Hol a határ?

2015-04-07

Hol a határ?

Azt eddig is sejthette mindenki, hogy a Securitate méltó örökösei nem szemlélik különösebb szimpátiával a Székely Nemzeti Tanács közéleti tevékenységét, ellenben az utóbbi idõben egyre több tanújele van annak, hogy határozottabb fellépésre szánták el magukat.Meggyőződésem szerint ennek része az Izsák Balázs ellen Háromszéken indított bűnügyi kivizsgálás, a Mezei János meghurcolása, illetve az ellenem indított lejárató, meg ellehetetlenítő kampány. Nem lehet véletlen az, hogy amikor tanúként beidéztek Mezei János perében, akkor az egész sajtó tudta azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét aznap ki fogja hallgatni a korrupcióellenes ügyészség (a kiszivárogtatás jellemző módon, arról nem szólt, hogy milyen ügyben és milyen minőségben). Az is része ennek a kampánynak, hogy az utóbbi hetekben három lejárató levél is kering, nem csak a világhálón, de nyomtatott formában a városban is. A legutóbbi múlt csütörtök éjjel látott napvilágot (minő véletlen, pont a Gyergyó TV pénteki élő adása előtt, ahol az ügyészség és a bíróságok jogsértő eljárását tettem szóvá). Jómagam erről úgy szereztem tudomást, hogy péntek reggel a lányom az udvarunkra bedobva ezt találta:

A zacskót kibontva ez a látvány tárult a szemem elé:

S ha valaki nem látná jól, itt van külön-külön a két tárgy, ami benne volt:

Egy csíkos pizsama,

illetve egy szórólap, ami ügyesen keveri a valós tényeket a hazugságokkal, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy lejárasson az emberek előtt:

Mint említettem, ez már a harmadik ilyen szórólap volt ebben a hónapban, a forrás pedig – kétségem nincs róla, egyszer majd azt is elmondom, hogy miért – a Román Hírszerző Szolgálat, vagy valamelyik más hasonló szervezet (hála a Fennvalónak van ilyen bőven Romániában).
Ehhez még tegyük hozzá azt, hogy van nekem egy évek óta húzódó ügyem (igazán közismert, mert sokszor szóltam róla), egy 2000 lejes büntetés, amit a Feddhetetlenség Ügynökség rótt ki azért, mert a vagyonbevallásomat merészeltem magyar nyelven letenni. Ebből számos per kerekedett, jelenleg is folyamatban van két olyan jogi eljárás, aminek során azt kérem, hogy érvénytelenítsék a jogtalanul kirótt büntetést. Ennek ellenére az utóbbi hetekben a városi pénzügyi igazgatóság végrehajtási eljárást indított a büntetés behajtása érdekében, az állami pénzügy pedig tájékoztatott, hogy ők is a behajtással foglalkoznak, letiltották a bankszámlámat, meg a fizetésemet. Tehát annak ellenére, hogy még nyitott annak a lehetősége hogy a bíróság érvényteleníti a büntetést, hirtelenjében duplán is fel akarják azt hajtani tőlem.
Tegyük ehhez hozzá, hogy – mint a sajtóban is megjelent – az ország közbiztonsági stratégiájában a veszélyforrások között fő helyen szerepelnek az autonómia-mozgalmak.
Mindebből két következtetés vonható le: vagy az van, hogy a román hatóságok úgy képzelik, hogy most büntetlenül tudnak leszámolni az autonómia-mozgalmakkal (s persze azok képviselőivel), vagy pedig az, hogy érzik, hamarosan muszáj lesz engedjenek, de még tesznek egy utolsó elkeseredett kísérletet arra, hogy erre mégse kerüljön sor.
Egy dolog biztos, éspedig az, hogy nagyon el vannak szánva arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem csak beszélnek, de nap mint nap tesznek is Székelyföld autonómiája érdekében.
Ilyen körülmények között az sem lepne meg nagyon, ha – a nyulat bokrostól elv alapján – egy nap ellenőrök hada lepné el a céget, ahol dolgozom, vagy más módon próbálnák meg ellehetetleníteni annak a működését, veszélyeztetvén nem csak az én egzisztenciámat, de munkatársaim létét, anyagi biztonságát is. Elnézve azt, ahogyan eljárnak Mezei János esetében, ez egyáltalán nem egy lehetetlen forgatókönyv.
Jó azonban, ha tudják, hogy pillanatnyi „sikereket” elérhetnek, de győzni nem tudnak!

Árus Zsolt

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben