A fiatalság szóról a legtöbb embernek a főnév jut eszébe. De nem ez kellene! Vagy mégis?

A fiatalságban rejlenek az emlékek: csínytevések, azok a titkos tabutémák, okok, amelyek olykor lelkiismeret-furdalást okoztak, baklövések és még folytathatnánk a sort.

Néha elég időt kell szánniuk az embereknek arra, hogy üljenek „céltalanul”, bámuljanak a semmibe, és válogassanak emlékeik között. Igen, fontos, és bármennyire is hihetetlen, de szüksége lenne erre az embereknek. Belegondolni, milyen sok minden történt vele fiatalkorában. De ahogy telik az idő, az emberiség elfelejti feleleveníteni emlékeiket.

A monoton napi teendők közepette nem képesek megállni. Így hát, mi más jutna az eszükbe, minthogy a fiatalság csak egy szó. Viszont sokszor ezek adnának erőt és reményt a mélypontokon, persze, nem minden esetben.

Ezért is kellene megtanulni a jóra összpontosítani, a rosszat feledni. (De természetesen van olyan dolog, ami elég nagy nyomot hagy az életben, ezt nem kell elfelejteni, hanem inkább bele kell nyugodni, beletörődni, hogy úgysem tudok változtatni rajta, mert már megtörtént.) Visszaemlékezni, hogy milyen jó órákon át, éjszakába nyúlva beszélgetni, mindenről. Figyelni, csodálattal hallgatni az életből kiemelt történetet, amit személyesen nekem mesélnek. Bízni és bizalmat szerezni úgy, hogy merem állítani: nem csalódhatok.

De ha mégis, akkor tapasztalatot gyűjtök a jövőre nézve. Úgy kelni fel és feküdni le, hogy tudom, ma is szereztem, szerezni fogok valamit, amire öt-tíz év múlva szívesen visszagondolhatok. Nagyban meghatározzák ezek az évek a jövőt.
Csak az embereken múlik, hogy mit fog rejteni számukra a szó: FIATALSÁG.

Valódi emlékeket, vagy marad egy közönséges főnév?

Gondolatait megosztotta: Dezső Renáta