Romániához hasonlóan Franciaország is a közigazgatás átszervezését tervezi. Egyáltalán nem meglepő módon úgy, hogy az kiverte a biztosítékot az elzásziaknál és a bretonoknál. Így történt meg az, hogy a székelyföldi önkormányzatok mellett elzászi és breton polgárok és egyesületek panasszal fordultak az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusához. A sors pedig úgy hozta, hogy a két ügy közvetlen egymás után szerepelt a Kongresszus monitoring bizottsága február hatodikai ülésének a napirendjén, további négy hasonló témával együtt.
Az ülés előzményeihez tartozik például ez.

Az utolsó mondatot pedig a lehető legkomolyabban kell venni, nem keveset dolgoztunk azon, hogy február hatodikán komoly előrelépés történhessen Székelyföld ügyében. (Hogy csak egy dolgot említsek meg itt, még tavaly nyáron kiderítettük, hogy Románia nem töltötte be a bizottságban neki járó helyeket, ezt jeleztük Antal Árpádnak, illetve arról is tájékoztattuk, hogy miképpen tud a bizottság tagjává válni. Azt gondolom nem kell hosszan ecsetelni, hogy mi a jelentősége annak, ha a bizottságban van egy székelyföldi tag is.)

Aztán eljött a nagy nap, amikor a bizottság szűkszavú jegyzőkönyve szerint ezek történtek:
Románia esetében a bizottság úgy döntött, hogy Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere hiányzása miatt a panaszok megtárgyalását elhalasztja.
Franciaország esetében meghallgatták az elzászi és breton régióból származó polgárok és egyesületek panaszát, majd úgy döntöttek, hogy az esedékes monitorizáló látogatást előrehozzák 2015 első felére.

Mit mondjak? Nem erre vártunk, nem erre vágytunk. S kérdések egész sora merül fel. Például a képviselet kapcsán. A halasztásról beszámol a Krónika, s megszólaltatja Kelemen Hunort is aki elmondja, hogy “a bizottságnak nincsen erdélyi magyar tagja, ezért ő maga írt levelet valamennyi bizottsági tagnak, hogy ismertesse az RMDSZ álláspontját.” No de miért nincs a bizottságnak erdélyi magyar tagja? Netán volt jelentkező, de a gonosz románok nem engedték meg? Vagy pedig unszolásunk ellenére sem volt jelentkező? Egy biztos: bárki ellenőrizheti, hogy a bizottságnak azóta sincs erdélyi magyar tagja, pedig a három póttagi hely máig betöltetlen. Több mint egy év telt el, s mint a Kelemen-nyilatkozatból is kitűnik, tudatában vannak annak, hogy ez hátrányt jelenthet.

Aztán ott a halasztás oka: Antal Árpád hiányzása. Megtörténhet az, hogy nem hívták meg, majd csodálkoztak hogy nem volt ott? Avagy Antal Árpád kapott meghívót és nem ment el? Egy biztos: tudni tudott arról, hogy mikor és hol lesz az ülés. S azt se feledjük, hogy 2014 júliusában volt két polgármester, akiket nem hívtak, de azért elmentek Kisinyovba, mert fontosnak tartották azt, hogy eleget tegyenek a településük képviselőtestülete határozatának, amiben az áll, hogy megbízzák a polgármestert, hogy képviselje a határozattal elfogadott petíciót a címzettek (köztük az Európa Tanács) előtt. Ez a kitétel pedig szerepel a sepsiszentgyörgyi képviselőtestület által elfogadott 237/2014-es határozatban is.

Az ember elgondolkozik azon is, hogy miket lehetett volna megtenni a siker érdekében? Mint említettem, hat ilyen témát tárgyalt februárban a bizottság. Magától adódik a gondolat, hogy meg lehet keresni a másik öt beadvány szerzőit és előzetesen konzultálni velük. Tippeket, érveket, dokumentumokat cserélni és egyeztetni. Nem akarom azt mondani, hogy ez egyszerű feladat, de egy olyan politikai szervezet számára, amelyik komoly apparátussal, kapcsolatrendszerrel és erőforrásokkal rendelkezik, lehetetlennek sem nevezhető. Arról nem beszélve, hogy az eredmények ismeretében jó befektetés lett volna egy ilyen, hisz lám a bretonok és elzásziak sikert értek el. Történtek erre kísérletek? Ha igen, volt azoknak valami eredménye? Kérdések, kérdések…

A bizottság következő ülése március 24-én volt. Ezt már lázas készülődés előzte meg Székelyföldön, illetve népes küldöttség utazott ki Strasbourgba. Ott volt a Magyar Polgári Párt elnöke és több polgármestere, az RMDSZ részéről pedig Kovászna megye elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint egy megyei képviselő, aki tagja a Kongresszusnak. Mondom lázas készülődés, mert a sajtóból ez jött le, de utólag a kisördög azt is megkérdezi, hogy valóban? Teszem azt tudtak a Strasbourgba utazók a februári történésekről? S ha igen, megkeresték a breton meg elzászi panasztevőket, hogy elkérjék tőlük a siker receptjét? De ne is menjünk olyan messze, van kérdés itthoni viszonylatban is, ezek közül a legfontosabb az, hogy a két háromszéki vezető mit tett azért, hogy a két ülés közötti bő másfél hónapban lényegesen szaporodjanak az elfogadott határozatok? A választ ezekre a kérdésekre ismét nem tudom, de az tény, hogy a mai nappal bezárólag Kovászna megyében csak az önkormányzatok harmada hozta meg a határozatot, szám szerint még 25 helyen nem fogadták el azt. Illetve még tudom azt is, hogy nem kell Franciaországig szaladni, a monitoring bizottságnak van magyarországi tagja is, akitől el lehet kérni a francia beadványt, okulás végett.

A márciusi ülésről kifejezetten bőven beszámolt a sajtó, mert a küldöttséggel egy újságíró is elutazott. Az ember joggal gondolhatta tehát, hogy minden fontosat megtudott az ott történtekről, ha elolvasta például ezeket az írásokat:
– Krónika
– Krónika
– Háromszék

Persze lassan fél évvel az esemény után megfogalmazódik benne néhány kérdés, pl. ezek:
Mire alapozzák a nyilatkozók, hogy 2016-ban egy éven keresztül monitorizálni fogja Romániát az Európa Tanács, illetve hogy amikor azt mondják hogy ET, akkor pontosan mire gondolnak (mert az egy igen összetett intézményrendszer)?

De az is kérdés, hogy miképpen áll a kemény munka, hogy haladnak a tervezett Fehér Könyv előkészítésével?

Az is jó kérdés, hogy miképpen történhetett meg az, hogy az RMDSZ egyik tisztségviselője a bizottsági ülés után fogalmazza meg azt, hogy a magyar küldöttségnek is jobban elő kell készíteni a lobbit? Ezt tényleg nem tudták korábban? Vajon az se tűnt fel nekik, hogy a román küldöttség vezetője tavaly júliusban még csak egyszerű tagja volt a bizottságnak, mostanra azonban alelnöke lett? Vagy netán ezt is most hallják tőlem? Hisz az köztudott, hogy Románia ilyen téren igen erős, ha tehát fel akarjuk venni vele a versenyt, akkor igyekezni kell. Persze az is lehetséges, hogy egyszerűen csak tisztújítás volt a bizottságban, Ludmilla asszony jelentkezett, s elnyerte a tagok bizalmát. De tényleg erről van szó? Nem kapott semmi segítséget a román diplomáciától? S hogy a magunk juhaival foglalkozzunk: nem lenne fontos mind Magyarország, mind a határon túli magyarok szempontjából az, hogy legyenek magyarok az ET különböző testületeinek a vezetőségében? Vagy ez evidencia, épp csak minden igyekezet ellenére nem sikerül ilyen téren eredményeket elérni?

Egy valamiről azt gondolhattuk hogy nem kérdés, mert a nyilatkozó politikusok egybehangzóan állították. Ez pedig az, hogy a bizottság a témát kényes ügynek nevezte és visszautalta a Kongresszus vezető testületének a hatáskörébe. Mára már azt is lehet tudni, hogy ez nem biztos hogy igaz. A márciusi ülés jegyzőkönyvében ugyanis ez áll:
A romániai helyzet: Meghallgatták Klárik Attilát a romániai magyar kisebbség helyzetéről, illetve Ludmilla Sfârloaga-t. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy belügy, amit a romániai magyarok a hatóságokkal fennálló párbeszéd keretében kell megoldjanak, s aminek nincs közvetlen kapcsolata a Hely Autonómia Európai Chartájával.

Mindössze két mondat, de kérdések sorát vetik fel:
Klárik Attila tényleg a Románia magyarok helyzetéről beszélt, s nem az önkormányzati határozatokról? Ha igen, akkor miért tette ezt? Ha nem, akkor hogy kerül ez a jegyzőkönyvbe? Van ebben bármi szerepe a bizottság alelnökének? (Más szavakkal: netán a jegyzőkönyv arról szól, amit bele akartak írni, s nem arról, ami az ülésen történt?) Milyen minőségben szólalt fel Ludmilla asszony: mint önkormányzati képviselő, vagy mint a kormány prókátora? Ha ez utóbbi áll fenn – a sajtóhírekből ez derül ki, de most már érdemes óvatosnak lenni – akkor miféle önkormányzati képviselők a bizottság tagjai, hogy ezt nem vették tőle nagyon rossz néven? Honnan vették azt, hogy létezik a témában párbeszéd a román hatóságokkal (hisz az egyik nagy gond pont az, hogy ilyenre nincs hajlandóság a román félben)? Beszélt erről Ludmilla asszony és senki nem cáfolta? Vagy ez is csak a jegyzőkönyvben van, a valóságban nem volt? S nem utolsósorban: miért nyilatkozták a székelyföldi politikusok egyhangúan azt, hogy a bizottság álláspontja az volt, hogy a kérdéssel a Kongresszus vezető testülete kell foglalkozzon, ha ennek nyoma sincs a jegyzőkönyvben? Akkor most mi az igazság ezzel kapcsolatban? Ja bocsánat, az lényegtelen. Ha a bizottság elfogadja a jegyzőkönyvet, akkor az volt, ami abban le van írva és kész. A bizottság következő ülése pedig tíz nap múlva lesz Varsóban, ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jegyzőkönyv nem pontos, netán nem valós voltát szóvá tegyék azok, akik ezt megtehetik (elsősorban az ülésen részt vett székelyföldi politikusok, de ha ők nem, akkor bár a bizottság magyarországi tagjai).

Az eseményeket távolból figyelemmel kisérve, csak dokumentumokból és sajtóhírekből tájékozódva nehéz teljes és pontos képet kapni az egészről, nem véletlen, hogy jelen írásban kérdések kérdéseket érnek. S ha ez ember elmélkedik, akkor nem kerülheti meg azt a feltételezést sem, hogy a bizottság kettős mércével mér. Hadd tegyem hozzá azonnal, hogy ezt kizárni ugyan nem lehet, de igen valószínűtlen, hisz miért lenne szigorúbb és következetesebb a sokkal befolyásosabb Franciaországgal mint Romániával? Ez inkább fordítva szokott megtörténni. Nekem nem áll módomban, de újságírók megkereshetnek olyan bizottsági tagokat, akik mindkét ülésen ott voltak, hátha sikerülne fényt deríteni arra, miért születtek pont ezek a határozatok. Ez nem lenne eső után köpönyeg, hisz a probléma még nincs megoldva, a harcot folytatni kell az Európa Tanácsban, fontos tehát tanulni az eddig történtekből.

Árus Zsolt