SzakÁ(rus) Cs(illa)

Krumpliföld

    A Gyergyói-medence a Székelyföld legzordabb éghajlatát tudhatja magáénak. Ezért, régen, míg a Maros, meg egyéb kisebb patakok mentén nagy gyakorisággal fellelhető lápos részeket le nem csapolták, a székely ember tájainkon leginkább az erdőben aratott. Fenyőfát. Habár ezt a szokását máig megtartotta, azért már be-beveti a mocsártalanított földjét is, főleg pityókával, ugyanis más kultúrnövény nemigen terem meg errefelé. Híres persze még a gyergyószárhegyi káposzta 🙂, de krumpliföldből lényegesen többet láthat a medencében az erre tévedő turista. Számára a táj éghajlati viszonyai igen kedvezőek, főleg a csapadékban gazdag időjárás miatt (mármint, a krumplinak, nem a turistának! 🙂). Egyaránt fellelhető a sárgás, rózsaszín és piros héjú változat is.
    Nem túlságosan szép emlékeim között szerepel az a kéthetes mezőgazdasági munkálatban való, kötelező részvétel, mely minden iskolaév kezdetekor szakadt a nyakunkba. Ilyenkor igen nagy eséllyel lelhettünk krumplikat a földön. 🙂 Reggeli köd, 8 fok, 8 órai kezdés után, a délután 2 órai, 24 fokos melegben már hazaporoszkálni is elég megerőltető volt, arról nem is beszélve, hogy a két intervallum között még azt is elvárták tőlünk, hogy összegyűjtsük a traktorok által kipergetett gumókat. 🙂 Jelzem, társaim elsöprő többsége a visszatemetést tartotta a könnyebben kivitelezhető tevékenységnek. Máig közszájon is forog e munkaköri leírás: “semmi haszon, munka nélkül”. 🙂 De akkoriban ez senkit sem zavart, ugyanis pártunk- és kormányunknak nem ez volt az egyetlen elvetélt ötlete. 
    A krumplit azóta már nem diákok gyűjtögetik, és mintha a hektáronkénti hozama is megnőtt volna! Mindenesetre minden gyergyói háznál van belőle bőven, és mivel nem szűkölködünk, mindenféle változatos elkészítési módozatot is kitaláltunk hozzá. A minap azon elmélkedvén, hogy hányféle krumplilevest tudok főzni, minekutána már tíz fölé értem, az a gondolatom támadt, talán érdemes megörökíteni e csokrot az utókornak is.

Tárkonyos:
    A krumplilevesek országában nagy gyakorisággal elsöprő győzelemmel nyeri meg a választásokat a Tárkonyos nevezetű. Közülük is a Tárkonyos Bárányfej viszi a prímet. 🙂 Ugyan Bárányfejből részemről csak a leglényegesebb része kerül a levesbe, mármint az agya. Elvégre az ész a fontos, meg az agy. Láttam már olyan levest, hogy a bárány kinézett belőle. Nagyon rusztikus, meg népi, meg minden, de ebből a szempontból nem őrzöm a hagyományt. Jobb szeretek én benézni a fazékba, minthogy engem nézzenek belőle. 🙂
    Hozzávalók: csontos bárányhús (legalább 1/2 kg), 1 nagy fej hagyma, 3 drb murok, 1 drb petrezselyem, bors, só, 1 dl tejföl, ecetes tárkonylevél vagy friss tárkony, 5 drb krumpli.
    Elkészítés: Hideg vízben kezdjük főzni a bárányhúst, forrás után, habtalanítunk. Beletesszük a zöldségeket, és ha a murok puhulni kezd, hozzáadjuk a kockára vágott krumplit is. Mikor minden megfőtt, a csontról leszedegetjük a főtt húst, visszatesszük a levesbe (természetesen, a húst 🙂) és végül habarást is ereszthetünk bele (liszt és tejföl). Miután csomómentesen elkevertük a habarást, még egyszer összeforraljuk az egészet, hogy ne maradjon liszt íze a levesünknek. Cukorral, ecettel még zamatosabbá tehetjük!

Forrás: www.kalendarium.ro