Ha már Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget, akkor én sem adhattam alább, zacskóban sütöttem az ebédet. Persze, míg én a konyhában sürgölődtem, ők nyugodtan kocsmázhattak, az idén túl sok meleget nem kellett cipelniük (merthogy már eleve az volt ). A történet szerint ugyanis az emberek márciusra annyira megunták a sok hideget, hogy imáikban csak melegért könyörögtek. Szent Péter ezt megelégelvén, Sándorral le is küldött egy zsáknyit nekik. Csakhogy, milyen a férfiember? A hosszú út porát igyekezvén lemosni, betévedt egy italmérésbe, aholis kissé ottfelejtve magát, elfeledte dolgát. Szent Péter pedig fölöttébb csodálkozván, hogy az imaáradat csak nem apad, utánaküldte Józsefet, majd őutána Benedeket. Ugye, mondanom sem kell, szintén csak a kocsmáig jutottak?! Mikor továbbra sem történt változás az időjárásban, Szent (mérges) Péter végső megoldásként Mátyást szalajtotta, egy korbáccsal. S ő ezt nem is volt rest kollegális hátakon használni, melynek utóhatásaként a tavasz rögvest megérkezett.

    Éljenek a sikeres akciók! S míg leszűrtem e kis történetből, hogy a túlzott alkoholizálás hathatós ellenszere egy jó hátbavágás (?!), zacskóimban krumplicikkek, és sajttal feltekert karajszeletek (zsírral megkenve, nehogy cipőtalp állagot öltsenek!) sültek (180 fok, 50 perc).

    Tegyük még hozzá, míg a virágzó alkohol- és fegyvergyárak csak úgy öntik termékeiket, manapság már kevésbé támadjuk direktben egymást, inkább csak úgy lesből, álságosan, mondhatni, a kígyó 100%-ban teljesítette a küldetését, sokak meg már egyenesen hasonultak hozzá.