Berszán-Árus Csilla
Gölődin
Nálunk még él a szokás, hogy ősz végén krumplit veszünk, káposztát sózunk el, mely tevékenységeknek elengedhetetlen kelléke egy jó pince.
Az enyémre nem panaszkodhatom, jó 200 éve áll, boltozatos, kőből építette az örmény tulajdonos, döngölt föld a padlója, melyen álldogálva néhanap igencsak megcsap a történelem szele. Elgondolkodom, hányan és mit tarthattak ott, beférnénk, ha az összes volt tulajdonos egyszerre akarna lemenni krumpliért, zöldségért? Mit főztek belőle, és hogyan? Elkerülhetetlen volt, hogy az örmény ház konyhájában már székelyek főzzenek?
Ilyenkor, mikor bőséggel van a pincében, megnő a krumplifogyasztásunk, ha még ráadásként szilva pironkodik a fa ágain, beindul a szilvásgombóc szezon.
Mivel jómagam ezt a legkevésbé sem kedvelem, nálam ez sült szilvaízes nudlivá változik, és ha már készül a krumplistészta, akkora adagot gyúrok, hogy gombóc is kerülhessen a levesbe. Itt pedig máris tanulhatunk egy régies, tán jászsági kifejezést, ami nem más mint a gölődiny, gölődin, gölődény, – jelentése szerint – golyócska, gömböcske, gombóc.
Az örmény konyhában, a székely háziasszony, a jászsági gölődinlevest (krumpligombóc-leves) pedig úgy készíti, hogy a zöldségféléket (hagymát, murkot, petrezselyemgyökeret, zellert, paprikát, káposztát) megdinszteli, felönti vízzel, és mihelyt majdnem elkészült, gombócokat is gömbölyget bele.