Életünk során sokszor mondunk búcsút, akár örökre is, de a szomorúság mellett mindenikben benne van egy új „Isten hozott” ígérete.
Ugyan kicsit fájdalmasabb körülmények között váltam meg hármas számú közlekedési eszközömtől, mint egy józan ésszel rendelkező ember szerette volna, de máris eljött az ideje az új köszöntésének, ki származási országa miatt a 四/ sì-cske (magyarosítva szöcske, a könnyebb kiejtés végett ) névre fog hallgatni. Por- és gödörmentes utak híján, jól látó sofőröket kívánok a gyergyói forgalomba, szeretetben nem lesz hiánya, és mindig a legfinomabb wattokat eheti, mindahányszor megéhezik.
Mi pedig, ha már kínai termékekről beszélünk, együnk sushit! Jó, jó, tudom, hogy japánnak tartják, de története annál sokkal régebben kezdődött (i.e. II. sz.), Kínában, a japánok csak feljavították az alapötletet, mely szerint erjedő rizságyon tartósították a halat. Ekkoriban a halfogyasztáskor a rizst ki is dobták, a japánoknak jutott eszükbe, hogy igencsak nagy pocsékolás, amikor ez akár köretként is felhasználható.
Az edoi (mai Tokyo) Matsumoto Yoshiciichi még ezt a koncepciót is továbbfejlesztette, rizsecetet használva, így az étel azonnal ehetővé vált, a hónapokig tartó erjedésre való várakozás helyett. A 19. század elején aztán Hanaya Yohei -úgyszintén japán fiatalember- teljesen megreformálta a sushikészítést, külsejében és tartalmában is megváltoztatván azt. Azóta már van vegetáriánus sushi, valamint halból és húsból készült, nyers, avagy főtt. A töltelékek között lehet nyers hal, garnélarák, lazac, pirított kacsahús, szardíniadarab, illetve avokadó, uborka vagy aszalt tök, a roppanósra párolt murokrudacska pedig a mutatósságért is felel. Elmaradhatatlan kellék a tormára emlékeztető, méregerős zöld japán krém, a wasabi, mellyel ajánlottan csínján bánjunk, ha nem szeretnénk tüzet okádni az étkezés végén.