Tárlat a kávéházban
Dr. Jakab Gyula geológus kezdeményezésére, a Közművelődési és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és elnöke dr. Márton László mérnök támogatásával nyílt Ciobanu Iuliu alkotásaiból kiállítás a Réz Lámpás kávézóban.
BővebbenDr. Jakab Gyula geológus kezdeményezésére, a Közművelődési és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és elnöke dr. Márton László mérnök támogatásával nyílt Ciobanu Iuliu alkotásaiból kiállítás a Réz Lámpás kávézóban.
BővebbenFiatalos lendülettel Borszékért. Villámcsődületet tartottak az épülő kezelőközpontnál.
BővebbenKrizmaszentelési szentmise Gyulafehérváron
BővebbenSzakÁ(rus) Cs(illa) Ötlet ebédre
BővebbenA törvények betartatása nem egyenlő a regionális diszkriminációval
BővebbenHetek óta járom a piacot Jére Lajos bácsit keresve. Kíváncsi vagyok rá, kíváncsi a portékájára.
BővebbenÁllamfői taktikázás vagy multi-védelem az erdőtörvény kapcsán?
Bővebben2015-ben is rendhagyóan készül húsvét ünnepére az Erdélyi Magyar Televízió. Április 3–6. között több szórakoztató műsorral, számos újdonsággal és különkiadással, illetve a nagyhéthez illő gondolatokkal, dokumentumfilmekkel, színházi és bábszínházi produkciókkal várjuk nézőinket.
Bővebben2015-ben ismét meghirdeti Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város önkormányzata a közösségi kert programot. Ennek keretében a Makkos utca 19. szám alatt található 28 darab, egyenként közel 30 négyzetméteres parcella igényelhető művelésre az idei évre.
BővebbenHargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Agrárkamara és Gyergyószentmiklós Önkormányzata szervezésében HAGYOMÁNYOS ÉS HELYI TERMÉKEK KIÁLLÍTÁSA ÉS VÁSÁRA Nagyszombaton, a gyergyószentmiklósi zöldségpiacon 8-15 óra között.
Bővebben