Gyermekkorom egyik felejthetetlen édessége a marmaládé névre hallgató ládás édesség. Máig számban az íze, orromban az illata, sőt a lelőhely is szemem előtt: kis falusi bolt, faláda, melyből Mihály Feri bácsi, a bolt teljhatalmú ura, igény szerint akkora darabot emel ki egy zsírpapírra, amekkorát a vásárló kér. Lévén gyakori vásárló (mivel a fogyasztók sorát is előszeretettel gyarapítottam), máig érzem a petróleummal felkent padlójú kis üzlet vegyes illatát. Régóta motoszkál bennem, hogy nyomába eredjek ennek az illatnak, íznek. Sajna, mint minden szép emléknek -az évek hosszú során át-, ennek is megváltozott egy (vagy több) összetevője, így hosszas keresgélés után sem leltem rá magára a marmaládéra, önmaga teljességében. Mivel országonként változik az e név alatt futó édesség összetétele (melynek leírása volt egyébként a receptek őse, Görögországban), csak válogatni lehet a szimpatikusabbak közül. Amúgy, egy ideje a marmalade kifejezést az EU szerint csak a citrusfélékből készítettekre használhatjuk.

    Állaga és színe megvan, de az ízét még keresem. Ha valaki netán a talált tárgyak osztályán rábukkanna, nyomban értesítsen, a józan ész határain belül bármit megadnék érte. Tán valami igen titkos adalékanyagot tartalmazhatott, mert többrendbéli próbálkozásom sem hozta meg a kívánt eredményt. Receptje valószínűleg a háborús viharok, netán a kommunizmus soha fel nem fedett titkai között lelte végső nyughelyét. Így aztán e példány alma, birsalma, körte, szilva, barack, meggy, méz összetevőkből készült, igen hosszas főzés és turmixolás által.

---