SzakÁ(rus) Cs(illa)

Csipkebogyó

    Köztudottan egyik legmunkásabb lekvárunk a csipkebogyóból (hecsli, hecsedli, peccs, bicske, csitkenye) készülő. Ezért nem túlzottan gyakran gyakorlom készítését. 🙂
    De minap, a monoton, szürkés-fehérbe öltözött tájban oly csábítóan vöröslöttek rám a bozótból, hogy nem volt szívem otthagyni őket. Nosza, megtépkedtem a bokrot, persze az sem hagyta magát, meg engem, de végül én nyertem (a kabátomon támadt néhány hasadást leszámítva 🙂).
    A csipkebogyó meg vigaszdíjként elnyerte a málnától a leggyötrelmesebben gyűjthető gyümölcs megtisztelő címét. 🙂 Persze, a nehézségek itt korántsem értek véget, némi tisztítás, mosás, főzés után következhetett a komoly erőt igénylő passzírozás. Ugyanis egy csipkebogyó tartalma 80% mag, 10% szúrós szösz, 10% felhasználható héj és hús.
    Namármost, két lehetőségünk van, vagy egyenként kikanalazzuk a bogyókból a magos szőrt, vagy passzírozunk. Mivel nem vagyok egy türelmes, tetűöléshez hasonlatos munkákra alkalmatos személy, inkább izmaimat vetettem be e munkára. 🙂 Gondolván, mily csodás ötlet, átnyomom az egészet a krumplitörőn. Zúzófolyamat beindítva, de épp csak míg bele nem törött, no, nem a bicskám… Jelentem, a csipkebogyó krumplitörő-törő. De előkapva a szűrő-kanál komplét, már minden olajozottan haladt a maga útján. Végül csak felöltve elvárt állagát, üvegben ücsörög. Természetesen nem sokáig. 🙂

Forrás: hirmondo.ro