SzakÁ(rus) Cs(illa)

Sült szilvaíz

    A több szempontból is híres magyarózdi toronyalja számomra – többek között – azért fontos, mert egy darabig a lakhelyemet jelentette. A templom, mint minden rendes rokona, a dombtetőn állt (persze ott áll most is 🙂 ), mely domboldalt néhol sűrűn belepték a szilvafák.
    Aztán, mivel édesanyám jó egészségnek örvendett, meg amúgy is az volt a szokás, ősszel a termés az üstbe került. Énnekem az őszi Ózd egyet jelent az udvarokon, üstben rotyogó, köpködő szilvákkal. Hűvös napok, füst és kisebb égési sebek mindazoknak, akik nem elég serények. 🙂 Már maga a gyümölcs szedése is nagy „élmény” volt, hát még a szilvaíz kavargatása! De a végeredmény!!! Az íze, az illata!!! Állandóan kísértett.
    Azonban valahogy sohasem volt kedvem, időm, szilvám, akármim, ugyanezt eljátszani egy villanytűzhelyen. No, de egy szép napon találkoztam a Szilvaíz sütőben című recepttel, amelybe első látásra beleszerettem. Azon nyomban vettem, és kimagoztam a szilvát, belepotyogtattam (a legalsó sort vágott felével felfele!) egy ecettel kikenegetett nagy lábosba (háztartásom legnagyobb darabjába), majd betettem a 150 fokra hevített lerbe. Négy óra múlva meg készen kivettem. 🙂
    Üvegekbe gyömöszöltem, melyeket – egy kis fejállás után – visszatettem a meleg sütőbe, ahol másnapra szerencsésen kihűltek. Jó tudni, hogy a szilva mennyisége és lédússága arányában változik a lekvár elkészüléséhez szükséges időtartam! Nagy előnye, hogy nem igényli a kevergetést. És cukorra sem tart igényt, tehát elérhető édesség cukorbetegek számára is.

(Forrás: hirmondo.ro)