SzakÁ(rus) Cs(illa)

Székelykáposzta

   Ha költő lennék, valószínűleg az impresszionisták csapatát gazdagítanám. Noha nem a budapesti bíbor hajnalban sétálgatok, hanem egy átlagos sötétbarna konyhában, mégis érnek különböző hatások (és itt nem föltétlen a forró gőz kellemetlen utóhatásaira gondolok 🙂 ).

   A külvilág által a belső világomban előidézett hatások megjelenítését pedig fontosnak tartom. A benyomásokat szépen elraktározom a fejemben, aztán gyorsan papírra vetem őket, ha onnan kikívánkoznak. Valószínűnek tartom, hogy egy kicsit összevegyülhetnek a sötétben (még mindig a fejemről van szó! 🙂 ), az okozhatja e kalandozásokat jobbra meg balra.

   Ezennel máris megérkeztünk a székelykáposztához, melynek története ily módon kezdődik: lemegyek a pincébe, és felhozok vagy két fej savanyú káposztát. Ami már jól megérett a hordóban. Olyannyira, hogy a nagyja már el is fogyott, és ez itt már az utolsó két mohikán. Veszek egy füstölt csülköt is, megfőzöm őket együtt. Kuktában! Isten áldja érte Thomas Savery (1650–1715) angol feltalálót, akinek ezen találmányát az Úr 1682-es esztendejében mutatták be az Angol Királyi Akadémián. Sőt, rossz nyelvek szerint már az alkimisták is használták, boszorkányos anyagokat rotyogtatván benne sötét konyháikban.

   Akkori működése ellenben mégiscsak a robbanásos balesetek miatt érdemesült feljegyzésre. Majdnem hihetetlen, hogy ilyen matuzsálemi korral rendelkezhet egy gyorsfőző fazék! Amelybe a káposztát vékony csíkokra vágva helyezem, teszek bele borsot, egy kis fokhagymát és kockára vágott hagymát is. Nem sózom meg, csak ha már készen van és sótlannak találom, mert a káposzta és a csülök is sós. Tejföl a tetejére, esetleg kis krumplipüré melléje!

(Forrás: hirmondo.ro)