Két olyan témakör, amelyektől meghatározó mértékben függ életminőségünk. Ugyanakkor életre hívásuk, működésük, de leginkább hatékonyságuk legnagyobb mértékben tőlünk, a közösség hozzáállásától függ.

Újkori demokráciánk 25 éve alatt dicséretes dolog az a tény, hogy nagyon sok szövetkezési forma létre is jött. Működnek ma is. Amit közösen kellene tenni az nem más, mint az eredményesség és a különböző szervezetek közötti együttműködés hatékonyságának kielemzése, természetesen jogaik, céljaik sérülése nélkül. Még egyszerűbben, hogyha az alakuláskor megfogalmazottak valóban meg is valósultak? Természetesen nem hibakeresésre gondolok. Meggyőződésem, hogy működésük során a szervezetek sok olyan nehézségbe ütköztek, melyről szívesen beszélnének. Mindezeket kibeszélve közösen könnyebben találnánk megoldást a hatékonyság fokozására.

Az érdekvédelemről sajnos nem mondható el ugyanez. Szinte habozás nélkül ki lehet jelenteni, hogy működőképes érdemi érdekszövetség nem is létezik városunkban. Ezek megszervezése nem valakik ellen kell történjen, hanem mindenki érdekében. A jól működő érdekszövetségek védik a munkaadókat a hatalmi túlkapásokkal szemben, a munkavállalót pedig az egyszemélyes, legtöbbször eredménytelen szélmalomharctól.

Ezen témákról is lehet tovább hallgatózni, úgy tenni mintha nem vettük volna észre, esetleg nem is léteznének, de tudatában kell lenni mindenkinek, hogy ezzel csak a változást, a fejlődést hátráltatjuk, legyen az az ismeretek hiánya miatt, vagy szándékosan.

Amivel nem foglalkozott senki, és ezért nem is valósulhatott meg, az a kistermelők, termelői csoportok szövetsége. Ez nem ugyanaz, mint a pályázati rendszerben már jártas vállalakozói csoportok, személyek szövetsége. A kistermelők helyzetének tisztázása jelentené azt a tömegbázist, amely munkahelyteremtéshez, jövedelempótláshoz, és hosszú távon a megélhetés biztosításához vezethetne.

Kit nevezhetünk kistermelőnek? Mindenkit, aki a betakarítás után – a család szükségletein kívül – termékfölösleggel rendelkezik. Fölösleggel, melyet vagy el ajándékoz, vagy tavasszal eldob. Mert különböző okok miatt szabadpiaci árusítással nem tud, vagy nem akar foglalkozni. Ebből adódóan természetesen semmi nem ösztönzi a többlettermelésre. Ezen társadalmi réteg érdekeltté tétele már komoly összefogást, együttműködést igényel. Íme, ennek egy vázlatos formája, melyet a következő részekben taglalok. A megvalósításhoz szükség van a kistermelők hatékonyan működő szövetségére, és az önkormányzat (helyi, megyei) pénzügyi áldozatvállalására. Ez nem mást jelentene, mint megpályázni, vagy helyi forrásokból finanszírozni egy hűtőberendezéseket is tartalmazó raktározási felületet. Modern kifejezést használva: logisztikai központot. Működtetését a szövetség által megválasztott vezetés biztosítaná. Első fázisban sor kerülne a többlettermelés nyilvántartott raktározására és értékesítésére. Az értékesítés jelenti az igazi nagy kihívást. Egyszerűen abból kiindulva, hogy az első fázisban a vásárlók a helyi fogyasztók köreiből kell kikerüljenek. A minőség javulásával, a mennyiség növekedésével párhuzamosan következne a piaci szerepvállalás.

A fentiek szellemében körültekintéssel, türelemmel tenni kell az egészséges táplálkozás, a fogyasztói öntudat, a minőség kontra mennyiség, a gazdagodás kontra megélhetés szemlélet kialakításáért.

Mivel a fentiek megvalósítására a politikum a közeljövőben nem fog időt szakítani – nem azért mert esetleg nem találja jónak, vagy nem akarná – egyszerűen azért, mert egyelőre ma még a politikum a túlélésnek rendel alá minden tevékenységet, és amiről most beszélünk az messze nem annyira látványos, hogy rövidtávon szavazatokat hozzon. Ezért a mozgató rugó a közösség kell legyen.

(Folytatás a következőkben.)

Pál Árpád