SzakÁ(rus) Cs(illa)

Gasztronómiai gyergyóikum: Gyergyói-leves

    Habár a székely történetek általában úgy kezdődnek, hogy a komám visszaütött, emez most teljesen másképp indult. Márcsak azért is, mert a komákkal jó viszonyt ápolok… 🙂
    Tehát, a minap olvastam az újságban, miszerint: “Kiskunmajsa és Gyergyószentmiklós, testvérvárosi kapcsolatuk 75. éves jubileumának évében, közös Hungarikum pályázatot adott le, Nemzetünket összekötő közös értékeink címmel, melyet az értékelő bizottság pozitívan bírált el. Az elnyert 2 988 465 forintból (amelyből Gyergyószentmiklós közel fél millió forintot kap) a két településen szabadtéri fotókiállítás nyílik. A Gyergyóikum értéktárba bekerülhet minden megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, és amely Gyergyószentmiklós adminisztratív területén található. “
    Nosza, forogni kezdtek a kis fogaskerekek az agyamban, milyen ötlettel járulhatnék hozzá az értéktár bővítéséhez? Mihelyst a kerekek elegendő energiát termeltek, fejemben fel is gyulladt a kis lámpa és megvilágosodtam: sport kategóriában benevezem Ferencz Józsefet, aki, noha történetesen a sógorom, mégsem ez a fő teljesítménye, hanem az, hogy az egyetlen gyergyói olimpiai bajnok (szertornában), Marius Urzică edzője volt. 🙂 Nosza, nevezés elküldve, kerekek megnyugovása. Gondoltam én, mindaddig, míg megérkezett a felkérés, miszerint, ha valami gasztronómiai jelölést tennék (cipész maradjon a kaptafánál alapon 🙂), annak nagyon örülnének. Hát, így indult útjára a gasztronómiai gyergyóikumom, mely csakis és kimondottan olyan ételek bemutatását tartja szem előtt, melyek a Gyergyói-medencében születtek, vagy legalábbis mostanában igen nagy gyakorisággal születnek konyháinkban. 🙂

Gyergyói-leves

    Kövi Pál, aki 1973-1995 között a new-york-i Four Seasons étterem társtulajdonosa és az ottani gasztronómiai szakma egyik legmeghatározóbb személyisége volt, húsz éven át tanulmányozta és gyűjtötte az erdélyi konyhával kapcsolatos gasztronómiai adatokat, recepteket, népi étkezési szokásokat. Hosszú éveken át rendszeresen visszatért ezért New Yorkból Erdélybe, melynek eredménye végül egy 246 oldalas könyv lett, az Erdélyi lakoma. Ezt,1980-as első megjelenése óta, gasztronómiai alapműnek tekintik. Lakomájának egyik fogása a gyergyói leves, melyre mi igencsak büszkék vagyunk. 🙂 Íme:
    Egy éjszakán át hideg vízben fürdőző csülköt megfőzünk (akár kuktában, pláne, ha sietünk! 🙂) Betesszük mellé egy hagymát, fokhagymát, babérlevelet és borsot. De csak az íze végett! Mikor megfőtt, lefejtjük a csontról a húst, és falatnyi darabokra vágva félretesszük (nem lopkodni közben, mert kell a levesbe! 🙂). A leszűrt főzőlében megfőzünk öt, karikára vágott murkot. Visszatesszük a csülökdarabokat is, valamint hozzáadunk egy jó maréknyi aszalt szilvát és pirított laskát. Kikeverjük a tejfölt az étkezési keményítővel (állítólag nem hízlal úgy, mint a liszt! 🙂), hozzáadunk egy kanál tormát és egy csokor apróra vágott kaport, hozzámerünk a forró léből, még kevergetjük, majd a levesbe öntjük. Melynek ezután már forrnia nemigen szabad, talán csak egyet-kettőt lobbannia (miként a kihúnyó gyertya lángjának 🙂). Végül citromlével és kevés cukorral tesszük kerekké az ízeket. A levessel meg a gyomrokat! Nagyon finom szárnyashússal is!

Forrás: Székely Kalendárium