A közélet iránt érdeklődőknek nem mondok újat azzal, hogy a küzdelem Székelyföld autonómiája ellen az utóbbi időben egyre nagyobb erőkkel és változatosabb formákban zajlik.

Ennek során azt is megértük tavaly nyáron, hogy a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója egy interjúban elmondta, hogy az általa vezetett intézmény feladatának tekinti a területi autonómia “erőltetett megszerzésének” a megakadályozását. (Figyelem: nem erőszakos, hanem erőltetett megszerzésről beszélt, azt pedig nem tisztázta, hogy mit ért ezen.)

Az idei évben azonban azt is meg kellett tapasztaljuk, hogy a bevetett eszközök tekintetében igen lényeges változás állt be. Január végén ugyanis filmekbe illő jelenetek tanúi lehettünk máskor csendes és békés városunkban: nagy erőkkel vonultak ki csendőrök, ügyészek, s még ki tudja kik, hogy felgöngyölítsenek egy olyan “ügyet”, amiről első látásra lerítt hogy mondvacsinált, az azóta eltelt idő pedig napról napra megerősíti ezt.

S hogy mire is megy ki a dolog? Annak megértésében segíthetnek a következők: Március harmadikán kaptak meg emberek és intézmények tucatjai egy lejárató levelet, majd azt követte mostanig további négy. Ezeket jellemző módon fiktív néven, azonosíthatatlannak szánt (Gmail) címről küldték nagyon sok címzettnek szerte a világon, ráadásul egyeseket papírra (nem is akármilyenre, hanem jó minőségű, vastag és hófehér, krétázott papírra) kinyomtatva is szétszórtak itt Szentmiklóson. Ezek mindegyike első látásra az én – dicséretesnek semmiképp nem nevezhető – viselt dolgaimról szól, de van még néhány figyelemre méltó közös elem bennük:

– Kezdem azzal, ami megindokolja azt, hogy miért említettem előbb a polgármesterünk elleni eljárást: minden levélben szerepel “bűntársként” a Mezei János, illetve az Izsák Balázs neve, s nem mellékesen szó van a Székely Nemzeti Tanácsról, amit ilyen hiteltelen emberek irányítanak, következésképpen az egész szervezet gyanús.

– A lejáratáshoz elegendő lett volna összehordani hetet-havat, ilyennel találkoztam is még régebb. Azonban ezen levelek mindegyike tartalmaz egy-két olyan adatot, információt, ami önmagában igaz, valós, csak a kontextus hamis, amiben említésre kerül. Ebből két dolog is következik: egyik az, hogy ez által hitelesebb lesz az egész iromány (legalábbis azok számára, akik az illető adatokat ismerik), másrészt – s véleményem szerint ez a sokkal fontosabb – jelzik számomra, hogy valaki(k) figyel(nek), minden lépésemről tud(nak), évekre visszamenőleg. Ennek pedig egyetlen célja lehet: hogy megijesszen, hogy rávegyen arra hogy belássam, jobb ha abbahagyom amit teszek, mert annak ki tudja milyen következményei lehetnek.

– Ugyan a leveleket különböző módszerrel meg címekről küldözgették, a szerző(k) nem volt(ak) elég körültekintő(ek), elemi hibákat vétett(ek), így egyértelműen bizonyítható, hogy az összes szöveg ugyanazon a számítógépen készült.

– Az említett adatok – mármint az összes – nem kerülhettek véletlenül más birtokába. Van amiről tud X, a másikról meg Y, de az összes kizárólag nálam kereszteződik, elvileg egyedül én ismerhetem mindegyiket.

– Az is egyértelmű, hogy ezeket nem lehetett véletlenül, avagy az én figyelmetlenségem miatt megszerezni, csakis titkosszolgálati módszerekkel (telefon lehallgatása, a levelezésem megfigyelése, stb.).

Mindezekből igen logikus levonni azt a következtetést, hogy azzal szembesülünk a gyakorlatban, amiről a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója beszélt tavaly nyáron. Fontos azonban leszögezni, hogy ez csak egy ésszerű magyarázat, nem föltétlen az igazság.

Ettől függetlenül igaz az, hogy aki(k) ezt elkövette/ék, az(ok) nem csak a Büntető Törvénykönyv számos előírását sértette/ék meg (a teljesség igénye nélkül: zaklatás, a magánélethez való jog, szakmai titok nyilvánosságra hozása, a levéltitok megsértése), de ráadásképpen a nemzetbiztonsági törvény számos előírását is. Ugyanis – bármennyire hihetetlen, az ember ki se nézné ezt a román parlamentből – az nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az alapvető emberi jogok szabad gyakorlásának a megsértését is, függetlenül attól, hogy azt ki követi el.

Mint már említettem, joggal feltételezhető, hogy bárki(k) is terjesztette/ék ezeket a leveleket, azok célja az lehet, hogy megijesszenek, rávegyenek arra, hogy tovább ne tevékenykedjek Székelyföld autonómiájának az érdekében. Ha pedig ez így van, akkor rossz hírem van nekik, ugyanis én úgy gondolom, hogy nem az a jó védekezés ha az ember meghúzza magát és hallgat. Ilyen esetben a legjobb védelem a nyilvánosság! Elmondom hát hangosan, közhírré teszem: valakik valamiért le akarnak járatni, meg akarnak félemlíteni! Ha pedig ennek bármiféle negatív következménye lesz, az csak azt fogja megerősíteni, hogy igazam van. Más szemszögből nézve a dolgokat: ha hallgatnék, akkor csak azok malmára hajtanám a vizet akik a rágalmakat terjesztették, mert akik azokat olvasták azt gondolhatják magukban, hogy csak kell legyen bennük valami, ha szó nélkül tűröm. Hát nincs!

S hogy ki(k) teszi(k) ezt? Azt nem tudom, de azért vannak az államnak arra szakosodott intézményei, hogy ezt kiderítsék. Éppen ezért két nappal ezelőtt postára tettem azt a bűnvádi panaszt, amiben azt kérem az ügyészségtől hogy derítse ki, ki(k) az elkövető(k), majd állítsa ő(ke)t bíróság elé. A fejleményekről pedig – természetesen – be fogok itt számolni.

Árus Zsolt