Ha valaki netán a fotómat nézegetvén feltenné nekem a kérdést, úgymint: ez most tök-e vagy túróslepény, nagy örömmel válaszolnám: töklepény. Mármint ez, a fénykép középtájékán heverő kis kerek köret(-ek). Mai mottóm ugyanis: „változatosság az élet sója ”, és „van élet a krumpli után”! Mint köztudott, e vidéken hajlamosak vagyunk húsételeink mellé krumpliköretet adni, mert ugyebár itt terem – a krumpli, nem a köret -, és még finom is. Gyakran megfeledkezünk egyéb zöldségeinkről, pedig azok is honosak, és szintén ízesek.

    Mint például a cukkini. Némi gond ugyan felhőzi homlokunkat, tudván, hogy egy újabb adag főzelékkel semmiképp nem aratnánk osztatlan sikert, így születik meg aztán a füstölt sajtos, cukkinis lepényke, melyben összetartó erő a tojás. Míg a cukkinit készítjük, – egy kis lecsóköret támogatásával -, (csirke) hússzeleteink mustáros pácban pihengetve várják a forró, olajos fürdőt. Sötét történelmünkre jellemző, hogy e gasztronómiai eljárást az angol büntetőjog is igénybe vette, ugyanis a pénzhamisítókat is hasonló procedurának vetették alá. Noha a civilizáció fejlődése folytán, élő húsoknál már nem igazán alkalmazzák, a rákok még ma is tudnának beszélni drasztikus metódusokról, feltéve, ha meg tudnának szólalni: „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…”. Persze, mivel bennem túlteng az empátia, élő alanyok bántalmazásával nem foglalkozom. Esetleg a cukkini jegyezhetné meg halkan, hogy élete virágjában leszakasztottam. De hát ő sem egy beszédes fajta. Amúgy meg, mióta nemcsak a konyhai kések, hanem a szikék éleivel is megismerkedtem (közelebbről), megtanultam, a fájdalom elviselhető, de a legjobb mégiscsak az, ha elkerülhető!

---