Legendák földje

Ez – mint köztudott – Románia. Mindenki ismeri például azt a legendát, ami úgy szól, hogy Románia példaértékűen kezeli a kisebbségeit (más megfogalmazásban példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést). De ez nyilván csak egy a sok közül, vannak még mások is, jómagam is egy másikról szeretnék most szólni.

Azt már említettem tán korábban, hogy a tavasz folyamán a prefektussal való pereskedés egyik mellékszálaként sikerült elérni, hogy kerüljön az Alkotmánybíróság elé a polgári eljárási törvénykönyv azon cikkelye, ami arra kötelezi az ember fiát, hogy ha anyanyelvén készült dokumentumot akar bizonyítékként felhasználni a bíróságon, akkor arról készíttessen saját költségén hitelesített fordítást. Mindezt olyan körülmények között, hogy Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amiben az áll, hogy az ország gondoskodik arról, hogy a kisebbséghez tartozó személyek szabadon használhassák anyanyelvüket szóban és írásban a bíróságokon, anélkül, hogy az számukra plusz költséget jelentsen. Ez az előírás belekerült az Alkotmányba is, azzal a másikkal együtt, miszerint Románia jóhiszeműen és betű szerint betartja a nemzetközi egyezmények előírásait. A törvénykönyv ama előírása egyértelműen ütközik mindkét alkotmány-cikkellyel, csodálkoztam is, hogy mostanig miért nem támadta meg azt még senki az Alkotmánybíróságon.

De az mind semmi ahhoz képest, hogy mennyire csodálkozom most, miután megkaptam és elolvastam az Alkotmánybíróság határozatát! A szájam azóta is folyamatosan tátva van!
A tiszteletre nem méltó talárosok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy nincs itt semmi gond. Igaz ugyan, hogy az alkotmányban ott áll az anyanyelv használatára vonatkozó előírás, s benne az ingyenes fordítás viszonylatában az, hogy “prin interpereți si traducători”, ahol az interpret magyarul tolmács, a traducător pedig a román nyelv értelmező szótára szerint az a személy, aki írott szöveget fordít egyik nyelvről a másikra, ők úgy döntöttek, hogy a kisebbségieknek legyen elég az, hogy szóban használhatják az anyanyelvüket, ha írott dokumentumokat akarnak benyújtani, azokat szépen fordíttassák le.

Félreértés ne legyen, azt tapasztalatból tudom és is jó ideje, hogy mikor “magyar kérdésről” van szó, akkor az amúgy intelligens, iskolázott román tisztségviselők hirtelen IQ-felezésen esnek át, semmit se tudnak és mindent félreértenek. Éppen ezért az igazán döbbenetes ebben a határozatban (ami alább teljes terjedelmében olvasható) nem maga az eredmény – mindamellett hogy ritka nagy gazemberség – hanem hat szó. Kettő az első oldalon, másik négy meg az utolsón találhat. Az első kettő így szól: “Varga Attila”. A másik négy: “cu unanimitate de voturi”. Tehát: a határozatot egyhangúlag fogadták el, miközben a testület tagja Varga Attila!

Ezek után nem nehéz rájönni, hogy melyik legendáról szól ez a történet: arról, amelyik szerint ott kell lenni mindenhol, hogy tudjuk befolyásolni a döntéseket, legyen beleszólásunk. Annyira elvetemültnek semmiképp nem lehet gondolni Varga Attilát hogy azt feltételezzük, hogy ő javasolta ezt a megoldást és sikerült meggyőznie a többieket is. Az ellenben tény, hogy még bár annyi sem telt tőle, hogy a határozat ellen szavazzon és különvéleményt fogalmazzon meg. Holott erre joga van.

Decizie-636-2016-CCR

Árus Zsolt