A romániai jogrend tárházából

    Ma (június 9-én, kedden – szerk. megj.) tárgyalásom volt Csíkszeredában, ezért jó két órát ücsörögtem egy tárgyalóteremben, ahol volt alkalmam érdekes tapasztalatokra szert tenni.
   Egyike ezeknek a perrendtartásnak egy igazi gyöngyszeme, egy tanú kihallgatása. Csíkszeredáról lévén szó, s egy nem túl fiatal tanúról – aki egyáltalán nem meglepő módon nem tud túl jól románul – a kihallgatás úgy zajlik, hogy elhangzik a kérdés románul, azt a tolmács lefordítja magyarra, a tanú válaszol, a tolmács fordít románra, s annak alapján írja a jegyzőkönyvet a magyarul kukkot sem tudó jegyző. Majd a kihallgatás végén a vallomást kinyomtatják, s odateszik a tanú orra elé, hogy írja alá.
   Ebben a pillanatban szerencsétlen mit tehet?
   Mondhatja azt, hogy én ezt sajnos nem értem, tehát nem írom alá, s azzal sakk-matt. Volt is meg nem is kihallgatás, mert aláírt vallomás nélkül az egész semmit nem ér.
   A másik lehetőség az, hogy vesz egy mély levegőt, behunyja a szemét és aláírja. De ez azért igen kockázatos dolog ám! Nem kell rosszindulatú legyen a jegyző, elég ha kicsit figyelmetlen, s szerencsétlen tanú egy nap arra ébred, hogy ismét ott van a tárgyalóteremben, de ezúttal vádlottként, hamis tanúzás miatt.
   A logikus gondolkodás és az odafigyelés a parlamenti képviselők mindegyikétől joggal várható el, de most tekintsünk el a döntő többségtől, s nézzük csak azt a pár tízet, akik azzal kampányoltak volt, hogy „Magyar érdek azt kívánja, szavazzon a tulipánra!”. Csak kellett volna kerüljön közülük bár egy, aki a tervezet vitája során észreveszi ezt a csapdát és javaslatot tesz az elkerülésére! A jelek szerint nem volt ilyen. De akkor bár most, amikor itt szóvá teszem, illene mozdulniuk! A magam részéről ezt azzal tudom elősegíteni, hogy ezt az írást megküldöm nekik is.

Árus Zsolt