Akkor hát: Trianon nap

Eredetileg úgy gondoltam, hogy megvárom, míg az elnök kihirdeti a törvényt, de egyrészt ez eddig nem történt meg, másrészt meg rájöttem, hogy a kihirdetés határideje pont negyedikén jár le, s jó eséllyel pont arra játszik, hogy diadalmasan (meg jelképesen) aznap reggel jelenjen meg az a Hivatalos Közlönyben. Ezért (meg egy másik okból is, amit az olvasók fantáziájára bízok) úgy döntöttem, hogy nem várok tovább.

Szintén előrebocsátom, hogy a törvény elfogadása mögötti szándék teljesen nyilván- és alávaló, ehhez kétség nem fér, ellenben azzal itt és most nem szeretnék foglalkozni, már csak azért sem, mert arról már minden elmondhatót elmondtak mások. Sőt mi több, akár felróható is lenne, hogy eddigelé a téma kapcsán kizárólag arról volt szó, magáról a törvényről nem. Nézzük tehát azt, a végleges formája itt olvasható.

Mint látható, egy igen rövidke törvény, ami Romániára nem jellemző módon nem beszéli túl a témát, így lehetőségünk van minden mondatát kielemezni, nem túl hosszú idő alatt.

Az első cikkely arról szól, hogy június negyedikét a Trianoni Szerződés napjának nyilvánítják. Ez számunkra eddig is így volt, immár száz éve tudja minden magára adó magyar ember, hogy azt a szerződést aznap írták alá. Következésképpen semmi új a nap alatt, semmi gond nincs ezzel.

A második cikkely első bekezdése azt mondja, hogy abból az alkalomból országos illetve helyi szinten kulturális, oktató és tudományos rendezvényeket szerveznek, azzal a céllal, hogy tudatosítsák a szerződés jelentőségét illetve fontosságát. Ha jól belegondolunk, ilyen rendezvényeket eddig is szerveztek szerte Magyarországon és magyarok lakta vidékeken az utódállamokban, tehát ebben az újdonság csak az, hogy immár a hegyen túl is lesznek várhatóan ilyenek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez a bekezdés az egész törvény lényege, és nagyon fontos, hogy objektíven és nagyon pontosan értsük, hogy miről szól, ne lássunk bele olyat, ami nincs benne. Hogy még világosabb legyek: a jogszabály szövege nem szól arról, hogy aznap örvendeni vagy szomorkodni kell, ez mindenkinek – és ami ennél sokkal fontosabb – minden rendezvénynek a saját ügye. Pont úgy lehet Megéneklünk Románia stílusú hacacárét szervezni Bukarestben, mint tudományos konferenciát Csíkszeredában arról, hogy a szerződésnek milyen katasztrofális következményei voltak Magyarország számára. A törvény egyiket se írja elő és egyiket sem tiltja. Még azt sem tiltja, hogy adott településen az önkormányzat úgy ítélje meg, hogy azon település számára úgy cakompakk tragédia volt az a szerződés, azért aznap minden középületre fekete zászlót tűzzenek ki. Mert az is megemlékezés, ami belefér abba, amiről a törvény szól. Sőt, azokon a rendezvényeken, amelyekről a törvény szól hivatalos magyarországi küldöttségek is részt vehetnek, s arra való tekintettel Magyarország zászlaja is kitűzhető, a zászlótörvény értelmében.

A második cikkely második bekezdése azt mondja, hogy a központi és helyi hatóságok saját költségvetésük terhére anyagilag meg minden más módon támogathatják a szóban forgó rendezvényeket. Hogy a már említett példánál maradjak, annak a történész-konferenciának a költségeit nem kell az azt lebonyolító civil szervezetnek megpályázni a Bethlen Gábor Alapnál, azok fedezhetőek helyi költségvetésből.

A második cikkely harmadik bekezdése azt mondja, hogy ha a hatóságok szerveznek valamilyen rendezvényt, akkor annak költségeibe bepótolhatnak civil szervezetek és magánszemélyek is. Ebben sincs semmi újdonság, a Szent Miklós Napok költségeinek egy részét mindig szponzorok adják össze.

Következik a harmadik cikkely első bekezdése, ami azt mondja ki, hogy a kormány és az egyéb hatóságok gondoskodnak arról, hogy a középületeken aznap legyen kitűzve az ország zászlaja, úgy, ahogy az a 75/1994-es törvényben elő van írva. Nos, ez egy tipikus töltelék-szöveg, ugyanis a szóban forgó törvény azt írja elő, hogy minden középületen folyamatosan ki kell legyen tűzve a zászló. Következésképpen ez az előírás teljesen felesleges, maximum úgy értelmezhető, hogy tilos aznap levenni az amúgy mindig ott levő zászlókat, de hát üsse kő, akkor ne vegyük le.

A törvény a harmadik cikkely második bekezdésével zárul, ami arról szól, hogy a közszolgálati rádió és televízió be fog számolni azokról a rendezvényekről, amelyek annak a napnap vannak szentelve. Ennek kapcsán egyrészt azt lehet mondani, hogy a közszolgálati médiának feladata minden nap beszámolni arról, ami aznap az országban történik (tehát ez is egy töltelék-előírás), másrészt pedig, hogyha ennek a kötelességüknek diszkriminációmentesen fognak eleget tenni, akkor az ország népe nem csak a zászlólengető, “noi suntem pe veci aici stăpâni” rendezvényekről fog tudomást szerezni, hanem a már említett csíkszeredai történész-konferenciáról is. Szinte látom magam előtt azt, amikor a bukaresti nézők Raffay Ernő vagy Babucs Zoltán előadásait hallgatják elmélyülten a közszolgálati televízióban…

S ennyi ez a sokat vitatott törvény. Jogos tehát a kérdés, hogy kell-e ezért nekünk berzenkednünk, kell-e harcolni ellene? A fentiek alapján nem nehéz kitalálni, hogy az én véleményem az, hogy ellenkezőleg, meg kell köszönni a kezdeményezőknek és élni a lehetőségeivel. Ha a törvényt addig az elnök kihirdeti, csak rajtunk múlik az, hogy a minél több magyarlakta erdélyi településen lengjen a magyar zászló június negyedikén.

Árus Zsolt