Konyhai cikkek 476.

2022-12-07

Konyhai cikkek 476.

Berszán-Árus Csilla

Téglák

    Hihetetlen, hogy a Pink Floyd rongyosra hallgatott albuma, A fal, pont 43 éve látta meg a napvilágot, e hosszú idő alatt pedig több nemzedék értelmezhette saját belátása(hallása) szerint. 🤓 A történet szerint Pink falat épített maga köré, mögötte meg – nyomasztó érzések viharában –, elvesztette a józan eszét, mely ugyebár minden változatok legrosszabbika lehet (szerintem) egy ember számára. De, ha életünk fontosabb mozzanatait téglákra váltjuk, alkothatunk belőle bármi egyebet (itt emelném ki a lego zsenialítását 🥰), jómagam leginkább lépcsőt építgetek, melyen fölfele haladhatok önmagam javított kiadása fele.
    Úgy tudom, a platóni ideák világában a jó áll a legfelső fokon, persze ennek földi képmásai gyakran hibásak, tökéletlenek, mert nekünk, embereknek, ezt hol jobban, hol kevésbé sikerül elérnünk. 😒 A tökély, hibátlanság elérése lehetetlen, de törekedni rá mindenképp lehet! Miután pedig a zenei világból, az építőiparon át eljutottunk a filozófia magasabb régióiba, megcsípvén önmagunkat, térjünk vissza a materiális világba, ahol az emberi lét fenntartásának egyik alappillére a táplálkozás (ugye milyen gyors az átmenet a fennkölt és az anyagias között?! 😉).
    Tányéron is szeretek építkezni, ugyanis egy ideálisan jó étel egyik ismérve a szépség (habár nem mindig), így pompázhat előttünk egy rakott krumpli pisai ferde toronyként. Ha időnk és türelmünk engedi, készíthetjük sült krumpliból, sült kolbászkarikákkal, főtt tojással, tejfölöntettel, ha nem, akkor a szokásos módon, sorban, téglánként egymásra halmozva, melynek végeredménye egy – nem elhanyagolható módon – olcsó, tápláló eledel lehet. 😋

Forrás: hirmondo.ro


Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben