Több mint három éve zajló szappanoperám újabb folytatásához érkezett: kézhez kaptam a Feddhetetlenségi Ügynökség válasziratát abban a perben, amiben azt kértem a bíróságtól, hogy állapítsa meg hogy a Diszkriminációellenes Tanács vonatkozó határozata nem a törvény betartásával született, ezért semmisítse meg azt és tárgyalja újra érdemben az Ügynökségre vonatkozó kérésemet. Ennek tárgya pedig az, hogy az Ügynökség diszkriminált, amikor megkapta a vagyonnyilatkozatomat, s annak ellenére megbüntetett, ráadásul egy nem létező törvénycikkely alapján (ugyanis a vonatkozó törvényben olyan előírás nincs, amire a büntető jegyzőkönyvben hivatkoznak). Íme a válaszirat: ANI-valaszirat
    Románul nem tudóktól eleve elnézést kérek, de az időm nem engedi meg, hogy az egész szöveget lefordítsam, mindössze pár megjegyzést fűzök hozzá.
    Az gondolom nem lep meg senkit, hogy a dokumentumban visszatérő motívum az, hogy Romániában az állam hivatalos nyelve a román, tehát mindenkinek kötelessége azt használni. Ennek az állításnak az első fele nyilván igaz, a második pedig nyilván nem, ez csak a bukaresti hivatalnokok fejében (de ott igen mélyen) gyökerező meggyőződés.
    Az se újdonság (3. oldal alja, 4. teteje), hogy sajátosan értelmezik a 215-ös törvény 76. cikkelyét, illetve hogy annak (5) bekezdésére hivatkoznak (miszerint a hivatalos iratokat kötelező módon románul kell elkészíteni), s gond nélkül eltekintenek attól, hogy a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó 176/2010-es törvény azt mondja, hogy ezek magán-okiratok.
    A nyelvükre oly büszke s azt tűzzel-vassal védő hivatalnokokról sokat elmond az, hogy miképpen értelmezik a negyedik oldal közepén idézett törvénycikkelyt, amelyik azt mondja, hogy: “Declaratiile de avere … se completeazã potrivit anexelor nr. 1 …” A lelkes jogász aláhúzza az anexelor nr. 1-et (ami a törvényben egy román nyelvű űrlap), ellenben úgy tesz, mintha nem értené a potrivit szó jelentését (vagy lehet hogy nem is érti), ami azt jelenti, hogy annak megfelelően, tehát hogy az abban rögzített adatokat kell tartalmazza a bevallás.
    Ugyanannak az oldalnak az alján azt a teljesítményt is összehozzák a bukaresti jogászok, hogy a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvét fejtetőre állítják, s azt a következtetést vonják le belőle, hogy aki mer élni az anyanyelve használatát biztosító törvényes jogával, az ezt az elvet sérti meg, másokat (mármint a románokat) diszkriminál.
    Ez azonban még nem a csúcs, az 5 oldal második felében előkerül az egységes és oszthatatlan nemzetállam, aminek az egységét és oszthatatlanságát veszélyeztettem amikor egy űrlapot magyarul töltöttem ki. Ezek után ne lepődjek meg azon, ha egyik nap nálam is megjelennek a símaszkos nindzsák, s mint az államra súlyos veszélyt jelentőt, bilincsbe vernek és fekete autójukon ismeretlen helyre szállítanak.
    Aztán jön a hatodik oldal, két gyöngyszemmel (ezeket jelöltem is).
    Az első arról szól, hogy a törvényhozó minden tisztségviselőt vagyonnyilatkozat leadására kötelez, s ezt nyilvánvaló módon Román Nyelven kell megtenni. Mely nyelv természetesen egyedi, neve tulajdonnév, fel nem foghatom miképpen merik az iratban számtalan más helyen kis kezdőbetűkkel írni!
    A másik ezzel szemben csupa kisbetűvel írt ungar-nyelvről szól, ami szent borzadályt vált ki az irat megfogalmazójából, aki szerint alattomos módon arra akarom kötelezni az Ügynökség összes inspektorát, hogy elsajátítsa ezt a lovak nyelvét, márpedig ez megengedhetetlen egy olyan nemzeti, szuverén, oszthatatlan jogállamban, mint Románia. Nyilván Mihaela Chiriac jogtanácsosnak nincs tudomása arról, hogy a foglalkozások hivatalos névjegyzékében létezik egy olyan is, hogy fordító.

Árus Zsolt