Tőkés László tusványosi beszéde

BÁLVÁNYOS/TUSVÁNYOS – ÉS A NEMZETPOLITIKÁNK

Évszázadok óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok és erdélyiek vagyunk

Bálványos/Tusványos a biztos pont – ez a magvas mottója idei nyári szabadegyetemünknek. Értelmezése céljából a Hegyi beszédet idézem: „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze, mert kősziklára építtetett.” (Mt 7,24–25).

Sokatmondó szövegkörülmény, hogy Krisztus Urunk – kiemelt módon, mintegy végkövetkeztetés gyanánt – ezzel a példázatával zárja hegyi „szószékén” mondott beszédét. Az öt évszázados reformáció eszmei magaslatán is Ő maga és az ő szent Igéje áll, amikor is a keresztény/keresztyén hit „forradalmi tana”, a Solus Christus („Egyedül Krisztus”) és a Sola Scriptura („Egyedül a Szentírás”) alapelvei értelmében Krisztust és az Írást azonosítja azzal a „kősziklával”, amelyre életünket és jövőnket érdemes építenünk. Ellenkező esetben – amennyiben fövenyre/homokra építenénk – az eső, az árvíz és a szelek beleütköznének az építménybe, és nagy lenne annak romlása – olvassuk a Szentírásban (Mt 7,26–27).

Babits Mihály Jónásának imáját szabadon idézve: az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat sodró, tévelygő ár közepette „Óh bár adna a Gazda patakom / sodrának medret, biztos utakon / vinni tenger felé / (…) s mely itt áll polcomon, / szent Bibliája lenne verstanom…”

Alighogy magunk mögött hagytuk a vérzivataros XX. századot és szabadulni tudtunk a gyilkos totalitárius világhatalmak jármából, a keresztyén gyökereit megtagadó és azok szilárd alapjairól elrugaszkodó Európa újabb végzetes fenyegetésekkel találja szembe magát. Nem kevésbé érvényes ez a megállapítás Trianonban kerékbe tört nemzetünkre, melynek alighogy túlélte a két világháborút és az ezek pusztítását tetéző, ellenforradalmi, illetve az idegen országok nacionalizmusával tetézett kommunista diktatúrát, és végigszenvedte az ezt követő utódkommunista visszarendeződés próbatételeit, máris a globalista internacionalizmus és liberalizmusszuverenitását és létét fenyegető veszélyeivel kell szembenéznie. Ráadásul a nacionálkommunizmus tartós örökségeképpen erdélyi magyarságunknak és többi külhoni nemzeti közösségeinknek esetenként még országaik tovább folytatódó kisebbségellenes, elnemzetietlenítő politikájával is felkell venniük a harcot.

Ezen fenyegetések, veszélyek és kihívások sokrétű örvénylésében, a „fősodor” elsöprő áradatával többnyire szemben úszva, az egyesült Európának és tagországainak valóban olyan alapvetésre volna szüksége, melyet sem a migráció árja, sem a vele járó terrorizmus, sem Nagy-Britannia kiválása, sem a geopolitikailag determinált keleti háborús veszély, sem Brüsszel hivatásukról megfeledkező bürokratái nem rendíthetnek meg. Kicsinységnek, netalán „formai hibának” tűnhet kereszténységünk – urambocsá, Isten nevének – az európai alkotmányból való kihagyása, de ezáltal valójában éppen az a fennen hirdetett európai értékrend és értékközösség szenved csorbát, amely nélkül az Unió sem lehet több és más, mint egyike – megengedem, talán egyik legjobbika – a nagyvilág többi „birodalmainak”. Most, Románia európai csatlakozásának a 10. évfordulóján, ennek minden jótételét és előnyét készségesen elismerve, kisebbségbe szakadt erdélyi magyarként és a sokat ígérő Temesvár volt lelkipásztoraként, nemzettársaimmal és hitsorsosaimmal együtt talán éppen ezt az „isteni” és keresztény többletet, – ha tetszik – „hozzáadott értéket” hiányolhatjuk a leginkább a közös Európa alaptörvényéből és életéből, mely minden, felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi jogoknál többet jelenthetne, és valóban európai polgárokká, egyenjogú és esélyben egyenlő testvérekké és nemzetekké tehetne bennünket. Ehhez viszont legalább annyira komolyan kellene vennünk hitünket és értékeinket, mint a muszlimok a vallásukat és szent könyveiket, az Evangéliumot és az Isten törvényét pedig – horribile dictu – mint ők a dzsihádot és a sariját…

Saját vizeinkre térve, anélkül hogy „a prédikálás” kísértésébe esnék, magyar nemzetpolitikánk irányában keresem ama „biztos pontot”, melyet – egyebek mellett – a közel három évtizedre visszatekintő bálványosi-tusnádfürdői nyári szabadegyetem megjelenít és képvisel.

Az ínséges kommunista időkben nagyon szerettem az oldott igazmondásra hivatott politikai kabarét, mely a humor eszközével leplezte le a diktatúrát. Mostanra már azonban ez a műfaj szinte értelmét és funkcióját veszítette, hiszen amit a posztkommunista magyar és román politikai pártok művelnek, az már önmagában kész kabarénak számít. Elég, hogyha a pehelysúlyú budapesti ellenzék kusza összevisszaságát vagy a bukaresti kormánypártok tragikomédiába forduló teljesítményét szemléljük…

Ezekkel éles ellentétben, túl minden „úri huncutságon” és opportunista színjátszáson, elégtétellel, sőt büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Bálványos/Tusványos hű maradt önmagához. Hűségesek maradtunk önmagunkhoz, elveinkhez, eszményeinkhez, hitünkhöz, felfogásunkhoz, értékeinkhez – melyek nemzetpolitikánk alapjául szolgálnak. (Hogyha mégsem úgy volna, az nagy baj volna, és igen nagy veszteséget jelentene…)

Eleinte a magyar–román történelmi megbékélés útját kerestük. Nagyjából a bálványosi időszakra esik ez a nemes kísérlet. Román partnereinket útközben – sajnos – elveszítettük. De nem alkudtunk. Nem taktikáztunk – amint ezt végtére is Traian Băsescu államfő idelátogatásaikor tette. Mi nemcsak a székely autonómiát, de a román–magyar megbékélést és stratégiai partnerséget, valamint az európaiságot is komolyan gondoltuk. Fájdalmas dolog, hogy ebben nem találtunk és mindmáig nem találunk igazán komoly román partnerekre…

Utóbb a tusnádfürdői fórum a magyar–magyar nemzeti párbeszéd fórumává válott. Egyes magyarok széles ívben elkerülték. Másoknak igazából nem volt helyük köztünk. Voltak, akik protokollból eljöttek ugyan, de valójában a nemzetidegen balliberálisokkal paktáltak, és az anyaországi pártokkal szembeni „egyenlő távolság elvéről” bölcsködtek, rendre elhatárolván magukat a státustörvénytől vagy a magyar állampolgárságtól. Volt olyan bukaresti miniszterünk, aki a Fidesz „politikai ciánszennyezésétől” őrizkedett, sőt ma is vannak olyanok, akik Miniszterelnökünkkel szemben Soros György oldalára állnak, és a CEU körül keltett hisztériába is tevőlegesen bekapcsolódnak.

Németh Zsolt, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és a többi alapító, valamint felnövekvő utódaik és eszmetársaik viszont mindmáig itt vannak. Számukra Bálványos egy maradandó értékvilágot jelent – mely ama „biztos pontként”, kiindulási és viszonyítási alapként és „biztos támaszként” szolgál.

Ez a „biztos pont” egyben a nemzeti érdek. A napi politikai haszonelvűség egykönnyen képes megfeledkezni róla, és az önös vagy pártérdekeket helyezni fölébe. Mi viszont egy olyan politikában gondolkozunk, amely „kősziklára” épít, és igyekszik ellenállni a mammon vagy a Baál démonikus kísértéseink.

A nyári szabadegyetem szervezői között kezdettől fogva ott üdvözölhetjük a Fidesz Pro Minoritate Alapítványát – élén Tárnok Mária elnökasszonnyal. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – a MISZSZ – irányvonalán haladó Magyar Ifjúsági Tanács éppen tíz éve vette át a társszervezői munkát, akkori elnöke, Sándor Krisztina, a Tábor politikai programfelelőse vezetésével – illesse elismerés őket. A szabadegyetem derékhadához tartozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar Néppárt ugyanazt a következetes nemzetpolitikát folytatja, mint amelynek jegyében huszonhét évvel ezelőtt, az RMDSZ hőskorában elindultunk, és amely természetes szövetségesévé tett a Fidesznek és magának Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Stratégiai partnerünk a Székely Nemzeti Tanács, amellyel vállvetve küzdünk Székelyföld, Partium és az erdélyi magyarság autonómiájáért. Csak támogatni lehet, hogy nagy jogelődje megalakulásának közelgő 100. évfordulója alkalmából meghirdette a székely önrendelkezés centenáriumát. A határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében gyűltünk össze ma is, hogy külön is üdvözöljük az egymilliomodik külhoni magyart, aki benyújtotta magyar állampolgárság iránti kérelmét. (E hét elején örömmel hallhattuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erre vonatkozó bejelentését!)

Másfelől Klaus Iohannis államelnök keddi székelyföldi látogatását is örömmel fogadtuk, mellyel mintegy megelőlegezte idei nyári szabadegyetemünket. Csak sajnálni tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr társaságában nem lehet itt közöttünk. Csak remélnünk lehet, hogy ennek is eljön majd az ideje. Jó viszont, hogy nemcsak Berlinből üzengetett nekünk az ún. etnikai autonómia ellenében, hanem végre jelenlétével is megtisztelte székelyföldi választóit, és Szilágyi Zsolt, valamint Izsák Balázs elnök urak javaslatának megfelelően egyfajta párbeszédbe bocsátkozott a székelység választott képviselőivel.

Megragadom az alkalmat, hogy szívbéli elismerésemet fejezzem ki Ráduly Róbert polgármesternek a párbeszéd kezdő aktusának is beillő székely–román zászlócseréért, valamint a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésnek is beillő csíkszeredai fórum résztvevőinek a székely himnusz elénekléséért. A Minta ifjúsági szervezet és a városi RMDSZ közös tüntetése is hozzájárult ahhoz, hogy Államelnökünk közvetlen módon tájékozódjék Székelyföld gondjairól és önrendelkezési törekvésiről, és erdélyi német/szász közössége ősi autonóm státuszának emlékét felelevenítve, közelebb kerüljön székely közösségünkhöz. Nemzetpolitikai céljainkat tekintve ez az elnöki látogatás mindenképpen felért az RMDSZ zilahi kongresszusával, mely nagy nemzeti ügyeink fölött sajnálatos módon elsiklott, olyannyira, hogy még a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásának ügyét is elmulasztotta felvetni. Reméljük viszont, hogy a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés szükséges aláírásainak a begyűjtésével erdélyi közösségünk európai szinten is komoly teljesítményt lesz képes felmutatni.

Miniszterelnök úr! Gondolom, nemcsak a magam nevében szólok, amikor a bálványosi/tusnádfürdői szabadegyetem sajátjaként emlegetett nemzetpolitikánk első számú képviselőjeként ezen a helyen, a székely autonóm területen köszöntöm. Saját mivoltában megrendült kontinensünkön Ön egyszerre védelmezi nemzeti és európai identitásunkat. Számunkra, erdélyiek számára közösségi önazonosságunk legalább olyan értéket jelent, mint a magyaroknak vagy a románoknak a nemzetállami identitásuk. Politikai rendszertől, állami hovatartozástól és országhatár-módosításoktól függetlenül, évszázadok óta tudjuk, hogy európaiak, keresztények, magyarok – és erdélyiek vagyunk. A Magyarországra nehezedő és az Ön személyére zúduló nemtelen támadásokkal és körmönfont eljárásokkal szemben folytatott harcában és az Unió megreformálására irányuló törekvésiben, az illegális migráció és a terrorizmus elleni fellépésében, valamint az ország és a nemzet védelmében való kiállásában éppen ezért mindenkor számíthat reánk, hiszen hogyha valaki, akkor mi igazán tudjuk, hogy mindez mit jelent. Az erdélyi magyarok és többi külhoni sorstársaik történelmük utóbbi száz esztendejében állandó létveszélyben éltek és szocializálódtak. Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti.

Egészen elképesztő és végtelenül cinikus, hogy azok vádolják Önt az ún. európai értékek veszélyeztetésével, akik az általuk gerjesztett migráció, ezen újkori népvándorlás reánk szabadítása által egész Európa megmaradását teszik kockára. „Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett volna megvédeniük a kontinens ábrázatát” – írja Európa ostobái című könyvében Traian Ungureanu néppárti európai képviselő, melynek alcíme: „Hogyan lesznek öngyilkosok a civilizációk”. A jeles Kertész Imre szava is idetalál: „Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt.” Az olaszországi helyzet magáért beszél… „A multikulturális szemlélet … elhibázott volt, és végképp megbukott” – mondotta volt néhány évvel ezelőtt maga Angela Merkel.

Miniszterelnök úr! Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfővel való találkozásakor joggal állapították meg, hogy az önvédelem joga minden országot, ezenképpen Magyarországot is megilleti. Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a védelemre, melynek egyik legfőbb letéteményese éppen az Ön személye. A természetvédelem körébe tarozó állatvédelemhez hasonlóan a nemzetközi kisebbségvédelem is mellettünk szól: az elszaporodott medvékkel együtt megcsappant kisebbségi magyarságunkat is megilleti a fokozott védelem!

Biztos támpontokat keresve: az Ön elnöklete alatt álló visegrádi négyek csoportjában is biztos támaszra számítunk. Isten valóságos csodája, hogy eme volt kommunista országok talaján, a volt Berlini fal innenső oldalán kifejlődött ez az új keletű európai szövetség, mely eséllyel kél a jobb sorsra érdemes Unió védelmére. Románia polgáraiként nagyon reméljük, hogy országunk és a balkáni államok is végképpen mellé állnak közép-európai politikájuknak.

Végezetre engedje meg, hogy – képletesen szólva – egy igazi csíki sörrel teli poharamat emeljem a budapesti vizes világbajnokság, valamint a jövő évi választások sikerére. Ezek a sikerek a végre visszaszerzett Seuso-kincsek eszmei értékével mérhetők. A honosítás és a regisztráció folytatása, valamint a levélszavazatok majdani érvényesítése az erdélyi magyaroknak is a szívén fekszik

Legvégül pedig ezen a helyen is jó szívvel mondhatom el, hogy a székelyföldi terrorvád kézdivásárhelyi áldozatai – Beke István és Szőcs Zoltán – koncepciós perében alapfokon kedvezőnek mutatkozó ítélet született, amely a teljes felmentést és igazságtételt vetíti előre. A maga helyén csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez fogható hungarofóbiának egyszer és mindenkorra már vége kell hogy szakadjon!

Hasonlóképpen örvendetes hírek a székely sport területéről, hogy az Észak-Cipruson megrendezett ConIFA kisebbségi labdarúgó Európa-bajnokságon Székelyföld válogatottja megszerezte eddigi első érmét, a harmadik helyet. Ugyancsak székely sikernek örvendhetünk amiatt, hogy a hazai első osztályú bajnokságba első ízben jutott fel Sepsiszentgyörgy egyik focicsapata. „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” – idézem a székely himnuszt, melyet a csapat hithű szurkolói ráadásul a múlt heti bajnoki fordulóban az al-dunai Giurgiuban is büszkén elénekeltek.

Hajrá Erdély! Hajrá Székelyföld!

Tőkés László

Fotók: facebook.com/pg/tusvanyos