Nem értem!

Az idei Tusványoson egy beszélgetés témája volt az árnyékjelentések készítése, ott hangzott el Székely István szájából, hogy az RMDSZ árnyékjelentést készít a Nyelvi Charta alkalmazásáról, s hogy azt az augusztus ötödikei határidőig be is fogja nyújtani. Ahhoz képest most ezt a hírt lehet látni:
http://itthon.transindex.ro/?hir=43619
Tudva azt (mert magam is leveleztem az illetékes titkársággal) az elvárás az volt, hogy aki árnyékjelentést akar készíteni az nyújtsa be azt június végéig, már eleve furcsállottam az augusztus ötödikét, s nyilván még értetlenebbül állok a mai hír előtt, hisz ötödike óta további három hét telt el.
Aztán beleolvastam a jelentésbe, s igencsak ismerős érzések fogtak el, melyekkel már találkoztam idén tavasszal, mikor az RMDSZ másik árnyékjelentését olvastam (lásd itt és itt).
Egyrészt kétségtelen ugyanis, hogy nagyon fontos az, hogy annyi év után az RMDSZ ilyesmire adja a fejét, hisz mégis csak ők a legnagyobb hazai magyar szervezet, ráadásul parlamenti frakciójuk van és igen gyakran a kormányban is ott vannak, tehát pusztán azzal hogy eddig hallgattak, megteremtették annak a lehetőségét, hogy a strasbourgi szakemberek ne vegyék komolyan a más forrásokból érkező panaszokat, mondván hogy az RMDSZ-től ilyenek nem érkeznek, tehát minden bizonnyal a dolgok Romániában rendben vannak.
Másrészt azonban ha ezeknek az árnyékjelentéseknek a tartalmát nézem, akkor néha véresre karmolom magam, mert azt látom, hogy esetleg többet ártanak mint használnak. Hogy csak pár példát mondjak ebből az újabb opusból:
– Ismét leírják, hogy az oktatási törvény milyen fantasztikusan jó, a lehető legmesszebbmenő jogokat biztosítja a magyarok számára. Miközben ez a törvény szövegére sem igaz, s akkor még nem beszéltünk annak az alkalmazásáról.
– Az orvosi egyetem kapcsán a mostani tűrhetetlen helyzettel szemben nem azt javasolják, hogy elvárjuk hogy a magyar tagozaton a gyakorlati oktatás is magyar nyelven történjen, hanem azt mondják, hogy igaza van az egyetem vezetőségének abban, hogy fontos hogy a magyar diákok megismerjék a román szaknyelvet is, ezért azt javasoljuk, hogy a gyakorlati oktatás két nyelven történjen.
– Aztán arra is javaslatot tesznek, hogy a magyar tanulók magyar nyelvű bizonyítványt kapjanak. Ami igen derék javaslat lenne, ha nem volna egy szépséghibája: eleve azt kérik, hogy ennek csak szimbolikus jelentősége legyen, ne legyen egy hivatalos okirat, az maradjon továbbra is a mostani román.
– A nyelvi jogok gyakorlása kapcsán javasolják egy alternatív küszöb bevezetését, a javaslatuk erre az 5000 fő. Ez ismét dicséretes, a bökkenő csak az, hogy nem azt javasolják, hogy a meglevő szabályokat módosítsák úgy, hogy ahol a magyar lakosság eléri a minimum 5000 főt, ott legyenek érvényesek azok a szabályok amik most a 20%-os küszöb elérése esetén érvényesek, hanem azt, hogy ha egy településen él minimum 5000 magyar, akkor az adott településen biztosítsanak valami minimális (így fogalmaznak!) közszolgáltatásokat magyar nyelven is. Újabb szép példája a merjünk kicsik lenni filozófiának.
A legnagyobb gond pedig az egésszel az, hogy csak állítások sorozata, minimális konkrét példával, s még kevesebb jogsérelem bemutatásával. Holott az nyilvánvaló, hogy ha meg akarjuk győzni a szakért őket arról, hogy a helyzet Romániában nem fényes, akkor azzal sokra nem megyünk, ha egyszerűen kijelentjük, hogy az élet ilyen meg olyan területein a helyzet ez meg az. Igazán meggyőző erejük a konkrét eseteknek van, ha azt soroljuk (s lehetőleg iratokkal bizonyítjuk), hogy X így járt, Y akképpen nem tudott élni az elvileg létező jogaival, miközben Z-t egyenesen retorzió érte, mert volt mersze magyarul fordulni egy közhatósághoz.

Árus Zsolt