszintén sajnálja, hogy a maximális büntetés csak 2000 lej és nem kerékbetörés.
    Mindennek az eredménye az, hogy a nyár folyamán szám szerint 5 újabb pert kellett indítsak a Diszkriminációellenes Országos Tanács, a Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, A Román Hírszerző Szolgálat és a Jogügyi Felügyelet ellen, azért, mert a nyilvánvaló diszkriminációt illetve jogsértést nem állapították meg, illetve mert világosan megfogalmazott kérdésekre és kérésekre mellébeszélés volt a válaszuk.
    Ha valaki azt kérdezi, hogy miért folytatom ezeket a szélmalomharcokat, akkor a válaszom továbbra is az, hogy téved, aki szélmalomharcnak gondolja. Az ugyan egyre nyilvánvalóbb, hogy hazai hatóságok előtt ilyen ügyekben nyerni nem lehet, de vegyük észre, hogy ez egy igen fontos információ! Románia számos vállalást tett nemzetközi szervezetek felé, s az Európai Uniónak ugyan évek óta tagja, de az igazságügyi rendszer máig megfigyelés alatt áll, évente készítenek arról jelentést. Fontos tehát minél több konkrét adattal bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatás működése távol áll, nem a tökéletestől, de az elfogadhatótól is. Vagy fordítsuk meg, mert az sokkal jobban hangzik: Érdemes dolgozni azon, hogy a román hatóságok előbb-utóbb lássák be, hogy ha fel akarnak kelni az EU szégyenpadjáról, akkor kénytelenek véget vetni a magyarok diszkriminálásának. Hogy ez mikor lesz, az nagy mértékben függ attól, hogy hányan, és mekkora erőbedobással dolgozunk ezen. A hamarosan induló jogsegélyszolgálatnak ebben komoly szerepe lesz, reményeim szerint.
    S hogy időközben se maradjunk sikerélmény nélkül, arról az Emberi Jogok Európai Bírósága gondoskodhat, ahol ha lassan is, de jellemző módon tisztességes ítéletek születnek. Ilyen téren arról tudok beszámolni, hogy a nyár folyamán befogadták a második keresetemet is, tehát előbb-utóbb eldől az, hogy jogszerűen jártak-e el a megyei törvényszéken, amikor elutasították a keresetem letárgyalását csak azért, mert ahhoz két magyar nyelvű levelet csatoltam bizonyítékként.