SzakÁ(rus) Cs(illa)

Bukták

    Igazából nem vagyok a kelt tészták (sem más egyéb) nagymestere, így aztán a bukta előállításába néha bizony belebuktam. Nem hiába mondják, hogy gyakorlat teszi mesterré az embert.
    Hát, ennek az embernek, aki én vagyok, van még mit tanulnia! 🙂 Ráadásként, ajánlott lenne a mérleg használata is, és most nem kimondottan a szobaira gondolok, habár, ha elvetjük a sulykot a bukta mértéktelen fogyasztásával, bizony, az is előkerülhetne.
    A konyhait sem igazán koptatom, aztán meg is van olykor az eredménye (persze a szobait is kerülöm, és annak is 🙂). De mindig arra gondolok, hogy egy tasak lisztet el bírok kétfele osztani, egy tojást meg ki tudok választani a többi közül. A langyos tejet, amibe beleteszek egy kis cukrot, sót, lisztet, majd az élesztőt, már igazán nincs miért mérni. Utána meg az ember csak kavar, dagaszt, a tészta keménységétől függően hozzáadagolva az olvasztott vajat, és esetleg tejet.
    Tésztánkra ezután még egy órácska pihenő vár, nyújtás után meg a kockára vágás. Kockáink közepére helyezhető bármi, édes, avagy sós töltelék. Ezennel szilvaízt használtam, mert, ugye, a szilvaízes bukta klasszikus darab, ami soha nem megy ki divatból. 🙂 Talán a szilvaíz beszerzése okozhat némi nehézséget. Mondjuk, nekem nem, mert én az ősszel főztem, ami tulajdonképpen inkább sütés volt, ugyanis a lerben készült. 🙂

Forrás: hirmondo.ro