Vagy: eddig nem volt megfelelő számú, minőségű stb. pályázat, de majd lesz (ha új jelöltről van szó).

Ez a két variáció várható „választási programként” az elkövetkezőkben országszerte.

Mire fogunk pályázni? Amire kiírás van: eldönthetjük, hogy teszünk le pályázatot, vagy nem. Ki írja meg a pályázatot? A profik. És mivel a profik köre folyamatosan szűkül, érdemes indulásból a multinacionális cégekkel egyezkedni (akik akár száz főt is foglalkoztatnak), jó eséllyel ők maradnak majd bent legtovább ebben a szűkülő körben.

Gazdaságilag hatékony lenne a választások lebonyolítására, a tanácsosok és településvezetők négy évnyi fizetésére szánt pénzt már indulásból a pályázatírónak adni, ők majd tudni fogják a dolgukat.

Hogy mi a dolguk?

A kiírásnak megfelelően összeállítani az aktacsomót, kitölteni az űrlapokat és megfogalmazni, megszerkeszteni, kidolgozni a mindenféle leírásokat, gazdasági elemzéseket. Hogyan? Hát természetesen úgy, hogy az elvárt mutatóknak megfeleljenek, senki nem fog ugye olyan pályázatot letenni, amelyik indulásból nem felel meg ezeknek az elvárt gazdasági mutatóknak, melyek objektívek és számszerűsítettek. Hogy hogyan jön ki mindig pont a megfelelő mutató, na ez már munka, de csak egyszer kell rájönni, onnantól már sima ügy. Le kell bonyolítani a pályázatot, a közbeszerzést (a biztonság kedvéért jó, ha az összes árajánlatot a profi pályázatíró maga készíti el, mert másképp nem fognak megfelelni a tenderen), az elszámolást, és kész is van az a beruházás, amit… ki is akart megcsinálni? És miért? És mibe került ez végül a településnek ha összeszámolja az el nem számolható költségeket, a hitelből finanszírozott önerő kamatját, stb.? Nos, ezekre nincs idő válaszolni, mert itt a következő pályázat elszámolásának, leadásának, összeállításának határideje.

Ha egyszer mégiscsak lesz egy kis idő, ezeket a kérdéseket kellene megválaszolni:

1. Honnan van a pénz, amire pályázunk?
2. „Járt-e nekünk” valaha is valami ingyen onnan? Ha nem, akkor mi lehet az „ára”?
3. Ha indokolt, szükséges, kell az infrastruktúra (víz, csatorna, utak stb.) fejlesztése, akkor teljesen biztosan ez a legjobb módja a mindannyiunk adójából befizetett pénznek a szétosztására? Mi lesz akkor, ha nem mi leszünk az az egyetlen falu, megye, régió, amelyik a pénzt kapja?
4. Ha kell a szociálisan rászorulókat segíteni, akkor biztosak vagyunk-e abban, hogy jó az, ha versenyeztetjük egymással a fogyatékosokat, vagy az óvodásokat a pénzekért?
5. Mi történt az elmúlt „fejlesztési ciklusban” a vállalkozásokkal? Megmaradt-e a piaca azoknak a cégeknek (nőtt-e az éves árbevételük, alkalmazottaik száma stb.), amelyek az EU egyéb tagállamában gyártott gépeket megvásárolták pályázati pénzből?
6. Mennyibe került egy új munkahely létrehozása a humán erőforrás fejlesztési programokban? Hány év(tized)ig lehetne abból annak a bizonyos számú embernek (ahány munkahely létrejött) fizetést adni, úgy, hogy közben nem állít elő semmi értéktöbbletet?
7. Mi történt az elmúlt hétéves „fejlesztési ciklusban” az erdőkkel, a vízzel, az altalajkincsekkel?
8. Van-e olyan még a természetben, hogy valami egyik „fejlesztési ciklusból” a másik „fejlesztési ciklusba” váltson át örökkön-örökké?
9. Mi a jó ég történik? Elment teljesen az eszünk?

Nagyjából ennyi.

Farkas Éva