Miden jog annyit ér, amennyit használunk belőle

Közhely az, hogy Románia szereti magát a nemzeti kisebbségek valóságos Kánaánjaként bemutatni, ahol azok tagjai igen széles jogokkal rendelkeznek. S ugyan ezzel bizonyára ezen sorok olvasói nem értenek egyet, az tény, hogy kezdve az alkotmánnyal, létezik számos jogszabály, ami mindenféle jogokat biztosít a kisebbségieknek. Ezekkel kapcsolatban két sarkalatos kérdés merül fel:

1. Alkalmazzák-e azokat a hatóságok a gyakorlatban?

2. Élnek-e velük a kisebbségekhez tartozó állampolgárok?

És itt kezdődnek a problémák, amik miatt az említett egyet nem értés jogos. Ugyanis azon jogok jelentős része csak papíron létezik, a gyakorlatban ilyen-olyan okkal (illetve kifogással) nem alkalmazzák azokat. Ilyen téren rengeteg a tennivaló és fontos szerep hárul nem csak a magyar politikusokra meg tisztviselőkre/tisztségviselőkre, hanem a jogvédő szervezetekre is. Ebből kiindulva, s figyelembe véve hogy az alkotmány értelmében az államelnök a törvényesség őre is, tavaly októberben egy petíciót intéztünk Iohannis elnökhöz, amiben jeleztük neki azt, hogy a kisebbségi jogokat igen gyakran megsértik Romániában, s kértük, hogy tegyen eleget alkotmányos kötelességének és bizonyítsa be, hogy valóban minden román állampolgár elnöke, aki hajlandó tenni is azért, hogy a kisebbségi jogokat betartsák. Jeleztük ugyanakkor azt is, hogy ha a válasza pozitív lesz, akkor konkrét javaslatokat is meg fogunk fogalmazni arra nézve, hogy miképpen tudna a jelzett problémák megoldásához hozzájárulni.

Az elnöki hivatal válaszában találhatóak furcsa részek (például amikor a téma kapcsán azt jegyzik meg, hogy az elnök mindig részt vett az 1918 december elsejei nagygyűlésre megemlékező rendezvényeken, mintha az valamiféle kisebbségbarát tett volna, vagy amikor azt állítja, hogy az elnök kiemelten jó viszonyt ápol a romániai magyar közösséggel), nagyrészt hárító jellegű (hivatkozva arra, hogy az elnök nem lépheti túl hatáskörét), illetve a kisebbségek iránti elkötelezettségét azzal próbálja bizonyítani, hogy az elnöknek több nyilatkozata is elhangzott a témában. Az utolsó bekezdésben azonban az áll, hogy továbbra is fel fog használni minden rendelkezésére álló eszközt a nemzeti kisebbségek támogatása érdekében.

Ezen utolsó bekezdésre hivatkozva decemberben újabb petíciót intéztünk hozzá, ezúttal már konkrét kérésekkel, éspedig:

• Hogy levélben kérje fel minden olyan település önkormányzatát ahol valamely kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, hogy tartsák tiszteletben az adott kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogszabályokat.

• Hogy forduljon írásban minden olyan megye prefektusához ahol legalább egy ilyen település van, s szólítsa fel, hogy ellenőrizze rendszeresen a megyében működő közintézményekben (ideértve a központi intézmények helyi kirendeltségeit is), hogy tiszteletben tartják-e a nyelvi jogokat, s amennyiben valahol rendellenességet tapasztal, úgy rójon ki büntetést az adott intézmény vezetőjére.

• Hogy tájékoztatásképp küldje meg nekünk is azt a két levelet, illetve azon települések és megyék listáját, ahova elküldte azokat.

• Hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy rezonábilis időn belül az elnöki hivatal honlapja legyen elérhető magyar nyelven is. Hivatkozásképp jeleztük, hogy a finnországi svéd közösség is körülbelül hat százalékát teszi ki az ország összlakosságának, s a finn elnöki hivatal honlapjának van svéd nyelvű változata is (itt: www.presidentti.fi/sv).

Az újabb válaszra közel két hónapot kellett várnunk, s – megvalljuk – nem okozott nagy meglepetést. Ugyanis hosszasan idéz különböző (általunk nyilván ismert) jogszabályból, de minden esetben csak azért, hogy levonja azt a következtetést, hogy nem áll módjában eleget tenni a konkrét kéréseinknek. Ami egyértelműen valótlan, a törvények rosszindulatú, korlátozó értelmezésén alapszik. Egyetlen kivétel a negyedik kérésünk, mert annak a teljesítése nyilvánvaló módon csak rajta múlik, annak a megtagadására nem sikerült semmilyen törvényi kifogást találni, így arra egy homályos, kitérő választ adott. Következésképpen ez a válasz elsősorban annak a fényes bizonyítéka, hogy a szép szavakon túl az elnök egy tapodtat sem hajlandó tenni a nemzeti kisebbségek jogainak a védelmében.

Mindezt (persze nem ilyen sarkos formában) az arra adott válaszunkban jeleztük is neki, s ismételten felkértük, hogy fontolja meg és tegyen eleget a kéréseinknek. Az erre érkezett válaszban azonban már egy bővített mondattal (miszerint fenntartják a korábban leírtakat) tudtunkra adták, hogy hiába erőlködünk.

Illetve nem egészen, ugyanis annyit azért megtett az elnök, hogy a prefektusokra vonatkozó kérésünket továbbította a Belügyminisztériumnak, ahonnan nemsokára válasz érkezett, amiben arról tájékoztatnak, hogy felszólították a prefektusokat, hogy gondoskodjanak a nyelvi jogok betartásáról.

Gyanakvó természetű lévén (ez gondoljuk érthető) információ-kéréssel fordultunk az erdélyi megyék – illetve Bákó – prefektusaihoz, amiben rákérdeztünk, hogy kaptak-e ilyen felszólítást, ha igen milyen formában, illetve hogy mit tettek annak nyomán. S ugyan nem egyik napról a másikra, s még bár nem is mindig a törvényes tíz napon belül, de megérkeztek az alábbi válaszok (kivételt képez Krassó-Szörény megye, ahonnan ismételt kérés után sem kaptunk semmit):

Arad megye
Bákó megye
Beszterce-Naszód
Bihar megye
Brassó megye
Fehér megye
Hargita megye
Hunyad megye
Kolozs megye
Kovászna megye
Maros megye
Máramaros megye
Szatmár megye
Szeben megye
Szilágy megye
Temes megye

Amint látható, Temes megye kivételével (jó kérdés, hogy annak mi az oka, de nem sikerült kideríteni) minden prefektus visszaigazolja, hogy megkapta írásban a felszólítást, s ezt-azt még tettek is annak nyomán (majd minden megyében mást).

Innen kezdve immár a mi felelősségünk is, hogy mi történik tovább. Mert lehet továbbra is románul fordulni különböző intézményekhez (még Székelyföldön is), abból a megfontolásból, hogy úgy gyorsabban lehet haladni, vagy attól félve, hogy ha azt magyarul tesszük, akkor ellenszenvet váltunk ki magunk és/vagy az ügyünk iránt. De azt is megteheti mindenki, hogy kinyomtatja és magánál hordja a minisztériumi felszólítást és a megyéje prefektusának a válaszát a levelünkre (ezért is tesszük itt közzé az egészet), s bátran használja anyanyelvét, ha pedig valahol ellenállásba ütközik, akkor felmutatja ezeket. Sőt, azt is megteheti bárki, hogy ha valahol rendellenességet észlel, akkor felhívja rá a megyéje prefektusának a figyelmét. Vagy bár a mienket, hogy tudjuk intézkedni. De lényeg a lényeg: miden jog annyit ér, amennyit használunk belőle. S mindannyiunk lehetősége (de felelőssége is) az, hogy rászoktassuk (lényegében visszaszoktassuk) az erdélyi közhivatalnokokat arra, hogy használják a magyar nyelvet.

Árus Zsolt