Elnézem a háttérből az eseményeket, s nem tud nyugton hagyni az, amit látok.

Bármi is legyen az igazság, én most muszáj elmondjam, hogy szerintem hazug emberek építik, díszítik, meg cicomázzák ezt a hazug világot, csakhogy végül önös érdekeik szolgálatába tudjanak mindent állítani. Napjaink társadalmi hangulata, és a kiválóan működő infrastruktúrák (internet és minden médiaeszköz), nagyon alkalmasak arra, hogy ezt a hazug világot éltessék és támogassák, hogy a kereső ember szinte minden reményét feladja, hogy valaha is meglátja az igazságot, jobban mondva azt, ami a sok szó mögött ténylegesen van. Igen fájdalmas lenne sokaknak, ha minden kitudódna, és végre azt látná mindenki, ami igazán van.

Elfogadhatjuk nagy igazságként úgy vélem, hogy az államhoz nem lehet beszélni, az államnak nincsenek érzelmei, és így tovább, csupán azok az emberek vannak, akik a maguk egyéni szerepével működtetik. Tudjuk, hogy az állam nem létezik emberek nélkül. Ez esetben nem azokra az emberekre gondolok, akik egyszerű polgárai annak, hanem az állam politikai intézményének zsoldosairól. A démosz, az Isten adta nép, az állam polgárai, nagyon alárendelt szerepet kaptak, sőt, talán helyesebb lenne azt mondani, hogy kiszolgáltatottak teljesen egy politikai rendszernek, ami legalább névileg felveszi azt az igencsak hízelgő álarcot, hogy: népuralom.

Látjuk, hogy ott van egy hatalmas rendszer, megannyi szabállyal, törvénnyel, intézménnyel, aminek, ha nem felelsz meg, jobban teszed, ha búcsút veszel minden célodtól, ami netán a nép, a kis közösség érdekeit szolgálná. A rendszer pedig mindig, az azt kezében tartó réteg érdekeit szolgálja, és mivel ezt az egész világot többnyire a pénz irányítja, ezért világos, hogy a politikai rendszert kezükben tartó embereket elsősorban a még több pénz megszerzésének vágya hatja át. Politikusaink elsődleges vágya tehát nem az, hogy az őket fizető, nekik munkát adó, őket felbérlő nép életét vigyék egyre szebb és jobb irányba, hanem csakis az, hogy az ők személyes érdekeik minél nagyobb mértékben megvalósulhassanak. Mint mindig, tisztelet a kivétel, és akinek nem inge, ne vegye magára. Oly hatalmas az az apparátus, ami a politikai játszmák hátterében van, hogy az oda bekerülni akarók, nem a nép akaratából fognak célba érni, hanem egy adott párt, vagy gazdasági erő segítségével. Tudjuk már, hogy a nép buta. Oda lehet csavarni a fejét, ahova éppen akarjuk, csak ismerni kell, és lehetőleg birtokolni a megfelelő eszközöket. Vannak emberek, cégek, melyek éppen erre szakosodtak, és ezért a legnagyobb hazugságot is megetetik a néppel. Az emberek talán meg sem tudják éltükben, hogy minek lettek áldozatai. Szóval, a politikus tudja, hogy nem kell a népnek megfeleljen. El kell játszani adott helyzetben egy-két udvarias, protokolláris szerepet, elég egy viszonylag szép és ehető külszínt felvenni, aztán úgysem tudja senki, hogy mi folyik a háttérben.

Na, de ne beszéljünk nagy dolgokról, csupán arról, ami egy kisváros közéletének színpadán zajlik. A nép, csak szemléli a hatalmi játszmák következtében őt erőteljesen sújtó döntéseket, s tehetetlenül sóhajtozik. Összefog a lélek pásztoraival, akik végre megérezhetik hivatásuk egyik gyönyörű feladatát, hogy közösséget formáló és azt megerősítő lépéseket tegyenek, de az imák, még több eszköz megmozdítására kényszerítik a hatalomra vágyó erőket.

Tudod, kedves olvasó, amint ez a színdarab lepörgött a szemeim előtt, beláttam, hogy rendszerünk minden, csak nem demokrácia, mert hiába lenne kisvárosunk nagy részének őszinte akarata az, hogy egy adott személyt béreljen fel ügyeinek intézésére, ezt nem engedi meg a háttérben álló törvényes rendszer. Érdekes igaz?! A bukaresti politikai nagyhatalom gyámkodásában éljük életünket. Nem lehet itt az, amit ott nem akarnak, bármilyen erős akarattal lépjen is fel a közösség. Ezért van az, hogy csak részben múlik a helyi közigazgatáson, hogy mennyi út és járda tevődik rendbe. Ez olyan, mint az isteni szabályok, törvények, amik a világ működését irányítják: megadnak azok is egy kis szabadságot, de amint át akarnánk azokat lépni, rögtön kemény falnak ütközünk. Átvitt értelemben igaz, de elmondhatjuk, hogy a pénz által irányított bukaresti politikai apparátus, minden periferikus ágazatával lett a mi világunk Ura.

Melyik Úrnak szolgálunk emberek?

György László