Idő van

Az Izsák Balázs és Dabis Attila által az Európai Unió bíróságán alapfokon elvesztett per kapcsán (amiről az elmúlt héten adott hírt a sajtó) ismét számos pesszimista vélemény látott napvilágot, miszerint az európai intézményektől hiába várunk bármit, azok teljesen érzéketlenek a gondjaink iránt. Ugyanakkor a sajtó arról is beszámol, hogy az RMDSZ árnyékjelentést készített (s egy másiknak az elkészítését is kilátásba helyezte), illetve vezetői találkoztak az Európa Tanács szakértőivel és tájékoztatták azokat a hazai jogsértésekről. Mivel választási kampány időszakát éljük, ezek kapcsán többen is megfogalmazták azt a véleményüket – kiindulva a fennebb említett euroszkeptikus (vagy még inkább pesszimista) megállapításokból, de ugyanakkor keverve a szezont a fazonnal – hogy ezek csak a kampány részei, akik mondják, azok sem bíznak abban, hogy általuk bármit elérhetnek.

Ideje van tehát egyrészt annak, hogy újra elmondjuk: az Európai Unió és az Európa Tanács az két külön dolog, nem szabad ezeket összekeverni. Az elsőben léteznek kötelezően betartandó, a tagországok jogrendjébe beépítendő szabályok, előírások, míg az utóbbi egy sokkal lazább szövetség, ahol a viselkedni tudás, a jó érzés, a korrektség az elvárás. Némileg paradox módon mégis az Európa Tanács az a “pálya” amire inkább érdemes koncentrálni, ahol nagyobb esélyekkel tudunk sikert elérni (lásd ebben a témában a tavaly szeptember-október folyamán a Krónikában folytatásokban megjelent írásomat), ugyanis az Unió egy elsősorban gazdasági szövetség, aminek emberjogi, kisebbségi témában nincsenek törvényei, míg az Európa Tanács inkább emberjogi jellegű, aminek ráadásul van három olyan egyezménye is, amelyek az azokat ratifikáló tagországok számára kötelező jelleggel bírnak, s amelyek betartását rendszeresen ellenőrzik is.

Ezen egyezmények egyike – amivel kapcsolatos a fennebb említett árnyékjelentés – a Kisebbségi Keretegyezmény, a másik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, a harmadik pedig a Helyi Autonómia Európai Chartája. S hogy-hogy nem, mindhárom olyan egyezmény aminek vannak Székelyföld és annak autonómiája szempontjából releváns előírásai, ráadásul Románia mindhármat ratifikálta, tehát a betartásuk kötelező (erről bővebben a korábban már említett helyen lehet olvasni).
Az első kettő esetében a tagországok kormánya kell jelentést készítsen azok betartásáról (s ezekhez készíthetnek kisebbségi, vagy egyéb jogvédő szervezetek árnyékjelentést), azt követően az Európa Tanács szakértői ellátogatnak az adott országba, azzal a céllal hogy a helyszínen tájékozódjanak. Majd elkészítenek egy jelentést, amiben értékelik a helyzetet, illetve szükség esetén ajánlásokat fogalmaznak meg. Utolsó lépéskent ezen jelentés alapján a Miniszterek Tanácsa fogalmazza meg a maga ajánlásait (a nyelvi charta esetében),illetve határozatát (a keretegyezmény esetében).

A helyi autonómia chartája viszonylatában az Európa Tanács egy testülete (a Kongresszusnak az Ellenőrző Bizottsága) küld időszakosan jelentéstevőket az illető országba, majd az általuk készített jelentés alapján fogalmazza meg a Miniszterek Tanácsa a maga ajánlásait.

S ezek ugyan “csak” ajánlások, de egyrészt a Európa Tanács tagjainak illik viselkedni, másrészt ha ezt valamelyik tagország nagyon nem tartja szem előtt, akkor retorziókra is számíthat, mint történt legutóbb Oroszország esetében, amikor elfoglalta a Krím félszigetet. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes egyezmények a ratifikálás révén az adott ország belső jogrendjének részei lesznek (Románia esetében ezek a 33/1995-ös, a 199/1997-es és a 282/2007-es törvények), következésképpen a be nem tartásuk esetében hazai bírósághoz lehet folyamodni, illetve ha az nem hoz korrekt ítéletet (sajnos jelenleg ez a jellemző), akkor – hála egy negyedik egyezménynek amit Románia szintén ratifikált – mód van panaszt tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az pedig az ország számára kötelező ítéleteket hoz. Végeredményben tehát a megállapodások betartásának az Európa Tanács általi időszakos felülvizsgálata csak “puha” eszköz, konkrét esetekben azonban a jogsérelmet szenvedett nemzetközi bírósághoz fordulhat jóvátételért, az pedig általában korrekt ítéleteket hoz.

Másrészt ideje van elmondani azt is, hogy idő van. Ugyanis az események úgy alakultak, hogy Romániának igen rövid idő alatt, szinte azt lehet mondani hogy egy időben három fronton kell helyt állnia, ugyanis az első negyedévben nyújtotta be a két országjelentést, ennek nyomán a nyelvi charta esetében a szakértők a napokban jártak Romániában, s a kisebbségi keretegyezmény esetében ez a látogatás őszre várható. Ugyanakkor jövő tavasszal érkeznek majd az országba az Ellenőrző Bizottság jelentéstevői. Következésképpen pár hónap leforgása alatt három jelentés is fog készülni Romániáról, s számunka egyáltalán nem mindegy, hogy ezek mit fognak tartalmazni. Ha van időszak, amikor a magyar szervezetek össze kell fogjanak és saját érdekeiket félretéve közösen kell dolgozzanak azért, hogy ezek a jelentések minél részletesebben tárják fel a valós helyzetet, minél átfogóbb képet adjanak a jogsértésekről és kiemelten arról, hogy maguk a hatóságok járnak élen ezek elkövetésében, akkor most az van. S ez igaz még akkor is, ha választási év van, amikor a pártok – főleg a helyhatósági választások esetében – egymással is harcban vannak. Az érettségnek, a tisztánlátásnak, a nemzeti elkötelezettségnek kemény próbája ez, olyan alkalom, ami ki tudja mikor lesz még egyszer, szűk párt- vagy egyéb érdekek miatt elszalasztani tehát igen nagy bűn volna.

Az elmúlt hetekben az RMDSZ már tett egy pozitív lépést – árnyékjelentést készített a keretegyezmény gyakorlatba ültetéséről (igaz ugyan, hogy annak szakmai színvonala hagy kívánnivalókat maga után) -, illetve egy negatívat – a nyelvi charta esetében csak a szakértőkkel való találkozó után számolt be arról, hogy azok itt jártak. Tette ezt ahelyett, hogy a látogatás előtt bár egyeztetett volna a többi magyar szervezettel, arról nem beszélve, hogy az igazán helyes az lett volna, ha tesznek azért, hogy a szakértők a többi magyar szervezet képviselőivel is találkozzanak, s így tágabb körű tájékoztatást kapjanak. Jelen írás célja pedig éppen az, hogy felhívja mindenkinek (így az RMDSZ vezetőinek is) a figyelmét arra, hogy milyen kedvező pillanatban vagyunk, illetve hogy ez mekkora felelősség minden magyar szervezet számára. Ha pedig felelősségről beszélünk, akkor abból messze a legnagyobb pont azé a párté, amelyiknek képviselői ott vannak a parlamentben, amelyiknek a legtöbb önkormányzati képviselője van, s ezek révén a legnagyobb legitimitása, hitelessége. Azonban ez most nem az a pillanat, amikor erre büszkének kell lenni, amikor erre való tekintettel le kell nézni a többi magyar szervezetet, hanem az, amikor ezt hasznosítani kell a magyar közösség, s azon belül a székely nép javára. Az elkövetkező hónapok igazi mércéje tehát nem az lesz, hogy melyik pártnak hány képviselőjét választják meg ebbe vagy abba a testületbe, hanem az, hogy melyik szervezet (s itt természetesen szó van a két nemzeti tanácsról is) miképpen tudja befolyásolni azt, hogy az Európa Tanács testületeiben világos és valós kép rajzolódjon ki az itteni jogsértésekről, melyik mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Miniszterek Tanácsa olyan ajánlásokat és határozatot hozzon Románia esetében, amelyek szembesítik az országot a kétszínűségével, s amelyek a lehető leghatározottabban szólítják fel, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel, tartsa tiszteletben vállalt kötelezettségeit.

A napokban egy választási szórólap került a kezembe, amin a következők olvashatóak:
Kiállunk a közösség jogaiért!
Képviseljük a magyar érdeket!
Kiharcoljuk azt, ami jár nekünk!

Adja a Fennvaló, hogy ne csak a szórólapot kiadó párt, hanem az összes hazai magyar szervezet teljes erőbedobással valóban ezeket tegye, hogy az események eme együttállásának legyen nyertese a hazai magyar közösség. Munkaidő van, s aki most lazsál, vagy csak ímmel-ámmal dolgozik, az nyerhet akárhány képviselői helyet (ha választásokon vesz részt), vagy a közösség tiszteletével és megbecsülésével övezve mondhat naponta bölcs és szívhez szóló beszédeket a tévében, az a történelem ítélőszéke előtt meg nem állhat. Most csak a jogsértések feltárása és az azokról való tájékoztatás, illetve a megoldásra vonatkozó, európai mintákat követő javaslatok hangoztatása az igazi munka.

Idő van, munkára fel!

Árus Zsolt

(megjelent a Krónika “Szempont” rovatában, 2016. V. 21-én)