Berszán-Árus Csilla
Kimchi
Eljött a ködös, nyálkás, szállongó levelek ideje, amikor kedvemre játszhatom Sziszüphoszt. Igaz, ez csak olyan laposföldi, sima, gereblye általi levélboglya-készítésből áll, melyet az autók ráparkolása után rögvest újra lehet kezdeni.
Felgyülemlett energiák és indulatok levezetésére elsőrangú, csak épp nem a templomból (igen, igen ez még hál’ istennek nyitva van ) kiszállingózók füle hallatára kell a cifraságokat a bajusz alól eregetni. Szívemből utálom ezt az időt, ezért igyekszem a medencéből kikapaszkodva, a ragyogó napsugarakban megfürdetni C- és D-vitamintól duzzadó önmagam.
Jelzem, C-vitamint nem csak a gyógyszertárban lehet szerezni, jó lelőhely a pincei polc is, ahol egyöntetűen hecserlilekvárt is és kimchit is lehet találni (mint már említettem, igencsak nemzetközi hely az). A kimchire csak nemrég kaptam rá, de olyan mértékben, hogy naponta fogyasztom, akár magára is. A hozzávalókhoz sem kell Koreáig szaladni, még egy ilyen kisvárosban is megtalálható minden, természetesen az egyszerűbb változathoz (amiből kihagyjuk a gochugarut vagy a kombut).
Hozzávalók: 1 nagy fej kínai kel, 2 jégcsapretek, 3 nagy murok, 3 evőkanál só, 6 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál reszelt gyömbér, 1 evőkanál cukor, 2,5 evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál pirospaprika (akár csípős ).
Elkészítés: A zöldségeket felvágjuk, lesózzuk, víz alatt egy napig puhítjuk. A rizslisztet a cukorral és 1 bögre vízzel összefőzzük, beleszórjuk a fokhagymát, gyömbért, pirospaprikát, majd a lecsepegtetett zöldséghez keverjük. Még négy napig érleljük, aztán hideg helyre mentjük.
Amellett, hogy a fermentált ételek igen finomak, egészségesek is, ti. „előemésztettek”, melyekkel a gyomrunknak már igen kevés munkája akad. Ugyanakkor a fermentált ételek tele vannak hasznos, szervezetünk számára fontos baktériumokkal, sőt a használt zöldségek C-vitamin tartalma is megnő e folyamat során.