Nagy gondban volt. A tartása és elvei, illetve vágyai keltek birokra. Mivel elvei és hite határozták meg tartását, egyben biztos volt: nem enged vágyainak, ahogy soha nem is tette azt élete során. Na, jó, néha. De utána mindig le kellett törölnie a tükröt borotválkozáskor. Pedig voltak kimondottan sorsdöntő pillanatok, létfontosságúak. Olyanok, amikor a család is megérezte anyagilag. Szerencsés embernek mondhatta magát. Soha senki nem vetette a szemére, hogy nem hallgatott a szirénénekre. 

Se hitvese, se gyermekei. Ez pedig erőt adott. A tartás megőrzésére. Azt, hogy egyszer harapunk, aztán nyalunk, vagy fordítva, el nem tudta képzelni magáról.

Ahogy múlt az idő, egyre többször tapasztalta, hogy jól cselekedett. Barátja ugyan nem maradt, de boldog volt a maga iránt érzett tisztelettől. Nem, nem maradt egyedül, egyre többen hallgatták meg véleményét, akkor is, ha nem adtak rá, de valami miatt fontos volt ez mégis a számukra. Egymás torkának esők épp úgy, mint hosszabb-rövidebb időre szövetséget kötő kenyeres pajtások, netán cinkosok, érdekbarátok, pénzért magukat kiforgató tévelygők, hitüket az isten házában sem lelők, de ennek ellenére, vagy épp ezért, szorgalmas templomküszöb-koptatók.

Tanácsot soha nem adott, csak a – hasonló – vele történteket bízta felkeresőire. A döntés így minden esetben rájuk maradt.

Gyávaság volt ez, esetleg óvatosság a részéről? Egyik sem – nyugtázta.  Mi jogon ajánlhatna ő bármilyen tanácsot is másnak? Ki hatalmazta fel arra, hogy emberi sorsok alakulásába beleavatkozzon?

Most is másért volt nagy gondban. Mit mondhat lendületes, kedves munkatársainak, akiknek kenyeres (?) munkahelye kérdésében illene tanácsot adnia? Nyugdíja – egyelőre – havonta érkezik. Nekik? Munkanélküli segély még néhány hónapig. A lap pedig, ahol dolgoztak, válaszút előtt áll. A lendület és bizakodás, vagy a letargia, a meghasonulás, a derűtől fényévnyire lévő, sehová, esetleg egy nem is olyan fényes munkahelyhez vezető lehetőség önfeladó árnya vonja be azokat, akiket munkatársként és emberként is oly nagyon szeret? És nem csak üdeségük, fiatalságuk miatt! Az erőért, amit naponta belésugároztak tisztaságukkal.

Mit mondjon nekik? Járomba a fejet és lesz valahogy? Mondja azt, hogy vágjanak bele, hátha csak ő, aki számára igenis, mindig szaga volt a pénznek – és fontos tényező volt ez egész életében – aggódik fölöslegesen?

Döntött. Elmondja, hogy amikor megérezte: akkori lapja rövidesen pártlappá alakul, azonnal nyugalomba vonult. Egy év sem telt el, neki lett igaza. Hálát is adott Istennek, hogy segített neki helyes döntést hoznia.

E sorokat is azért írta le, hogy oldják a feszültségét. Mindig jó orvosságnak bizonyult számára az írás. Nagyon szereti a Gyergyói Kisújságot, ahol két évet önkénteskedett. Bármit megtenne fenntartása érdekében.

Egy kivételével: ha az csak önfeladás árán válhat valóra!