Játszóutca, avagy luxus a játszótéren
Az „ötödik” világ is előtűnik olykor-olykor a házaink közelében, és ez akkor látszik a legjobban, mikor mellette van a luxus pillanata.
BővebbenAz „ötödik” világ is előtűnik olykor-olykor a házaink közelében, és ez akkor látszik a legjobban, mikor mellette van a luxus pillanata.
BővebbenEttől vagyunk, vagy nem ettől vagyunk MAGYAROK?
BővebbenAugusztus 10-én, vasárnap este Gyergyószékről is élvezni lehetett azt az égi jelenséget, amikor az égitest földközelpontja egybeesik a teliholdfázissal. Este 21 óra után néhány perccel a hold 14 százalékkal nagyobbnak tűnt, illetve 30 százalékkal fényesebbnek. Ekkor mindössze 356,896 kilométer távolságból gyönyörködhetünk az égitestben, a 384 ezer kilométer átlagtávolsághoz képest. Az Origo.hu internetes portál szerint ez nem számít ritka jelenségnek, átlagban minden 14. hónapban előfordul. A legtöbbször viszont nem észlelhető, gyakran pára, por vagy felhő takarja.
BővebbenAmikor úgy vannak a dolgok, ahogyan jó nekünk. Hát épp így!
BővebbenMeghosszabbították a nagyon színvonalas és tanulságos kiállítás látogathatóságát. a Tarisznyás Márton Múzeumban.
BővebbenHölgyeim és uraim, be szeretnék mutatni önöknek egy újabb jelentkezőt arra a vetélkedőre, aminek keretén belül megannyi érzés, gondolat és tárgy harcol, már évezredek óta, mióta ember az ember.
BővebbenGondolkodjunk el rajta, és ha már itt vagyunk, hát tegyük meg, amit tennünk kell. De mit is kell tennünk?
BővebbenA kötelező nem kötelező
Bővebben„Adjatok a kutyáknak húst, Na, aki kapja, marja! A másnaposoknak kvászt! Össze is kapnak rajta.” Vlagyimir Viszockij
Bővebben