Drágul a villany, a gáz és a disznóhús. A legújabb hírek szerint legalábbis. Nem mintha nem ment volna fel ára sok mindennek az utóbbi évben, csak azt nem tartották fontosnak bejelenteni. Vannak újdonságok, amiről a sajtóból értesülünk, vannak, amiket megtapasztalunk, közös jellemzőjük, hogy nagy általánosságban kellemetlenek. Igen nagy hit, erős gerinc kell ahhoz, hogy emberi módon fogadjuk ezeket, emberségesen éljük életünk a mindennapokban. Mintha ez az egész év egy hosszú advent lett volna, várakozásban telt, vártuk, hátha egy egészségügyi kimutatás száma helyett újra emberszámba vesznek megint. Nem úgy tűnik! De nem csüggedünk, hiszünk, remélünk és szeretünk! Az ember akkor szembesül azzal, hogy mennyien szeretik, amikor a szükségben mellé állnak. Jómagam a szeretetemet nagy adag ételekbe kavartam bele, ez most hatványozottan érkezik vissza. Csak bizonytalan vagyok, elég erős az acél a lábamban, hogy mindezt majd elbírja?!
Ma például nagy kedvencem, a sült libacomb került a tányéromra. Ha drágul a disznó, együnk libát helyette alapon, pirosra pirulva, szájbaomlósan. Párolt piroskáposzta kísérte, melyet almával, őrölt köménnyel, ecettel, cukorral, tejföllel társult. Igencsak passzoló társa lehet a libacombnak a krumplipürével töltött alma is, melyet a sütői meleg olvaszt eggyé.