„Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.”
                                                                              Vlagyimir Viszockij

A harc, és a harag világának örökös körforgásában élünk, vagy inkább csak benne éltessük magunkat. Karrierek, személyeskedések kavalkádjába ringassuk élő halottá magunkat, egy városba, ahol sosem vesszük észre, hogy valami történik, és erre mit látunk, itt-ott, egy-két aszfalt. De nem is ez a nagy hír, holott minden alkalommal, jó kedvvel tölt el az erős kátrány szaga, mikor nézem, hogy dolgoznak egy útburkolaton, mert látom, hogy ha minőség nincs is, de a szándék az több mint hatalmas.

Ami nekem feltűnt, az az aszfalt birtokbavétele, most a sétáló utcán figyeltem fel először, azelőtt a színház előtti parkolóban lehetett figyelmes az ember ilyen különös jelenségre. Új élőlények jelentek meg egy átszabott terepen, ami új élőhelyet biztosított, felváltva az addig poros, pocsolyától gazdag porfellegek üreges lakóhelyét. Eleinte, csak nyomok látszottak. Kusza szétkent ívek. Itt a sétáló utcába is elért a változás, és az új lények, melyeket a szociális élet, a tömbházak, lakóházak pormentesebb perifériájára űzött, most megmutatták magukat, fényes nappal. Köztudottabb nevén, csak Anyukáknak hívjuk őket, mellettük a vele szimbiózisban élő Gyerek nevű lény, aki performance kreativitásáról híres törpék családjához tartozik. Megtöltötték a sétáló utcát nevetéssel, és a nevetésük, színeket festett az aszfaltra. Az Anyukák apukákról beszéltek, a Gyerekek meg apukákat, meg Anyukákat rajzoltak színes felismerhetetlenségig, míg arra nem sétált egy autó.

Csak hogy tisztába legyünk pár alapvető dologgal, az Autó, vagy más néven ismeretes Kocsi, világszerte lassan őshonosnak tekintett élőlény. Kiemelkedett jogrendszerük, anyagias, olykor előkelőségük, és önharácsolt tisztességük lehetővé teszi, hogy sétáljanak az utakon, melyek csak nekik vannak fenntartva, parkoljanak a járdákon, az átjárókon, és mérgelődjenek, ha valaki nem nézi jó szemmel, hogy nem úszott meg még egy tisztességbeli gaztettel, aminek igaz nincs is létjogosultsága.

Tehát jött az autó, és szétszéledt a kis tucatnyi társaság. Az Anya kiáltott, (jelezve ezzel, hogy veszély van), a Gyerekek eldobták a krétákat, és szaladni kezdtek, a biciklis kicsik leugortak a járművükről, és biztonságosabb helyet kerestek, amíg elmúlik a veszély. Pont, mint egy ismeretterjesztő műsor madarakról szóló filmjében, a kányatámadás.

Az esetek nagytöbbsége azt mutatja, hogy az autók térhódítása sokkal előre haladottabb stádiumban van itt a kelet európai országokban, mint a nyugaton.

Agresszivitásuk feltehetően az erőléti állapot, és a hamisan vélt élettani státuszuk fügvényében alakulhatott ki. A hivatalos szervek tehetetlenek. Minden erőfeszítésük a GÉPJÁRMŰVEK helyes irányba való terelésére kudarcba fulladt, így sokunk nevében felkérem a cikket olvasó Autókat, ha megtehetik, vezessenek óvatosan a JÁRDÁN és a SÉTÁLÓ utcában, legyenek figyelmesek a tőlük eltérő felépítésü, és működésű élőlényekkel szegélyezett területeken, a Kutya, Mókus, Gyerek, Anyukák, Macska, (és saját karosszériájuk testi és lelki, programozási épségének) érdekében.

Balázs Gáspár