Egyesek szerint nem csak két festett ablaküveg díszítette a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániatemplomot. De mi is lesz a két létező, festett üveg ablak sorsa? 

Semmilyen túlzás nem szül jót. Az együttélés – itt a gyergyószentmiklósi székely–örmény együttélés szép és kevésbé szép példáira utalok – hosszú utat tett meg az 1600-as évek közepétől. 

Kicsi dolgok is szerezhetnek örömet, megnyugvást. Akár egy útjelző tábla is, mondjuk a Kossuth Lajos és a Tűzoltók utcája találkozásánál. 

Meghosszabbították a nagyon színvonalas és tanulságos kiállítás látogathatóságát. a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Sok olyan népdal, csujogatás elő­ke­rül olyankor, amire már csak ke­vesen em­lékeznek. Ha van, aki meg­hall­gassa, továbbadja, értékeink maradhatnak. Az emlékek is, ha van, aki őrizze. Ha vannak István bácsik.

„Hűség a családhoz. Cse­lekvő székely–magyar ember. Be­csü­letesség. Józan gondolkodás. A nagy­család. Hogy tudjam, ki vagyok és mit akarok. Segítőkészség. Sze­re­tő, megértő otthon. Hűség a né­pem­hez.”

“Felvételizni jöttem a ze­ne­is­­kolába. – És honnan? – Gyer­gyó­dit­­­róból. – Hogy hívnak, fiam? – Pet­res Lajos. – Petres Ignác fia vagy? – Igen. – Na, várjál.”

“Czimbalmos Tivadar úgy lett a föld művelője, hogy észrevette: ez a világ már nem az a világ, s el kell kez­deni valami mást. Katasztró­fa­el­mé­letek nem érdeklik, de látja, amit látnia kellene másnak is. Míg nem lesz késő. Ezért fordult vissza a földhöz.”