Ez áll az emlékművön, s ezen a néven emlegetik a történelemkönyvek is. Történt 1764-ben, január hetedikén. Ma (január 7-én – a szerk. megj.) volt tehát az emléknapja, ahol magam is jelen voltam, a Gyergyószéki Székely Tanács képviseletében.

Minderről nem is írnék, mert távol áll tőlem az a mentalitás, hogy nyakra-főre közzéteszem, hogy hol fordultam meg, ellenben van két dolog ami nem hagy nyugodni, amit el kell mondjak.
Nem sok olyan történelmi esemény van, ami egész Székelyföld emlékezetében ilyen élénken él, ami olyan egyértelműen és határozottan nem gyergyói, csíki vagy sepsiszéki hanem egyetemesen székely, ezek közül az egyik kétségtelenül a “madéfalvi veszedelem”. Ha pedig ez így van, akkor bennem nagy hiányérzetet hagy, számomra felfoghatatlan, hogy:

1. Miért nem volt látható egy fia székely zászló sem az emlékmű mellett a megemlékezés alatt?

Igazság szerint ez egy olyan hely, ahol joggal elvárható, hogy ott lobogjon az év minden napján egy magas árbocon, de hogy bár ma, bár arra a másfél órára se legyen, az abszurd.

2. Miért nem kap szót a megemlékezésen minden évben, hivatalból a Székely Nemzeti Tanács képviselője?

A pártok a közélet fontos szereplői, ellenben ezer helyen és alkalommal módjuk van megszólalni, illetve jogos elvárás velük szemben, hogy a megfelelő helyeken (pl. parlament) szólaljanak is meg. De ekkor és itt szerintem elsősorban – ha nem a pártok helyett, akkor bár mellettük – az kellene szót kapjon, aki a székely szabadság eszményének leghitelesebb mai éltetője.

Árus Zsolt