Végre Holle anyó fájós ízületeire is jutott egy kis gyömbéres-kurkumás krém, ugyanis a soknapos pilinkélés után óriási, puffos tollak hullnak. Ez gyönyörködteti a szemet, elfedi a szemetet (szégyenünkre, van belőle bőven), edzésben tartja a lapátolót, feltölti a kiszáradt kutakat, tehát minden szempontból örülhetünk neki.
Persze, az ilyen invalidusok, mint jómagam, kiken valamely okból és tájékon repedések támadtak, mindennek csak szemlélői lehetnek, de kesergésre semmi ok, a zen buddhizmus 16. századi esztétikai ideálja, a wabi-sabi szerint a tökéletlenségben rejlik a szépség.
A wabi-sabi fő tanai az aszimmetria, a hiányosság, az egyszerűség dicsérete, és a kintsugi nevezetű japán gyakorlat – ami törött kerámiákból varázsol az eredetinél is értékesebb tárgyat – mindezt a gondolatiságot magában foglalja.
Ahogy a kintsugit gyakorló mester egy törött tárgyat tesz újjá, az ember a traumáiból, a gyászból, sérüléseiből felépülve, új emberré válhat. A kintsugi arra tanít, hogy nem érdemes óvatoskodni, a traumák az élet természetes részét képezik, amiket feldolgozva erősebb, érdekesebb személyiséggé válhatunk, miközben egyediségünknek részeivé válnak a törésvonalaink. Amiből nekem aztán van bőven, arannyal tetoválva (miként a csésze repedéseit festik meg) két teljesen új remekműn állhatnék az elkövetkezendőkben, sőt, az egyik magyar népi motívumokat is tartalmazhat, ugyanis keresztöltések is fellelhetők, ha az ember tüzetesebben szemléli.
Szóval, félre az óvatoskodással, mindenki álljon (ki magáért) talpra, és ne hagyja, hogy eltiporja senki, két-, négylábú, avagy -kerekű személy, legyen az szándékos vagy akaratlan tett!
És hogy eledelileg ne csak a kurkumás-gyömbéres kenőccsel maradjunk, ragasszuk össze tejföllel a krumplit és a főtt tojást, mely nyomán máris tányérunkon teremhet egy ízletes rakott krumpli.