Borboly Csaba: Tervezzük együtt újra Hargita megye turisztikai stratégiáját

Turisztikai fórumon vitatták meg a jó gyakorlatokat

A RuralGrowth projekt harmadik helyi érintett találkozóján vitatták meg Hargita és Kovászna megyei szakemberek csütörtökön, május 25-én a csíkszeredai megyeházán mindazon jó példákat, amelyek hasznosításával térségünkbe is több vendéget csalogathatnak a turisztikai egységek. Farkas Enikő projektmenedzser szerint Együttműködés a turizmusban címmel a fórum célja ismertetni az Európában tapasztalt jó példákat a turisztikai együttműködés terén és ezek ötvözése a székelyföldi lehetőségekkel. Bíró Barna-Botond a megyei tanács programokért felelős alelnöke hangsúlyozta, hogy a három székelyföldi megye közösen kell létre hozzon egy olyan turisztikai stratégiát, amely egységes képet nyújthat a térségről. Az alelnök ugyanakkor azt is elmondta, hogy a turisztikai egységek kovász szerepet kell betöltsenek, hiszen Hargita Megye Tanácsa ugyan többféle alapanyaggal szolgálhat, de hatékonyabban tudnak dolgozni, ha felszínre kerülnek az igények, hol, milyen fejlesztésekre van szükség.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a szomszédos megye turisztikai adatait ismertette, amelyből többek között azt a tévhitet is cáfolta, amely szerint a megyébe érkező vendégek zöme Magyarországról érkezne. A számokból ugyanis kiderült, hogy vendégek 95 százaléka belföldi és ennek nagy része román ajkú turista. Mind emellett ismertette azon kampányukat, amely révén 15 romániai, népszerű bloggert hívtak a Kovászna megyébe, hogy ott két éjszakát eltöltve kipróbálják a helyi programokat, turisztikai egységeket és véleményüket megfogalmazva népszerűsítsék a megyét.

TurisztikaiForum_2017maj25 (2)

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a turisztikai egységek ajánlatait és elképzeléseit össze kell hangolni, közös irányvonalakat, célokat kell meghatározni és ezek mentén dolgozni. Azon turizmust erősítő tevékenységekről beszélt, amelyek mellett Hargita Megye Tanácsa elkötelezte magát viszont, szükséges a turisztikai egységek, polgármesteri hivatalok és a közbirtokosságok közreműködése is. Szó esett a napokban megalakult lovas munkacsoportról is, amely célja a lovasturizmus fejlesztése megyénkben. A megyeelnök mindezek mellett kiemelte, hogy a szakképzésre is kiemelten figyelni kell, hiszen számos vendéglátói egység küszködik munkaerő hiánnyal és megfelelően képzett szakemberek hiányával, erre pedig a szakiskolák kell kitermeljék a térség igényei szerinti szakembereket. A fórum apropóján Borboly Csaba felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy hamarosan el kell készíteni Hargita megye tíz éves turisztikai stratégiáját, amely csak úgy lehet egy átfogó valós igényekre választ adó stratégia, ha a turisztikai egységek vezetői és a civil szervezetek megfogalmazzák javaslataikat, igényeiket.

A fórumon a bemutatók mellett a jelenlévő civil szervezetek aláírták a turisztikai pályázatok támogatási szerződését:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1282416808472366/

Hargita Megye Tanácsa turisztikai programjairól az alábbi linkeken olvashatnak:

http://adiharghita.ro/
http://www.visitinharghita.ro/

Kérem ossza meg ismerőseivel: